Mindkét novellát négy másikkal együtt könyvként csomagolták 1968-ban, amelyet a Shinchōsha adott ki ( ISBN 4-10-111203-7). A novellát később átalakították az 1988-as anime filmbe A szentjánosbogarak sírja, Isao Takahata rendezésében. A filmet 1988. április 16-án, az eredeti mű megjelenésétől számított húsz év alatt adták ki. Újra élőszereplős televíziós filmvé alakították A szentjánosbogarak sírja 2005-ben, egy másik élőszereplős film pedig 2008-ban. Nosaka ezt elmagyarázta A szentjánosbogarak sírja egy "kettős öngyilkossági történet". Isao Takahata, az anime filmrendezője elmondta, hogy hasonlóságokat lát Chikamatsu Monzaemon kettős öngyilkosságával. Fejlődés Akiyuki Nosaka 1967-ben írta a könyvet, a magas gazdasági növekedés időszakában. Nosaka elmondta, hogy a korszak furcsának érezte őt, és hogy "az emberiség valódi szelleme más volt", ezért egy "idealizált emberiséget" akart ábrázolni egy testvér és testvér, vagy "végül egy férfi és egy nő" között. Hozzátette, hogy Seitát, a főszereplőt "idealizált helyzetbe" kívánja helyezni.
Tartalom: A film egy fiatal testvérpár szívszorító sorsát követi végig a második világháború sújtotta Japánban. Szeita és alig négyéves kishúga, Szecukó apja egy hadihajón szolgál, amikor anyjuk életét veszti bombázás okozta tűzvészben. A két árva egyik nagynénjükhez kerül, ám hamarosan kiderül, hogy a háborúban elszegényedett, bizalmatlanná vált társadalomban csak magukra számíthatnak, és kénytelenek egyedül szembenézni a háború poklával. A fenyegető éhség és a bombázók árnyékában csak a szentjánosbogarak halvány fénye képes a reményt életben tartani. A Szentjánosbogarak sírja minden idők egyik legmegrázóbb háborús filmje a Ghibli stúdió (Chihiro Szellemországban, A vándorló palota) alkotóitól, ami az animáció páratlan erejével képes a gyermeki ártatlanságot és akaratot szembeállítani a világégés borzalmaival és a társadalom közönyével. A magyar változat *A borító illusztráció* Játékidő 85 perc Megjelenés dátuma 2010. május 6. Hangsávok magyar japán Oldal frissítés: 2022. ápr. 06.
Az animében végig jelentős hangsúlyt kapnak a szentjánosbogarak, a fényesen tündöklő, de gyorsan elpusztuló lényecskék szimbolikus jelentéssel bírnak. A Studio Ghibli egy csodálatos és megható történetével ismerkedhet meg az érdeklődő. Én még a lelkemet is kisírtam, biztosan nem tudnám újra megnézni, de legalább egyszer mindenkinek látnia kell, akár érdekli a téma, akár nem. 1 hozzászólás pocokláma 2015. augusztus 13., 17:12 Iszonyatosan erős film. Ezen kívűl csak egy olyan japán filmet láttam ami a háborúról szólt a Szél Támad címűt és az sem volt boldog film de ez. spoiler Örülök, hogy nem gyerekként láttam (megvan DVD-n de valamiért sosem indult el amikor megakartam nézni) nem hinném, hogy eltudtam volna viselni. 4 hozzászólás Valentine_Wiggin 2018. október 24., 00:04 Szerintem én túl sok Victor Hugot olvastam. És mielőtt bárki felteszi a kérdést, meg is válaszolom, miért hozom fel ezt az írót. Victor Hugo művei nagyon erősen hatnak érzelmileg az olvasóra. Céljuk, hogy megrázzanak, kiborítsanak, hogy érzékennyé tegyenek a világ és az elesettek fájdalmára.
Valószínûleg az író így próbálta feldolgozni az õt ért traumákat, el tudom képzelni, hogy számára is sokkoló lehetett mindaz, amit átélt. ****spoiler***Végül is aki látta a filmet, annak nem lesz spoiler, hogy Szeita is meghal a nyitójelenetben, ellentétben az íróval. Véleményem szerint ennek az ötletnek két oka lehet. Egyrészt képletesen szólva meghalt az író, amikor elvesztette a családját, fõként pedig a gondjaira bízott kishúgát, másrészt talán azt is sugallhatja, hogy azt kívánja, bárcsak õ is valóban meghalt volna. Érdekes a film szimbolikája, a szentjánosbogarak jelképezhetik azokat az embereket, akiknek túl rövid idõ adatott, túl hamar meghaltak, mint a szentjánosbogarak. Az is furcsának tûnhet, hogy amikor Szecukó meghal, Szeita nem sír. Nem gondolnám, hogy ennek az érzéketlenség lenne az oka, szerintem sokkal inkább annyira fájdalmasan érintette ez a dolog, hogy nem tudott sírni. Úgy gondolom, ezért is adja át magát az enyészetnek, a lassú halálnak, hiszen mindent és mindenkit elveszített.
Nosaka azt mondta, hogy "[a] végén kiderül, hogy a halálukig tartó napok olyanok, mint egy szerelmi történet fejlődése". Nosaka elmondta, hogy nővére halála "pontosan illik a regényhez". Hivatkozások
A nehezen feldolgozhatóval nem sok mindent lehet kezdeni, s a félárva páros idősebb tagja csakhamar megelégeli az őket befogadó családanya munkára ösztökélő megjegyzéseit, s kizsákmányolónak tűnő megnyilvánulásait, ezért úgy dönt, testvéri szeretettel körbevett húgával önálló életet kezd, melyhez végszükség esetén kifejezetten jól jöhet a bankban pihenő örökség. Egyszerű, hiteles, de szimbolikusnak is tekinthető jelenetek sora vezet a befejezésig, mely a zseniális, keretes szerkezetű rendezésnek köszönhetően már az első pillanattól fogva adott. Gyermeki naivitás párosul térdre kényszeríthetetlen büszkeséggel, egyszerű öröm és égbekiáltó fájdalom keveredik azon szűk másfélórás játékidő során, mely a történet egyszerűségéhez képest akár még soknak is tűnhet. Legalábbis erre utalhatnak azok a művészfilmekben is tetten érhető, nagy műgonddal megalkotott mozzanatok, melyek bár különösebb jelentőséggel nem bírnak, utólag mégis belátható, hogy igen sokat hozzátesznek a katarzishoz. A katarzishoz, mely a sok hétköznapi történés hibátlan zenei aláfestéssel kísért ábrázolásának segítségével úgy keríti hatalmába a nézőt, hogy az nem a saját, hanem a nagy testvér gondolatain és szívén keresztül nézi, érzi és értelmezi az eseményeket.
Nosaka hozzátette, hogy "bár erős a vérkötés, el van zárva attól, hogy lányként szerethesse". feszültsége magas szintre emelkedik, ezért szublimáció zajlik. Nosaka kifejtette, hogy Seita "meglehetősen el van kényeztetve egy háborús gyermek számára", és ezért az 1987-es gyerekek úgy viselkednének, mint ő, ha ebbe a helyzetbe kerülnének. Isao Takahata elmondta, hogy kénytelen volt animációvá alakítani a történetet, miután látta, hogy Seita "egyedülálló háborús kilencedikes volt". Korábban úgy vélte, hogy a fiúknak mindig kialakult az élni akarása, de Seita ehelyett úgy dönt, hogy nem viseli el a nehéz érzéseket; amikor a nagynénje sértegeti, Seita nem sztoikus módon jár el, és inkább kivonul a helyzetből. Takahata azzal érvelt, hogy Seita érzéseit jobban megérzik a gyerekek 1987-ben, akik gyakran arra alapoznak döntéseket, hogy kellemesek-e vagy sem, míg abban az évben generációja abban a hitben volt, hogy Seitának ki kell bírnia. Takahata azzal érvelt, hogy "nemcsak a gyerekek... azt hiszem, hogy az idők is így alakulnak", ezért tetszett neki a történet filmként történő adaptálásának ötlete.