2020-10-30 17:04 Jean Henri Dunant az 1859-es solferinói csata sebesültjeinek borzalmas állapotát látva kezdeményezte megsegítésükre a széleskörű összefogást. 1910. október 30-án bekövetkezett halála miatt azt már nem élte meg, hogyan állították az első világháborúban harcoló hatalmak a Nemzetközi Vöröskeresztet mindaddiginál nagyobb feladat elé. A segélyszervezet alapítója élete végét elfeledetten, egy szegényházban töltötte. Jean Henri Dunant (1828–1910) svájci üzletembert eredetileg a III. Napóleon francia császárral való találkozás vágya hajtotta a harctérre. Ugyan korábban is részt vett különböző jótékonysági akciókban, de a solferinói csatamezőn való megjelenése teljesen véletlenszerű volt. 1859. A solferinói csata 10. június 24-én engedélyt kért a francia parancsnokságtól, hogy megtekinthesse a solferinói ütközet színhelyét. Ekkor sebesült osztrák katonákra talált rá, akiket a város lakossága ütlegelések közepette űzött ki éppen menedékhelyükről. Ez a jelenet indította el benne a segélynyújtást és a sebesültek ápolását végző szervezet létrehozásának gondolatát.
Cavour külső diplomáciai segítséget keresett, s a krími háborúban való részvétellel megnyerte Nagy-Britannia és Franciaország jóindulatát. 1858-ban sikerült titkos szerződést kötnie III. Napóleon francia császárral, aki vállalta, hogy segítséget nyújt a szárd-piemonti királyságnak Ausztria ellen, II. Viktor Emánuel cserébe lemondott a dinasztiájának nevet adó Savoyáról és Nizzáról. Cavour azt szerette volna, ha Ausztria tűnik agresszornak, hogy igazolható legyen a francia beavatkozás, ezért sikertelen provokációk után mozgósítást rendelt el. A demilitarizálásra felszólító osztrák jegyzéket már visszautasíthatta, s 1859 áprilisában kirobbant a rövid háború. A Piemontba benyomuló osztrákoknak a június 4-i magentai csatavesztés után Lombardia nagy részét fel kellett adniuk. Június 24.: a solferinói csata (1859) - Magyar Helsinki Bizottság. A döntő csatára 1859. június 24-én Solferinónál került sor, az osztrák hadsereget I. Ferenc József, a franciát III. Napóleon, a szárdokat pedig II. Viktor Emánuel vezette, ez volt az utolsó jelentősebb csata, amelyet uralkodók irányítottak.
A középületek és templomok megteltek haldoklókkal. Dunant-ra az emberi szenvedésen túl a kamilliánus szerzetesek tették a legmélyebb benyomást. Ők hatalmas piros kereszttel ruhájukon még a csatatéren is mentették a sebesülteket, nem számított, melyik sereg katonáiról volt szó. Dunant már ott a harcmezőn megszervezte első önkéntes csapatát, és részt vett a mentésben. Segítői leginkább helyi nők voltak. A vörös kereszt szimbólumát átvevő nemzetközi – egyúttal sokszorosan civil – szervezete az első években gyorsan fejlődött és terjedt el. Dunant-nak 1864-re sikerült tető alá hoznia a genfi egyezményt a háború sebesültjeinek megkülönböztetés nélküli megsegítéséről. Az ő példájának reményt kell adnia korunk civiljeinek is, akiknek bizonyos helyeken akár azzal is meg kell küzdeniük, hogy a hatalom birtokosai a rászorultaknak nyújtott elemi segítséget bűncselekménnyé nyilvánítják. Bárhogy sulykolják is az ellenkezőjét: segíteni nem bűn, hanem jó cselekedet. Üzletemberből életmentő: a Nemzetközi Vöröskereszt atyja, Jean Henri Dunant » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek. Segíteni akár az ellenség sebesült katonájának, hogy megmaradjon az élete és meggyógyuljon; segíteni a hajótörötten, hogy ne fúljon vízbe; segíteni a hajléktalanon, hogy ehessen egy jót; vagy éppen segíteni a menekülőn, hogy tisztességes eljárásban bírálják el kérelmét.