Törvényök nincs – boldog hiány! A vének élőszája rendel Igazságot… Jer Osszián, Oda van a szép nyár, oda!
Gázolt a sarkam síró avarban, S aludt a tölgy, a hárs, a nyár... Stignor István: Ősz Minden arany már, a Napsugár is, mely ontotta kincsét egész Nyáron át nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy... Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon, társuk a lomb alig takarja őket várják a sorsuk, s egy szeles nappalon lehullva földre, adnak új életet... Arany tutajként sodródik a vízen hajtva a széltől egy árva falevél, táplálta anyját rövid kis életében, most letette sorsát... tovább már nem remél... Szép most az Ősz. Akárha köddel érkezik egy hűvös hajnalon, s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben, a Föld készül. Legszebb őszi versek - Neked ajánljuk!. Mereng új Tavaszon.... Paul Verlaine: Őszi chanson Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón. S én csüggeteg, halvány beteg, míg éjfél kong, csak sirok, s elém a sok tűnt kéj kél. Óh, múlni már ősz! hullni már eresszél! Mint holt avart, mit felkavart a rossz szél... (Tóth Árpád fordítása) Móra László: Erdőben Tarlott erdőnek bús avarját járom Őszi napsugárba', Sárga levélkék - mindmegannyi álom - Hullanak alája... Tavaszban fogant édes sok levélke... Sárga, vörös csókok... Rátok akadnak, gyenge menedékbe, Az utazó pókok.
Az alma után szőlőt is eszem, ha fúj a szél, én akkor is vígan szemezem. Hullik a levél, potyog a dió, nagy szemekkel reám nevet a sok mogyoró. A szilva kacsint, körte mosolyog, mind megeszem és az után fürgén szaladok. azért nevetek, mert a finom gyümölcsöktől erősebb leszek. Dsida Jenő: Ősz a sétatéren Szemem falán kívül is, belül is ez a kietlen őszi tájkép: sétatér. Azok az emberek, akik most hangosan beszélve haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt, az a nő, aki mellettem ül a padon, mindjárt meghal, feje félrebillen, szeme kiszárad, húsa lehull. Milyen egyedül leszek! A lombok is leszállingóznak, a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló. Nagy lászló őszi versei film. Csak én fogok itt ülni magányosan, céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig. Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak, s mire nyomdagépek méhéből életre edzve ez a vajúdó vers világra jön, csak üveges szemek bámulják mindenünnen: Nem lesz, aki értse. Jaj, be keserves ez az őszi sétány! A levegő mintha végtelen víz volna, türkiszes árnyú, zöld tenger-medence, hová sosem szürönközik sugár.
Mi a véleményed Szabó Lőrinc írásáról? Írd meg kommentbe!
Szűzfehér selyem kifeszített szála... - Mintha csak ez volna Erdő-tündérek ezüst hajaszála, A fákra omolva... Ilyenkor nekem de szép is az erdő! Istent látom benne... Almok közt járva nincs lelkemen felhő. - Bár sohase lenne!