Nem azok a kilencvenes-évekbeli nonfiguratív izék, amik mára messze divatjamúltak – és amilyenek a végtelen jellé váló love feliratok is lesznek később. A kézzel felvarrt Marika szeretlekekről már ne is beszéljünk! A tetoválás művészete mára fantasztikus tereket hódít, bárki megtalálhatja a magához illő darabokat a pointilista, minimalista, geometrikus vagy temperatetkók között. A klasszikusabb tetoválások is virágkorukat élik, bátran válogathatunk. Egy az, ami igazán fontos: csakis és kizárólag komoly művészekkel kell dolgoztatnunk! Ez pedig mára nálunk sem nagy ördöngösség. Sorra nyílnak az igényes tetováló szalonok, olyan művészekkel, akik annyira gyönyörű dolgokat tudnak alkotni, hogy sokan csak a nevük miatt választják őket. Love felirat rajz 3. Tudják, hogy akármit is varrnak rájuk, az tökéletes lesz. A mai huszonévesek korosztályában a stílus mércéje egy jó tetoválás, de ciki az, ha valami rosszul sikerült van az emberen. Még előfordulnak a hirtelen ötlettől vezérelt vackok, de a tetoválás viselése egyre átgondoltabb, igazán díszítő célú lesz.
Egyébként máig szokás, hogy a tengerészek legalább egy tetoválást csináltatnak. Az az elképesztő, hogy míg a felsőbb osztályokban divat lett, egyszerre használták a bűnösök megjelölésére is. A 19-20. század fordulóján illegálissá vált, így sokáig ismét kikerült a kultúránkból. Noha a két világháború alatt újra népszerűségre tett szert, a hatvanas években megjelent hepatitisnek, és a sajtó keltette rémhíreknek köszönhetően visszatetszést váltott ki az emberekből. Érthető hát, hogy hiába visel tetoválást lassan minden harmadik ember, még napjainkban is súlyos előítéletekkel viseltetnek a tetováltakkal szemben. Valóban, a tetoválás nem mindig szép, sokszor egy nem eléggé átgondolt ötlet szüleménye. Valóban vannak, akiknek a tetoválásai rossz érzést keltenek, komoly ostobaságról árulkodnak. De van itt egy másik szeglet is, ami mellett célom kiállni. Love Hina Again 1. rész (OVA) - indavideo.hu. Ez a szeglet pedig a művészi tetoválásoké. Nem, nem a gyerekünk arca – ezzel szemben a kisgyerekkori rajz nagyon bájos lehet –, és nem később megbánt dátumok.
Na ez más műfajoknál is megfigyelhető. Szóval ezé csábított a belekezdésbe) Bérgyilkosos mozinak nem jó mert igazából egy normális ügy sincs benne végigvíve. Egy Mr és Mrs Smith klónnak elmenne, de durván lebutított lightos változatnak pláne hogy Nobel nem mutatta a profizmus jeleit csak a sötét múltja körül járt a rugó. Meg remekül rátudta fogni a pisztolyt emberekre hogy aztán elvegyék tőle. (a keresztneve meghaladja a képességeim, vörösborként meg még se hivatkozhatok rá. Fogalom, felirat, rajz, zárás, kréta, nevet, problem., osztás, ablak, browser. Oldal, zárás, fejes, skicc, kréta, felírás, | CanStock. ) Ha már sötét múlt. A múlt keresés nyomozás igazság feltárás meg annyira érdektelenül volt tálalva, hogy igazából nem adott hozzá semmit. Főleg hogy Ryang végig tikolozótt meg ködösített aztán végül mikor neki szegezi Nobel a kérdést azt mondja hogy nem mondja meg és el kezd mesélni. MI A FRANC?! Aztán az a túlromantizált monológ ott a végén... na jó a színpadiasságnak is van ám egy határa. <_< 5 pont, vagy még kevesebb.
Feszült, titokzatos, szorongató – egy bűnügyi dráma ismérvei ezek, azonban most a Nobel-díjas Harold Pinter 1964-ben íródott drámáját jellemzik az említett szavak, melyet a miskolci közönség Ascher Tamás értelmezésében ismerhet meg június 26-án – írja közleményében a Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Éder Vera "Az Amerikában élő filozófiaprofesszor, Teddy és felesége Ruth hosszú évek után váratlanul hazalátogatnak a férfi munkásosztálybeli családjához Észak-Londonba, a régi családi házba, ahol apja, nagybátyja és két fivére laknak együtt. Mire megérkeznek, már teljes lángon lobog a családi sportpokol; durva bántások és szentimentális elérzékenyülések váltogatják egymást szeszélyesen az összezárt férfiak között. A csaknem elveszettnek hitt fiú és az izgalmas idegen nő hazatérése még tovább forralja az indulatokat, és veszedelmes viszonyok kezdenek kialakulni... " A bevezetőben olvasható jelzőkkel maga a rendező illette az előadást, melyet a Kamaraszínházban mutat be a miskolci társulat. – Abszurd, képtelen és bizarr dolgok történnek az előadásban, ugyanakkor stílusában olyan, mint egy újnaturalista angol darab – foglalja össze Ascher Tamás a produkciót.
"Az eltávolítás oka nyilvánvaló volt. Ezt meg is mondták neki, közölték vele, hogy rossz oldalra állt. Nem sokkal korábban a december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán ugyanis felállt a pódiumra a Fidesz-MPSZ nagygyűlésén. Nyilvánvaló, hogy emiatt rúgták ki" – mondta a színésznő az Origó nak. Hozzátette, férje soha többé nem ment az intézmény környékére, 2012-ben pedig, amikor meghalt, a színésznő felhívta a főiskolát, és kérte, hogy tegyék ki a fekete zászlót, amire állítása szerint azt válaszolták, hogy "már úgysem emlékszik rá senki". "De azt sem kérdezték meg, hogy hol lesz a temetés, ahogy azt sem, hogy küldhetnek-e egy szál rózsát, vagy bármilyen szinten a saját halottjukként tekintik, miután 40 évig dolgozott ott" – mondta az interjúban. Ascher Tamás nyílt levelében az interjúra reagálva azt írta: soha nem mondana ki olyan hülye mondatot, hogy "a rossz oldalon állsz". "Oroszlánt én is – mint mindenki – nagyon szerettem, tanárom volt, később sok munkára hívtuk Kaposvárra, én például a Hamletbe.
Színésznőnek lenni iszonyú nehéz teher, vagy legalábbis könnyen iszonyú nehéz teher lehet egy férfiaktól uralt világban. Erről szólt Schilling Árpád Lúzer című előadása is Sárosdi Lillával a főszerepben, és leginkább erről szól Pintér Béla új darabja is, az Ascher Tamás Háromszéken, amit a Katona József Színház számára írt és rendezett meg. Hogy hány és hány férfinak van kiszolgáltatva egy színésznő, és mennyire megnehezíti a dolgokat még az is, hogy lehetetlen teljesen szétválasztani a színpadon és a színházon kívül ébresztett érzelmeket. És hogy mennyire felelőtlenül, érzéketlenül, önzőn bánnak egymással az emberek; nemcsak a férfiak a nőkkel, igazából mindenki mindenkivel. Bár talán kicsit jóindulatú túlzás azt mondani, hogy "erről szól" az Ascher Tamás Háromszéken. Inkább csak továbbgondolható belőle ez is. Mert az az előadás legnagyobb problémája, hogy nem mond el olyan sokat a világról, mint amit Pintér Béla legjobb előadásaitól megszoktunk. Amelyek a fő témájuk mögött vagy alatt vagy mellett egy csomó minden másról is beszélnek.
Egyébként is különös játék ez a valósággal: a határok teljesen elmosódnak, kivéve, ha szigorúan nézzük a dolgot: mondhatjuk, hogy amint színpadra kerül valami, rögtön fikcióvá válik, még akkor is, ha éppenséggel Máté Gábornak és Ascher Tamásnak hívnak és maszkíroznak ott is valakit. Művészi értelemben így nem is érdekes, hogy akkor mi igaz és mi nem, az meg más kérdés, hogy akár jogilag, akár etikailag-erkölcsileg hogyan álljon a néző ahhoz, ha a színpadi fikció valósággal egyező részei és az előzetes nyilatkozatok alapján (amikből kiderült, a darab alapötlete a Heti Válasz cikkéből származott, amely szerint A bajnok után Pintér Bélának Máté Gábor magánéletében kéne vájkálnia) be tud azonosítani valakit, akiről a darab fiktív része megfogalmaz pár nem túl hízelgő állítást, anélkül, hogy az illető reagálni tudna ezekre. Vagy ahhoz, hogy a színházban, amelynek Máté Gábor az igazgatója, rettenetes alaknak állítják be Máté Gábort a színpadon. Művészi vagy befogadói értelemben nagyobb gond, hogy a színházról, Ascherről, Mátéról, a Katonáról, Pintér Béláról szóló részeknek nemigen van több súlya annál a kevésnél, amit az összekacsintás meg a rejtvényfejtés jelent (mármint annak a megfejtése, hogy melyik álnév kit takar, melyik pocak és bajusz kihez tartozik a valóságban).
Ahogy Enyedi Éva is úgy játszik elkeseredett öregasszonyt, hogy ne a remek smink és ősz paróka miatt tűnjön öregnek, hanem azért, mert a színész minden megmozdulásából az sugározzon. De virtuóz Ökrös Csaba zenéje, az átiratok és a saját részek egyaránt, a poénok adagolása, időzítése is – bár a verses beszéd néha veszít az erejéből –, és remek az is, ahogyan a humor átfordul fagyos borzalomba és tragédiába, olyan hirtelen, hogy a közönség jó része el is mulasztja abbahagyni a nevetést. És ennek a tragédiának végre súlya is van, még ha Pintér nem is bontja ki annyira sem megírásban, sem előadásban, amennyire lehetne, így ha nem is ábrázolja azért egyáltalán fekete-fehéren a felmerülő dilemmákat, azért vannak benne reflektálatlanul hagyott, leegyszerűsítő elemek. Ráadásul ahelyett, hogy végigvinné a történetet, Pintér egy ponton hirtelen elvágja az egészet, és a narrátor két mondatban letudja a történet finoman szólva is többet érdemlő végét. Amiért mégis súlya van ezeknek a jeleneteknek, az Jordán Adél fájdalmasan sokszínű alakítása a női főszerepben.
"Halálakor természetesen kint volt a fekete zászló, Erika azonban betelefonált a titkárságra, rövidnek találta a honlapra kitett búcsúztatónkat. Tipikus színész-tódítás, hogy bárki azt mondta volna, már nem emlékszik rá senki – hisz a honlapon megemlékeztünk róla. "