Az időskori demenciáról különös perspektívából beszél Florian Zeller rendező és forgatókönyvíró: Az apa című, kétszeresen Oscar-díjas filmben egy, a nyolcvanas éveiben járó férfi darabokra hulló memóriájával és zavart tudatával követjük mi, nézők is a történteket. A főszereplőt alakító Anthony Hopkins pedig nagy alakítással és némi humorérzékkel enged bepillantást az apa elméjébe. A film egyszerre dráma, pszichothriller és felállított diagnózis. A francia drámaíró Florian Zeller Le Père című színdarabját 2012-ben állították színpadra. Zeller a saját nagymamájával kapcsolatos emlékeit dolgozta bele a drámába, miután maga is megtapasztalta, hogy milyen, amikor egy családtag elveszíti a kapcsolatát a külvilággal, és így a szeretteivel is. Zeller 15 éves volt, amikor az őt felnevelő nagymamán megjelentek a romló memória és a kognitív hanyatlás egyéb tünetei. A személyes élményekből táplálkozó Le Père elképesztő nemzetközi sikert aratott; bemutatták Londonban, a Broadwayn, Szingapúrban és Sydney-ben is (itthon Valló Péter rendezésében tavaly szeptemberben tűzte műsorra a Vígszínház), és miután az elmúlt évtized egyik legünnepeltebb kortárs drámájáról van szó, várható volt, hogy előbb vagy utóbb valaki filmet is csinál belőle.
Szereplők: Anthony Hopkins, Olivia Colman, Olivia Williams Anthony nyolcvan körüli férfi, egyre mélyebbre süllyed a demencia állapotába. Éppen elmarja maga mellől az ápolóját, amikor lánya, Anna bejelenti, hogy Londonból Párizsba költözik a barátjával. Ha az apa visszautasítja a gondozóját, a lánya kénytelen őt idősotthonba vinni. Anthony állítja, hogy nincs semmi problémája az emlékezőképességével, de egyre jobban kételkedni kezd szeretteiben, és nem tud visszaemlékezni élete fontos eseményeire sem. Elmosódnak a határok múlt és jelen között, eltorzul az idő, eltűnnek az ismerős arcok. Az apa rendezője, Florian Zeller napjaink egyik legsikeresebb színházrendezője, akit a szakma egyöntetűen korunk legizgalmasabb színdarabírójaként tart számon. Zeller első nagyjátékfilmjét saját színművéből készítette (a darab a Pesti Színházban jelenleg is műsoron van Kern András főszereplésével). Az apa az év egyik legsikeresebb filmje lett, igazi világszenzációt aratva. A film 6 Oscar-díj jelölést kapott, a legjobb film, adaptált forgatókönyv, színész, női mellékszereplő, vágás és látvány kategóriákban, ezek közül a legjobb adaptált forgatókönyv díját Florian Zeller és Christopher Hampton, a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat az immár kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkins (A bárányok hallgatnak, Hitchcock, Thor: Ragnarök) nyerte el.
A film fordított irányú logikával dolgozik. Míg a végére nekünk sikerül valamelyest egymás mellé illesztenünk a puzzle-darabkákat és megfejtenünk a külvilág viszonyrendszerét, addig Anthony mentális állapota visszakerül egy emlékek előtti, tabula rasa állapotba, már magáról sem tudja eldönteni, hogy kicsoda. Olyan, mintha egy kör zárulna be: a végpont itt kísértetiesen hasonlít egy kezdeti, még magzati pillanathoz. És éppen emiatt Az apa nemcsak felállítja filmes eszközökkel a szellemi hanyatlás diagnózisát, de a megöregedésről is szinte költői leírást ad. Az öregség magányosságáról, az egyre érthetetlenebbé váló világ távolodásáról (és benne a mi szerepünk elhalványulásáról), a magunkba fordulásról, az élet végén a kiindulási ponthoz való visszatérésről is szól. Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Nem véletlenül tárgyalják filmes oldalakon, hogy Florian Zeller a horror műfajából ismerős narratív formákat (megkevert idősíkok, becsapós hangulatok) használt, persze az ijesztgetés bármiféle szándéka nélkül. Talán egyszer van olyan vágás, amitől a néző összerezzen. Ez sem gond. Elvégre mégis csak egy "Hannibal Lecter-filmet" nézünk. Filmet, amelynek humora is van, bár ilyen humort a filmművészetben ritkán látunk. Az emlékezetkiesés sok bájos helyzetkomikum forrása, és Florian Zeller mesterien játszik ezzel. A betegség valójában nem vicces, de a néző minden derűs jelenetben el akarja hinni, hogy az. Az apa azért a demencia szószólója, mert utána senkinek sem kell magyarázni, mi ez a betegség. A néző érti, mert az ő fejében is végigmegy, ami a főszereplőében. A lány az apjának magyaráz, de valójában nekünk beszél. És az apával együtt veszítjük el a fonalat. A saját lakásunkban vagyunk. Vagy mégsem. A lányunk Párizsba költözik. Felismerjük a megérkező vendéget. Egyre zavarosabb, kiismerhetetlenebb a világ, és kisgyerekként próbálunk eligazodni benne.
És hogy Az Adam-projekt a fent említett fiaskóhoz, vagy egy, a szolgáltató korai, színvonalasabb produkcióihoz áll-e közelebb? Nos, nagyjából a kettő között foglal helyet félúton. Adva van egy érdekes alapötlet: a főhős 2050-ből utazik vissza a múltba, hogy megtalálja halottnak hitt feleségét, de elszámolja magát néhány évvel, és megérkezése után találkozik gyerekkori önmagával. Adva van egy olyan rendező, név szerint Shawn Levy, aki bár sosem fog bevonulni a halhatatlan, korszakos zsenik közé, sosem fogják egy lapon emlegetni pl. Steven Spielberggel (akinek korai filmjeit Az Adam-projekt úton-útfélen megidézi), ám mindig tud egy tiszteséges szintet hozni. És végül, de nem utolsó sorban, adva van Ryan Reynolds, akinek a Deadpool első és második részén kívül nem sok sikeres filmje volt – és aki gyakorlatilag néhány ritka kivételtől eltekintve egész karrierje során ugyanazt a karaktert hozza. Reynolds és Levy egyébként a tavalyi év talán legkellemesebb meglepetésével, a Free Guy-jal nagyot ment, és Az Adam-projekttel sem nyúltak mellé.
dilemma. Családok ezrei őrlődnek ezeken nap mint nap, miközben a téma még napjainkban is sokszor tabu a társasági beszélgetésekben és a közbeszédben. Érdekes, hogy a tabuk falait legjobban éppen a filmek bontogatják. Nem szándékos, de nem is lehet teljesen véletlen, hogy tavaly Az apán kívül még egy "demensfilm" készült nyugati stúdióban: a Supernova című, Stanley Tucci és Colin Firth főszereplésével. Az teljesen más megközelítésben, de ugyanúgy a betegséggel való szembesülésről beszél. Éppen egy évvel ezelőtt dolgoztuk fel páros interjúban, hogy magyar filmesek is hozzányúltak a témához. Nem is akárhogy: Szekeres Csaba rendező nyolc hónapon át együtt élt egy idős házaspárral, hogy dokumentálja a férj mindennapos küzdelmét felesége Alzheimer-kórjával. A Hűség című filmben van egy hosszú percekig tartó jelenet, amely – hétköznapi szemmel – rendkívül egyszerű mozzanatot dokumentál: egy papucs felvételét. "A beteg asszony papucsba bújtatott lába arra figyelmeztet valamennyiünket, hogy nemcsak a Holdra nehéz leszállni.
A német csatorna megjegyzést fűzött a várfelújításról szóló anyagához, amely miatt egy helyi szervezet is felháborodását fejezte ki. A német közszolgálati televíziós csatorna, a Deutsche Welle (DW) korábban riportfilmmel jelentkezett a Budai Vár felújításáról, melyben az I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta és Ungváry Krisztián történész is megszólalnak. Az érintettek arról beszélnek, hogy a kormány a várban zajló építkezések stílusával, épületeivel megidézi a Horthy-érát, ami a nyilatkozók szerint rossz társadalmi üzenet. A kisfilmet a Budavári Lakosok Szövetsége egy közleményben ítélte el, amely szöveget később a kormányközeli média is felkapta. A szövetség alaposan felháborodott az elhangzottakon, és elnökhelyettesük, Sándor Péterné – aki a Telex szerint a kerületi Fidesz–KDNP frakció tagja is – levélben korrigálást kért a szerkesztőktől. A csatorna ezután egy megjegyzést fűzött a már publikált anyaghoz, amelyben elismerték, hogy a riport történeti hivatkozása aggodalmat kelthetett néhány nézőben.
Bocsánatot kért a német Deutsche Welle Magyarországot lejárató riportfilmjükért. A budai Vár felújításával kapcsolatos filmben azt sugallják, hogy a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, ahol az 1944-es állapotok köszönnek vissza, továbbá azt érzékelteti, hogy a budai Várnegyedben zajló méregdrága építkezések miatt a környék az ott lakók számára lassan élhetetlenné válik – olvasható a Magyar Nemzet cikkében. A NÉMET RIPORTFILMBEN MANIPULÁLTÁK A MEGSZÓLALÓK NYILATKOZATAIT A Magyar Nemzeti Médiaszövetség már az ominózus film lejátszása után úgy reagált, hogy a Fokus Europa című műsorba került műsorszám a legsötétebb idők filmhíradóit megszégyenítően manipulatív, a megrendezett jelenetek legfeljebb szappanoperába valók, de egy televíziós magazinműsorba semmiképpen. Kiderült, a Deutsche Welle riportfilmjében manipulálta a megszólalók nyilatkozatait, többek között egy holokausztszindrómában szenvedő lakos kijelentéseivel próbálták alátámasztani, hogy Magyarországon napjainkban is folyik a zsidóüldöztetés.
"Súlyos hiba a királyi vár felújítását összemosni világháborús történésekkel. Nem bocsátkozhatunk történelmi fejtegetésekbe, az a történészek dolga. Felháborítja közösségünket azonban, hogy egy olyan ország közszolgálati médiája készít és tesz közzé a budai vár rekonstrukciós munkálatait hamis színben feltüntető riportot, amely a II. világháború kirobbanásáért és a rombolásokért nagyrészt felelős" – írja a Budavári Lakosok Szövetsége a Facebook-oldalán, ahol megosztották a Deutsche Wellének címzett levél tartalmát. Elárulták, hogy Christoph Jumpelt, a német közszolgálati televízió vállalati szóvivője válaszolt a levelükre, amelyben bocsánatot kért és hangsúlyozta, hogy "nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása", és időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel is ellátták. Az egyesület szerint ennyi nem elég, és "ebben az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség".