Néhány opció fejlődésének azért még hagyott teret a márka, a jó képességeket pedig meg kell fizetni. Előnyök: Tágas, jól variálható belső tér; Izgalmas hangú, bivalyerős motor; Visszafogott fogyasztás; Kiváló vezethetőség; Opciós tételekkel jó terepképességek; Kivételes személyre szabhatóság Hátrányok: Csalódást keltő Burmester audiorendszer; Lehetne fejlettebb a navigáció; Átlagos gázreakció; Kissé borsos ár
A V8-as orgánum egyértelműen a legnyomatékosabb Cayenne sajátja, viszont csak olyan mértékben, hogy ráncot maximum a hangélménytől mosolyra húzódó száj csal majd a leendő tulajdonosok arcára. Viszont ha libabőrt is akarnak, akkor van egy jobb ajánlatunk… A Cayenne GTS Miközben túránkon a dízel csúcsmodell vált hű kísérőnké, több ízben ismételten megízlelhettük a legsportosabban vezethető csúcsmodell képességeit is. A 4, 8 literes, 420 lóerős V8-as szívó benzinessel szerelt GTS nem a kínálat legerősebb darabja, de élmények terén egyértelműen a legintenzívebb. Ebben nem utolsó sorban kiválóan hangolt kipufogórendszere is szerepet játszik, ami úgy képes kihozni a legtöbbet a V8-as orgánumból, hogy visszafogott közlekedésnél nem kelt zavaró hangokat. Nem a terep a GTS terepe, de úgy látszik, erről neki nem szóltak A sportautós hangzás mellett a motor pörgősebb karaktere is tovább fokozza a hangulatot. A dízellel ellentétben itt hiába keressük az alul jelentkező nyomatéktengert – a gázpedál mélyre süllyesztésével, így pedig a fordulat magasra szökésével érkezik az erő, amely hasonló dinamikát eredményez.
A 2006-os, még facelift előtti Cayenne S-ből mára hatmilliós használtcikk lett. Hamarosan beáll az A8-ak, S-osztályok és hetes BMW-k menetoszlopába, melynek eleje általában a tömbházak csillaggarázsáig ér. Egy ilyen korú luxusautó büszkeségén pontosan a nagy V8-as motor, és a vele járó hercehurcák, például az egy-kétszázezer forintos szervizköltség ejti a legnagyobb sebet. Én pont a motor miatt tankolnám el boldogan a gerincvelőm árát. Tamás Cayenne-jén most még látszik, hogy értő kezekben egyáltalán nem sok neki a kilencvenegyezer kilométer.
Petőfi Sándor Szülőföldemen Tájfestő költészetéhez sorolható. Tájleíró költemény Ennek jellemzői: · Az Alföldet az irodalmi témák közé emelte ( az akkori "divat" ellenére) · A tájat egészében mutatja meg, nem egy-egy részletet csupán · Jól ismeri a tájat · Az Alföld a szabadságot jelenti számára, a szülőföldet és a hazát. · Bensőséges kapcsolat · Harmóniát, közösségbe tartozást, megértést, biztonságot jelent számára a pusztaság, a síkság, a szülőföld Petőfi tájleíró költeményei: bemutatja a tájat a tájhoz fűződő érzéseit gondolatait, amelyek a táj hatására megfogalmazódtak benne A Szülőföldemen búcsú a szülővárostól, a gyermekkori földtől, a régi barátoktól, a régi jól ismert tájtól, a biztonságot jelentő otthontól. Olvassuk csak el hangosan a verset, hogy megérezzük a hangulatát. Petőfi: Szülőföldemen Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával vón tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár: "Cserebogár, sárga cserebogár! "
Meglepő az a nyíltság, amivel Petőfi a közte és apja között húzódó szakadékról ír. Arany és Petőfi kapcsolata 1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, kivel 1849-ig levelezést folytatott, s kihez két alkalommal is ellátogatott. Petőfi első levelét a Toldi olvasása után írta, verssel köszöntve Aranyt: "TOLDI írójához elküldöm lelkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre! … Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége". '(Arany Jánosnak, részlet) A válasz nem késett sokat: "Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba, Éget és világít lelkemben leveled: Ó mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa, Mily igen szeretlek Téged s őt is veled. " (Levél Petőfi Sándornak, részlet). Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes Költeményeit is, melyből már az első kiadásban 3000 példányt adtak ki, de még három alkalommal kinyomtatták sikere miatt. Versei elé mottóul a költő négy sort tűzött: "Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet. "
Testileg a " nagyvárosi élet örökös zajában " él, de képzelete az alföldi rónán jár, s vándorlásában idő- és térbeli sorrendben írja le a pusztai körképet: a delelő gulyát, az apró állatvilágot, a vízparti madárvilágot, a délibáb horizontja alatti tanyákat és szántókat. A költő emlékezetében a templom és a szélmalmok maradtak meg a legjobban, amelyekről oly sok gyermekkori emlék jut eszébe. Versében a nyári puszta képeit idézi fel. A puszta, télen című versében a tájnak az ősz által tönkretett képeit vonultatja fel. A téli alföldnek sajátos arculata van Petőfi tájköltészetében. Ebben a versben a leíró részek rovására a lírai elemek hangsúlyosak. 1848 januárjában írta. A címben szereplő puszta szó kettős jelentésű: főnévi értelemben a rónaságot jelenti, melléknévi értelemben pedig a sivárságot, kopárságot. A költő versében kihaltnak ábrázolja a tájat, de ez a puszta valójában nem kihalt, hanem erőt gyűjt a kikelethez. A téli világot negatív jellemzéssel jeleníti meg: a nyár képei sorakoznak tagadó alakban.