Két és fél betétdalt kell még megemlítenem, és meg is ismerkedtünk a teljes albummal. A "Broken Circles" (mely az egyedüli, amit nem Stewart szerzett), valamint a "Welcome to the Suburbs" egy-egy hallgatható, és a képből ki nem lógó, viszont elég átlagos muzsika (ének: Ke Grivois, illetve Shara Nelson) - ezek akár az évekkel később megalakuló De Phazz repertoárjába is beleférnének. Rossz lóra test complet. A "fél" betétdal a virtuóz zongorázással tarkított, szövegét tekintve csak refrénből álló "Family Ties". Ugyan fülbemászó mivolta révén ezt kedvelem legjobban a soundtrackről a főtéma mellett, kicsit mégis olyan hatású, mintha valami Whitney Houston-dal felpörgetett karaoke verziója lenne. Elég sajátos színfoltot képvisel David A. Stewart műve, amely átértelmezi a filmbeli párbeszédek lemezre emelését a maga zenei kipótlásaival, és a stílusok is kavarognak benne. Ugyan azt sosem szerettem, ha egy filmzenealbumon párbeszédek is helyet kapnak (akkor most vagy a zene, vagy a film, vegyítésükre egy albumon nem sokszor vagyok kíváncsi), de itt az a helyzet, hogy ezek nélkül talán az inspirált szerzemények sem születnek meg.
Valószínűleg a szerzemények kiegészített változatai kerültek a lemezre (nem ez lenne az első példa arra, hogy egy zenészt jobban megihlet egy produkció, mint amennyire igény van, és az eredményt nem hagyja elveszni), de az sem kizárt, hogy a végül kimaradt anyag nem a kukában végezte. Szokatlan az is, hogy némelyik track tulajdonképpen egy-egy filmbeli, eredetileg aláfestés nélküli párbeszéd, amelyek alá azonban a CD-n zenét kevertek. Az életen túl. Erre példa a "Friends Alone", ami a fent már említett rossz hír közlése utáni röhögést is tartalmazza, jazzes-bandukolós-kórusos kísérettel színesítve, vagy a hasonló (mínusz a jazz) "Tie Me Up, Tie Me Down", amiben Kevin Spacey dühöng egy jót – a képsorok alól teljes mértékig hiányzó zenére. Régi idők film noirjainak szellemét idézi meg a szaxofonos "Murray on Ice", míg a klarinétot központi szerepre késztető "Suite Judy Davis" című kikacsintós vallomáshoz talán nem is kell magyarázat. A legszínesebb felvétel a thrilleresen nyitó "Stuck in the Suburbs", amiben a karácsonyra utalást is megtalálni, de mégis a játékosság az erőssége.
"Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak, amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni" - írja 1923-ban Hevesi Sándor a Nyugat hasábjain. 2002. március 15-én az újonnan épült Nemzeti Színház a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet vitatott drámájával indított, Az ember tragédiájával. Azzal a művel, amelyet Arany Jánostól kezdve a mai napig újra és újra értelmeznek, és amelyről már akkor nem tudták eldönteni a kritikusok, hogy könyvdráma-e vagy színpadi mű. Tud-e újat mondani számunkra az emberiségköltemény, amelyről többet beszéltek, mint a magyar irodalom bármely más alkotásáról? Mondottam ember küzdj és bízva bízzál. Műsorunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ, bemutatva a Tragédia színpadi feldolgozásainak sokféleségét. Stáblista:
Én rosszat léptem, a partner nem, én csak sakkot adtam, de ő bemattolt. Az életben is így van: egyik győz, a másik veszít. A küzdelmet a sakktáblán újra lehet kezdeni, az életben gyakran nem!
Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre, archív, illusztráció A teátrum tájékoztatása szerint az online próbateremben már megkezdődtek az olvasópróbák a színház által felkért írók, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál részvételével. A tervek szerint a darabot a színház négy rendezője, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János viszi színre a teljes társulat szereplésével, akikhez vendégművészként Trokán Péter, dramaturgként Perczel Enikő és Tucsni András, zeneszerzőként Dobri Dániel csatlakozik. A közlemény emlékeztetett arra, hogy a Vörösmarty Színház fennállása óta első alkalommal, 2018. december 1-jén mutatta be Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel, s már akkor felmerült a négy rendezőben Ádám és Éva történetének folytatása. Ember küzdj és bízva bízzál idézet. Szikora János igazgató rámutatott, hogy Madách a 19. század végén fejezte be költeményét, de a történet nem ért véget, s őket izgatta, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század.