A Nyomd, Bébi, nyomd rendezőjének új pszichológiai horrorja a hatvanas évek Londonján keresztül mesél felnőtté válásról, beilleszkedésről és a nosztalgia hamisságáról – több-kevesebb sikerrel. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Talán senkit nem fog meglepni, hogy az Utolsó éjszaka a Sohóban (Last Night in Soho) ismét egy tiszteletteljes főhajtás Edgar Wright kedvenc filmjei előtt, elvégre a rendező teljes életműve régi filmek jeleneteinek és kliséinek kreatív újrahasznosításából áll. Készített ő már zombifilmet ( Haláli hullák hajnala), buddy-cop komédiát ( Vaskabátok) és bankrablós akciófilmet ( Nyomd, Bébi, nyomd), amik mindazt összegezték, amit a műfaj addig felmutatott, ám nagy erényük, hogy az utalások megértése nélkül is élvezhetőek, történetük és szereplőik saját jogukon is kultikussá váltak. Az Utolsó éjszaka a Sohóban esetében viszont nagy eltérés, hogy itt Wright nem kizárólag műfajok, hanem direktben egy korszak előtt tiszteleg, ami rá a hetvenes években felnőve kétségtelenül nagy hatással volt.
Sandie-t, Eloise-t és a nézőket is hidegzuhanyként éri a pont, mikor Jack segítségével Wright éles váltással rántja át a cselekményt időutazós romkomból horrorelemekkel tűzdelt pszichothrillerbe. A horror eszköztárának legkülönbözőbb elemeivel operál a jump scare -től a szellemekig, de még a slasher szubzsánerét is megidézi, csakhogy az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmben nem ez a legfélelmetesebb: a jéghideg valóság az. A nők megalázása, szexuális tárgyként való használata, kizsákmányolása sajnos manapság sem irreleváns, a '60-as években azonban fokozottan jelen volt, de mintha senkit sem érdekelt volna. És ez az ignorancia az, ami a legrondább kísérteteknél is ijesztőbb. Wright mesterien játszik a néző percepciójával – elmossa a határokat jó és rossz között –, így az ötletes, mégis ismerős történet viszonylag kiszámítható fordulatait pazarul kivitelezi. Míg az időutazás (láz)álomszerű vizualitását Dario Argento giallóit idéző élénk színekkel teszi még vibrálóbbá, ami nemcsak Eloise, de a néző tekintetét is fogva tartja.
Így aztán míg Szörnyella épp a '60-as évek (ó)divatjának megreformálásán ügyködött, addig a nagyija által a dekád felé erős rajongást mutató Eloise, avagy Ellie épphogy a 60 évvel ezelőtti retróban látja a fantáziát. Meg álmaiban és a tükrökben. Babits módjára ugyanis éjjelente egy énekesnői pályafutást tervező lány, Sandie életét kezdi átélni, csupán ez a valós múlt lélektani időutazással és nem skizofrénia vagy virtuális valóság. Persze ez nem csak úgy jött egyik alvásról a másik reggelre, anyja szellemét már korábban is látta tükrökben és eleinte a vidéki lány nyilván – akár a Holnapolisz demója – csak rácsodálkozik a nyüzsgő város fényeire, életére abból az érából, amikor Anglia csillogott és olyan popkult történelmi események estek egy napra, mint az első Beatles kislemez megjelenése és az első Bond film premierje. London lehet nagy falat egy kívülállónak (hány honfitársunk tudna erről mesélni? ), de Ellie számára vágyálmai, a hely és idő, ahol leginkább élt volna valaha, pont ad annyi töltődést, hogy túlélje a szürke és esős mindennapokat.
után mondjuk semmi kétségünk nem férhetett ahhoz, hogy Wright milyen klasszul tud bánni zenékkel, de összességében is mind 1966-ot (a Tűzgolyó bemutatója a két ünnep között volt és már láthatóan nem tél van), mind 2019-et (a forgatás évét) egyszerűen tökéletesen lehozza: a díszletek és jelmezek (sminkekkel), valamint a fényképezés és a vágás perfekt összhangban repít oda, ahova épp kell. Technikai fronton műfaján belül ez legalább annyira erős összhatású, mint a Dűne, sok jelölés kinéz a díjszezonban. Az idősebb gamerek még emlékezhetnek az 1969-ben és 1961-ben játszódó két GTA Londonra, na ezek után biztosan megjön a kedvünk játszani valami modern cuccal ebben a környezetben! És ha csak a technikai fronton lenne erős a mozi… de nem! A Ne hagyj nyomot! -ból, a Jojo nyuszi ból és az Idő ből ismert Thomasin McKenzie simán elviszi a hátán a filmet, hiába állították be előzetesen az alkotást két egyforma arányú főszereplővel operálónak, az Új-zélandi lány az egyértelmű főhős. Tökéletes választás volt, ízig-vérig ráillik és ugyan nem kell feltétlenül eddig látott színészi repertoárját túlteljesítenie, valójában csak karaktere nem mozog annál nagyobb skálán, hogy erre rászoruljon.
Amik pénz és barátok nélkül, a koleszból is kiközösítve a zárkózott lánynak inkább rémálom. Az alkotás kommunikációja nagyon rámegy a horrorelemekre, mint fő összetevőre, de ez badarság. A Hatodik érzék nél vagy az Új mutánsok nál durvább dolgok igazából nincsenek, pusztán ami természetfeletti misztikum lakozik a játékidőben, az intenzívebben, többször van mutatva, mint a két fenti példa esetén, de sehol egy direkt fosatós akármi vagy egy aljas áljumpscare. Vér ugyanakkor akad, két szakaszon is nagy mértékben, de itt se megyünk át gore-ba meg bármi felkavaróbba, mint a pár liter művér / vérvörös smink. Jómagam nem nézek érdemben tiszta horrorokat, de az ilyen elegáns műfajmixeket kifejezetten csípem, ez pedig végtelenül stílusos, ezért tudom ajánlani a zsánert kerülőknek is. Remélem, a bekezdésben foglaltak alapján mindenki jól be tudta határolni, mire is készüljön pontosan. Az érzés másik fontos kelléke, a hangulat sok kisebb kellékből áll össze mesterien. Legkésőbb a Nyomd, Bébi, nyomd!
2021. nov 27. 13:07 Nagy Feró / Fotó: RAS-Archívum Ma már kevesen tudják, hogy Nagy Feró az ős-Bikiniből való távozása után is aktívan írta a dalokat az akkor már D. Nagy Lajos énekessel futó Bikininek, pedig az együttes számos nagy slágere Feróhoz köthető. A nemrégiben Kossuth-díjjal is kitüntetett zenész ráadásul az esélytelenek nyugalmával kért egy hatalmas összeget a dalokért és ő lepődött meg a legjobban, amikor kifizették. Ezt nem tudom másképp mondani, Mielőtt végleg elmegyek, Megüssem vagy ne üssem – csupán néhány dal azok közül, amelyeket D. Nagy Lajos hangjához kötünk, a szövegek azonban Nagy Feró tollából származnak. A Beatrice frontembere ugyanis még az ős-Bikiniből való kiválása után is ontotta a Bikini-slágereket. Mielőtt végleg elmegyek - Beatrice – dalszöveg, lyrics, video. - Nem így terveztem, mert nem békében váltam ki az együttesből. Amikor Németh Alajos és Trunkos András megkeresett azzal, hogy beadtak egy nagylemezt, de a hanglemezgyár visszadobta az új Bikini albumot és segítsek megírni a dalszövegeket, csak annyit mondtam, ne szórakozzatok már, úgy jöttem el, hogy összevesztem velük.
Szomorúságán átragyog Susan életereje, optimizmusa és kiváló humora. Minden sora arra emlékeztet, hogy az életben csak a szeretet számít.
(Borítókép: Skicc-Art Építésziroda Kft. )