#6 2. Durgó Ilona és Katalin 4. Nobel díjas osztrák orvos, a vércsoportok /A, B, 0/ felfedezője. 5. Megosztva Henri /Henry? / Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója és Frédéric Passy, az első francia béketársaság alapítója. 6. Sirály című verse feleségét sirató gyászdal. "Csak azt tudom hogy visszaszáll, egy szárnyavesztett holt sirály. " Zelk Zoltán síremlékét díszítő kitárt szárnyú fehér márvány sirály. 7. Ripl-Rónai József múzsája 8. Mary Quant Annak ellenére, hogy André Courreges már korábban készített ilyen szoknyaterveket, a miniszoknyát Mary Quant divattervező nevéhez kötik. 10. Henri /Henry? / Dunant születésnapja #7 2. Durgó Ilona és Durgó Katalin 3. Tatár Margit és Medveczky Gabriella, két vöröskeresztes ápolónő 4. Karl Landsteiner osztrák orvos, fiziológus és immunológus. 1901-ben felfedezte az AB0 vércsoport rendszert, amiért 1930-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Felismerte a gyermekbénulás fertőző voltát és azonosította kórokozóját; felfedezte a hapténeket és Alexander Wienerrel közösen az Rh-faktort.
Meg is hal egy kis bogár, mégse szomorú. Ez a kis bogár a fényben céltalanul dongó ember élete és Zelk Zoltán azért járt köztünk, hogy ha meg is halunk néha, kicsit, végül is elkerülhetetlenül, azért mégse legyünk ettől nagyon szomorúak.
Szép jelenet, amikor Termeh először szembesül azzal, hogy néha az igazmondásnál erkölcsileg elfogadhatóbb a hazugság: miután? felismerve, hogy a kimondott mondatok között taktikus válogatásra van szükség? a bíróságon apja érdekében nem az igazat mondja a bírónak, elsírja magát. A legszebb a film utolsó jelenete: Termeh a válóper végén a bíró kérdésére válaszolva fel kell, hogy fedje a döntését: melyik szülővel akar maradni? A két szülő a folyosón várja a döntést, de a lány csak nem lép elő a teremből? aztán megindul a stáblista, és elsötétül a kép. Mert a Nader és Simin csupa olyan kérdést vet fel, amelyre nincs egyértelmű? vagy talán semmilyen? válasz, és amelyeket ennek ellenére mégis muszáj valahogy megválaszolni. Nem csoda, hogy hihetetlenül hosszúnak tűnik a várakozás a gyerek döntésére: a kislány ezzel végérvényesen elhagyja a gyerekkort, ahol a jó jó, a rossz rossz, és ahol az erkölcsök és tanítások mindig iránymutatással szolgálnak, és belép abba a világba, ahol magára utaltan percenként kell az életéről döntenie.
Az, ami egyetemesen emberi, és az, ami speciálisan perzsa – korunk teokratikus Iránjának egyszer talán történelemként szemlélhető, ám napjainkban még nagyon is eleven valósága –, nem csak egyszerre van jelen, de mintegy értelmezi is egymást. A vallási parancsolatok és a nem kevésbé meghatározó vallási-állami struktúrák ugyanolyan kényszerítő erővel befolyásolják az emberek leghétköznapibb döntéseit is, mint a túlélésért folytatott, az etika határát áthágó hazudozás. A Nader és Siminben is meghatározó, az iráni filmekben szinte mindig felbukkanó gyermeki szemszög különösen alkalmas az adott gyermeket körülvevő világ határozott reflektálására, ám Farhadi lányhőse (akit egyébként a rendező lánya játszik) egyáltalán nem gyermekként éli meg a történéseket. Mire végül kiderül az ún. igazság (mármint, hogy ebben a több oldalról is ködbe vonni igyekezett esetben konkrétan ki miben követett el jóvátehetetlen hibát), addigra minden fél, minden oldalon okkal érezheti magát bűnösnek, még a kiskamasz, a világra immár mégis egy bölcs öregasszony tekintetével néző Termeh is, akinek a zárlatban már nem csak holmi absztrakciónak bizonyuló fogalmak, mint igazság és hazugság között kell választania, hanem hús-vér emberek között.
Kedvencelte 4 Várólistára tette 74 Kiemelt értékelések Coralie 2018. március 25., 20:57 Ilyen egy igazi drámai film! Az elején még nem gondoltam, hogy ilyen fordulatot vesznek az események, azt hittem, hogy tényleg csak egy pár civódásairól fog szólni. Végig fenntartotta az érdeklődésemet, a feszültség minden pillanatot körbelengett. Ahogy haladt előre a történet, újabb és újabb vallomások és hazugságok kerültek felszínre, így nem lehetett eldönteni, hogy kinek is van igaza, mi is történt valójában. Hol az egyik, hol a másik fél került előtérbe, és a végére már mindenkit sajnáltam. Az élet néha fura és kemény dolgokat tud produkálni, de általában ezeket az emberek maguknak köszönhetik. Itt is az őszinteség lett volna a megoldás, de az sosem könnyű. Körítésként átjött a hétköznapok iráni hangulata is, egészen egyedi atmoszférát teremtve. Nagyon jó, profin kivitelezett film, mindenkinek ajánlom! sipiarpi 2017. január 29., 21:19 Megrendítő és felkavaró film. Meg tudja viselni az embert. Ezért is ajánlom a megnézését.
Eleinte azt gondoltam, hogy a változást csak akarni kell, aztán majd jön magától, de az elmúlt negyed évszázad és a közel kétezer órányi önismereti munka árnyaltabbá tette számomra is ezt a képet. Tudom, hogy a változás csalóka, és nem minden esetben kecsegtet reménnyel. Főként azokkal a változásokkal van sok munka, amit már túl régóta hordunk magunkban megoldatlanul! Megküzdeni egy olyan ügyért, ami a számunkra fontos, vagy elérni egy olyan célt, amitől boldogabbak és egészségesebbek leszünk, sokszor embert próbáló feladat. Latest posts by SZUPI J. Szendrő ( see all) Bejegyzés navigáció