A szerzők teremtményei néhol teljesen ösztönlények, néhol a tudásra és kultúrára szomjazó energiaforrások. A legapróbb szárnyasoktól a hatalmas kígyószerű monstrumokig széles skálán méretezik őket, néhányan tüzet okádnak, míg mások épp hogy csak mérgező harapással bírnak. Strahannak egy igazán sokszínű és változatos gyűjteményt sikerült összeraknia, mindazzal együtt, hogy a művek tartalmi értéke elég hullámzóra sikerült. Nem újdonság, hogy az antológiák minősége általában elég széles skálán mozog, hiszen nem lehet minden novella vagy vers egyformán jó vagy rossz. A megrögzött sárkányrajongó arra számít, hogy a szerkesztő az egyik legütősebb novellával fog indítani, vagy legalábbis kellő betekintést enged abba, milyen ütős történetekre lehet majd számítani a kötetben. Ennek ellenére sajnos a könyv eleje kissé laposra sikerült, és igazán csak valahol a századik oldalnál kezdi kimutatni a foga fehérjét. A szerzők igen sokrétűen próbálták megfogni a sárkány-ember kapcsolatot, amelynek következtében remek megoldások születtek.
A lovag, karján a szűzzel, ellépdel a távolban. Hajnalodik. Egzisztencialista Mit ér a lét, ha célja pusztán szüzek fogyasztása, töpreng a sárkány egy délutánon, barlangja bejáratánál, a szűzlány testén könyökölve. S mi történik voltaképpen a szűz bekebelezésével? Csupán zsenge húsát élvezem? Vagy puszta valóját teszem magamévá, megtisztulva érintetlenségétől? Esetleg ez a világ rendje? Ez tartja forgásban az idő kerekét? Hogy mindenki a saját szerepét játssza? A falusiak a gyávát, a szűz a szüzet, a lovag az emberek között utolsóként megmaradt nemes bátrat, én, a sárkány meg a kapzsiságot, a világot igázó zsarnokságot? S mi van, ha mindez csak színdarab, előre megírt szöveg? Ekkor üvöltés hallatszik, megdöglesz, kígyó, harsogja a feléje csörtető lovag. Sóhajt a sárkány, kiengedi karmait. Színpadra, dünnyögi. Családregényesen Hídfői Perenor a nagy áradások idején vette nőül Petrezskai Ilinát. Békés-szép házasságuk három gyermekkel örvendeztette meg őket, Incéddel, Goromival és Elkával.
Saját élményei mellett arról is beszél, hogy a különböző nemzetek, népek életében mennyire sokszínűen él a sárkányokról alkotott elképzelés. A tűzokádó fenevadtól, a vízistenként tisztelt gyík- vagy kígyószerű teremtményeken át, egészen az apró szárnyas lényekig mindenféle ábrázolásmód találkozik a keleti és nyugati hiedelemvilággal. Kifejezetten tetszetős, hogy minden novella előtt szerepel egy kis rész, amely bemutatja a szerzőket és munkásságukat. A versek szerzőiről a kötet végén szerepel bemutató. Ezzel is többé válnak az olvasó számára egyszerű neveknél, ráadásul kifejezetten egyfajta ajánlatként is tekinthetünk ezekre, hiszen legfőbb műveik is említést kapnak. Ebben a kötetben nem csupán a legendák szülte klasszikus sárkányalakok kaptak helyet, hanem a modern kornak megfelelően a jövő sárkányai is. A mechanikus gépezetek mellett ráadásul remekül megférnek a saját magunk által teremtett sárkányok is, melyek egy-egy érzelmi kivetülést testesítenek meg, vagy az alakváltó lények, melyek ott élhetnek bármelyikünk szomszédjában.
A Rákóczy szabadságharc alatt elszenvedett kiályhűségéért III. Károlytól 1730. 11. 23-án királyi adományban részesült. 1739-ben Borsy Mihály vezetésével Tibolddarócon is elkezdődik az ellenreformáció, elzavarják a Sályi református prédikátort. 1712-ben a nemes 13 vármegye egyik országgyűlési követe, 1708-1715 között a jogügyi bizottság tagja. 1697-től kezdve a Zemplén vármegyei Kucsin birtok tulajdonosa. Nagy vagyonra azonban csak akkor tett szert, amikor feleségül vette Semsey László és Tibold Zsófia másodunokáját (dédunokáját), Semsey Sárát. Megtartják Miskolc Város Napját, a programok is kiderültek : Miskolc. Ezzel nemcsak a Semseyek sárosmegyei lemesi, hanem a feleségére anyai ágon szállott borsodmegyei Tibold-féle familiáris birtokokat is örökli. Az ősi Tibold javakat, 1586. augusztus 10-én Tibold Gáspár osztotta meg, amikor testvérének Zsófiának, Semsey László nejének a részét kiadta. Ekkoriban Tibold Zsófiát Szepessy Pál vete feleségül, s ezen az alapon utóbb ő is jogot formált a Tiboldok daróci uradalmára, és annak jelentékeny részét tényleg birtokba is vete.
Nem az a lényeg a sztoriban, hogy egy autónál 180. 000 futott km sok-e (egyébként nem egy autóról van szó, kétszer cserélte). 180. 000 km-nyi kocsikázáshoz csak a (nyilván nem saját zsebből fizetett) üzemanyagköltség több mint 6 millió volt, szervizelés, biztosítás, parkolás stb. szintén mind az önkormányzat költségére. Mindent együttvéve 16, 5 millióba került 3 év alatt, tehát a fizetésén felül még bő feleannyit kapott all-inclusive szolgálati autó formájában.
Viszont szerintem az abszolút vesztes Salgótarján, ami az elmúlt 10 év alatt a népessége 20%-át elveszítette, és volt valami felmérés is, ami alapján az ottani fiataloknak több, mint 90%-a költözne el onnan, ha tehetné. Mindkét város 1980 körül érte el a népességcsúcsot, ekkor majdnem 50-50 ezer fő lakta őket, ma lassan átbuknak 30 ezer alá. És egyiknél sem látom, hogy mi állítaná meg a teljes eljelentéktelenést, valószínűleg semmi. Emlegették Miskolcot is, ami nem igazán stimmel. A nehézipar leépülése miatt a tömeges elvándorlás persze jellemző egy ideje, de nagyságrendileg nagyobb város, ami a nehézipar előtt is város volt, azután is az lesz, mert van tere és lehetősége más irányokba mozdulni, nem egy kategória az előbbi kettővel.