Kapcsolódó cikk: Tóni előző napja Forrás: Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig 2016. 06. 17. Furtán elköszöntünk Olgától, aki kikísért minket a falu határába, és bízva abban, hogy profi túrázókkal van dolga, útnak eresztett minket. Addig nem is volt baj, amíg az országúton gyalogoltunk, viszont amikor letértünk a földútra, elvesztettük a jelet, aztán az utat, mert mindent nyakig érő gaz borított. Nyírbátor a sárkányok városa kritika. → Tovább
Hiába volt a manapság is példátlanul sokszámú tanú, gyakorlatilag egyikük sem tudta bizonyítani, hogy Báthory Erzsébet elkövette a vádakban szereplő borzalmakat. A per a 19–20. században megjelenő koncepciós perek (tiszaeszlári vérvád, Mindszenty bíboros pere, Nagy Imre és társai pere stb. Nyirbator a sarkanyok városa . ) előfutárának tekinthető, ékes példája továbbá a hazánkban is elterjedt boszorkánypereknek, bár ilyen mértékű perfolyamattal a magyar történelemben ritkán találkozhattunk ez előtt. A Magyar Országos Levéltárban a per iratanyaga megtalálható, s világosan látható, hogy Báthory Erzsébet ártatlan volt, akit méltatlanul ítéltek haláláig örök rabságra a csejtei várban. "1637-ben Listius Anna Rozina ellen indult hasonló vizsgálat. Kivizsgálási iratanyagának ötödik pontja a boszorkányságot is érintette, bár a vád a szolgák kínzása és halált okozó testi sértés volt. Listius Anna Rozina végül királyi kegyelemben részesült, birtokait azonban elvesztette, és Lengyelországba száműzték. " Erzsébetet az utókor rehabilitálta, ma pedig már Nyírbátorban panoptikum és kiállítás is őrzi az ő és családja emlékét.
A sétányon található harmadik szoborcsoport pedig a veres barátok vérfagyasztó krónikáját mutatja be, a Szentvér-mondát, amelyről a Duna Televízió nézői többet is megtudhatnak a NYÁR 21 idézett adásából.
Az egyik leghitelesebb ötvenhatostól saját gondolataival búcsúzunk: Nyugodjon békében, emléke legyen áldott. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Vissza a listához
A börtönévekről így vallott: "Amikor néha volt bibliám, az volt az igazi kapcsolat a kintiekkel. Ugyanazt a bibliát olvashattam, amit az itthon maradottak. " Végül hat év után szabadult – ahogy ő mondta, "a kis börtönből a nagy börtönbe", a gyűjtőből a drótkerítéssel övezett Magyarországra. Visszatért családjához, és segédmunkásként, majd fordítóként dolgozott. 1988-ban többedmagával megalapította a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), amely a történelemhamisítás leleplezését és a Kádár-rendszer alatt pellengérre állított személyek méltó megvilágítását tűzte ki célul. Részt vett Nagy Imre és társai újratemetésének megrendezésében. Ugyanebben az évben a Magyar Demokrata Fórum tagja, majd 1990-től a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője, később szárnysegédje lett. 1996-ban ezredesi rangban nyugdíjba vonult, ugyanebben az évben megválasztották a TIB elnökévé. Portálunknak hívő református emberként úgy nyilatkozott: "Nincs fontosabb, amit a nemzetemnek kívánhatnék, mint hogy megtapasztalja az igazi szabadságot, amit Krisztus hozhat el. Búcsú Regéczy-Nagy Lászlótól - Terror Háza Múzeum. "
Előbb raktáros lett, majd fuvarozó, 1948 -ban az angol nagykövetség szolgálatába került, ahol 1949 -től a nagykövet sofőrje lett. A forradalom alatt végig a nagykövetségen tartózkodott. Előbb a követség tisztviselőinek családjait szállította be a követség épületébe, majd a nagykövetet hordozta. November közepén megismerkedett Bibó Istvánnal, akinek egy memorandumát átadta az angol követnek. November végén Göncz Árpád kérésére Nagy Imre egyetlen megmaradt írását is eljuttatta a követségi titkárhoz. Utolsó útjára kísérték Regéczy-Nagy László nyugállományú dandártábornokot. 1957 tavaszán háromszor is járt Bécsben a követség megbízásából, de június 19-én letartóztatták. Előbb tanúként hallgatták ki a Nagy Imre-perben, majd a Bibó-perben állították bíróság elé két társával együtt. A vád szerint az angol követség első titkárától rendszeres szállított értesüléseket a "Strassbourgi Forradalmi Tanács" nevet viselő, ellenforradalmi emigrációs szervezet tevékenységéről, működési körülményeiről, a perben szereplő másodrendű vádlottnak. Ezeket az adatokat pedig továbbította dr. Bibó István elsőrendű vádlotthoz.
A letartóztatásunk után tudomására jutott, hogy halálos ítélet fenyeget minket. Ezért India bécsi nagykövete utasítást kapott, hogy lépjen kapcsolatba a szovjet vezetéssel az érdekünkben. A Szovjetunió ugyanis akkoriban nagyon szerette volna Indiát az el nem kötelezett országok táborából a maga oldalára állítani. Ráadásul a nyugat-európai kommunista pártok is meghasonlottak az 1956-os szovjet beavatkozás miatt, őket is meg kellett tartani. Ezért Moszkvából azonnal ideszóltak Budapestre, hogy meg kell kímélni az életünket. – Jól értjük, a szovjetek fékezték meg Kádárék túlbuzgóságát? – Igen. Eredetileg a szovjetek kedvéért lógtunk volna, és végül az ő kedvükért maradtunk életben. Bibó és Göncz életfogytot kapott, engem 15 évre ítéltek. Először a váci börtönbe vittek. Ott négyen szorongtunk egy egyszemélyes zárkában, a földön, matracokon aludtunk. Az nagyon keserves volt. Később átvittek a Gyűjtőbe, az Váchoz képest üdülő volt. Ott csak reggel hatkor ébresztettek. Nagyon úri dolog volt ez.
– 1957. június 19-én letartóztattak. Hajnali kettőkor jöttek értem. Feleségem akkor volt nyolcadik hónapos várandós. A saját ügyünk mellett tanúként kihallgattak a Nagy Imre-perben is. Nagy bátran viselkedett a vérbíró Vida Ferenc előtt. Én 14 hónapot töltöttem vizsgálati fogságban. Először egy olyan zárkába vittek, amelyben csak egy szalmazsák volt. Minden reggel ötkor ébresztő, akkor kihúzták a szalmazsákot, és csak egy büdös vécé volt az ember társa egész nap. Hátratett kézzel kellett sétálgatni a fal mellett. Ha leguggoltam, mert elfáradtam, mindjárt rám ordítottak. Este kilencig ez ment. Közben rendszeresen elvittek kihallgatásra. Ez kiszívta az életerőt az emberből. De előzőleg megbeszéltük, hogy vállaljuk, amit tettünk, hiszen nem követtünk el bűnt. Nem tudtuk, mi lesz a vége, csak azt láttuk, hogy a rendszer folyamatosan Moszkvára figyel. És így maradtunk életben. – Hogyan? – Akkoriban nyitott Budapesten diplomáciai képviseletet India. Egy fiatal indiai tiszt megismerkedett Bibóval és Gönczcel.
Egykori honvédtisztként, ráadásul angol követségi munkatársként jobbnak láttam nem belekeveredni a harcokba, de jártam a várost, sokat beszélgettem a szabadságharcos gyerekekkel. Megdöbbentő volt, hogy amire minket annak idején a katonai iskolában éveken át képeztek ki, abba ezek a fiatal fiúk, lányok egyik napról a másikra csöppentek bele. Pedig hadat viselni nagyvárosban a legnehezebb. A szovjet nehézharckocsikkal és golyószóróikkal szemben géppisztolyokkal, otthon eszkábált páncéltörő eszközökkel vették fel a harcot. Csak később, az összecsapások elültével fogalmazódott meg és tudatosodott bennem, hogy ezek a kölykök kiképzetlenül, sőt, kacagva mentek bele a legnagyobb veszedelembe. – Honnan meríthették a lelkierőt? – Máig sem tudom. Hiszen szándéka szerint egész másra nevelte őket a kommunista diktatúra. Halált megvető bátorsággal áldozták fel az életüket a hazáért és a már régóta óhajtott szabadságért. – Hogyan keveredett bele minden óvatossága ellenére 1956 után a Bibó-perbe? – 1956 őszén egy nap épp a követségre tartottam, ahol rendszeresen tájékoztattam a kirendeltség vezetőit a tapasztalataimról.