Fotó: Hoang Hiep Nguyen – Storm " Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. " (1 Pét 5, 7-11) Előfordult már veled, hogy valakinek a nehézségeidről, gyötrődéseidről akartál beszélni, de megijedt és lerázott egy igével? Talán éppen ezzel: "Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok". És bár az ige valóban igaz – Istennek gondja van ránk – mégis üres, amikor egy beszélgetés gyors lezárásaként hangzik el. Gondja van rátok | Balatonkenesei Református Egyházközség. Ennek az igének kérdései vannak hozzád. Mégpedig ezek: mi a gondod? mire használod Istent?
Nevetséges vagy. Neked mi a gondod? Azt hiszed, hogy a vizsga vagy a párválasztás? Nem. Ezek életfeladatok, amikben felelősséged és döntési lehetőséged van. A gondod az, ami mindenki másnak: van egy ellenséged – a szétdobáló, a fülbe sugdosó, aki bizalmatlanságot, gyanakvást akar kelteni benned Isten iránt. Talán nem hangos, de annál alattomosabb. Gondja van ránk | Prédikációk, précesek, áhítatok. Személytelen, kontúrok nélküli, zavarosban dagonyázó, káoszt munkáló, megfoghatatlan és éppen ezért leválaszthatatlan parazita. Csak szívja a véredet. Még megnevezni is alig lehet, csak érzed, hogy betömít mindent, ami tiszta levegőhöz juttatna. Mintha minden sejted hártyáját bevonná, hogy csak vegetálj. Ez a megromlott emberi élet nyomorúságának a realitása. Amikor ezt felismered, mit teszel? Talán nem veszed komolyan a suttogó kísértőt. Nem akarsz állandóan sátánozni, nem akarod, hogy a szemed előtt ez a fenyegetés lebegjen, mert képtelen vagy vele megküzdeni. De akkor is érzed, hogy így meg Isten Jézusban megmutatkozó szeretete válik egyre súlytalanabbá.
Az aggódást, ahogy a gondtól érzelmileg függök, ki vagyok neki szolgáltatva, szorongással tölt el, ráborul a nappalaimra, ránehezül az éjszakáimra. Ahogy kikészít az egész. Egy lelkésztársamtól hallottam egy nagyon jó hasonlatot az aggódásra – olyan, mint a szobabicikli. Ez egyébként egy igen ötletes eszköz az otthoni testedzésre, de valóban úgy van, hogy ha felülök rá, tekerem-hajtom, teljesen igénybe vesz és kimerít – és mégsem jutottam el vele egy centit sem előbbre! Pontosan ilyen az emberi aggodalmaskodás is. Testileg-lelkileg meggyötör, igénybe vesz, kimerít, és mégsem jutok el vele sehová… A másik jelentés a gondolat, elhatározás, törekvés. Ahogy én emberileg látom és megoldani akarom a helyzetet, a gondot. Van egy elképzelésem, és csak erőlködöm, nyomom, ha nekibuzdulok, beleadok mindent, és elkeseredem, ha nem működik a dolog. Mint az egyéves kisbaba, mikor azzal az ötletes fejlesztő játékkal játszik, ami egy szép színes nagy doboz, rajta három nyílással. Egy kör, egy négyzet és egy háromszög alakú nyílás, hozzá pedig kör, háromszög és négyzet alakú hasábok.
IMÁDKOZZUNK A DEPRESSZIÓVAL ÉLŐKÉRT! Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges! Napi áhítat feliratkozás
Ezután Samu megvallotta, hogy verekedett. Megbeszéltük, hogy JÉZUS a szeretet parancsát adta nekünk, és senkit sem szabad megvernünk. Miután Samu bocsánatot kért a verekedés miatt, a fájdalma az imánk után azonnal megszűnt. Samu nagyon boldog volt, ettől kezdve hitt JÉZUSban, és bízott Benne. Mind a három gyermekért imádkoztunk a tanulmányi eredményük miatt is. Ők is gyakran megtapasztalták JÉZUS szeretetét. A gyerekek a Mi Atyánkot sem tudták. Az imádkozó asszony engem kért meg, hogy tanítsam meg rá őket. A következő találkozásunkkor a gyermekek maguk kezdték el mondani az ÚRtól tanult imádságot nagy örömmel. Tanulni kezdtek, és javultak az iskolában az eredményeik. A három "falurossza" abbahagyta a verekedést, udvariasan előre köszöntek, nem feleseltek, szót fogadtak a papának és engedelmesek lettek az iskolában is. ISTEN pedig segítette őket a tanulásban, az egyesek és kettesek helyett hamarosan négyeseket és ötösöket hoztak haza. Egy alkalommal Samu megtalálta az én Bibliámat, és boldogan újságolta el, hogy neki van igazi, teljes Bibliája.
Beregszászon, Ungváron és a terület más nagyobb városaiban megjelennek ugyan helyi magyar nyelvű lapok, amelyek a kárpátaljaiságot erősítik ugyan, de igazából komolyabb művészi eredményt nem lépesek felmutatni. 1938-ban a Felvidékkel együtt Kárpátalja is a Magyar Királyság része lesz, majd a második világháború végén a Szovjetunióé, mégpedig Ukrajnán belül. A győztesek ezúttal is a helyi, többnyire ártatlan lakosságon állnak bosszút a háborús sérelmeikért, s Kárpátalja magyar lakosságának 40 ezer férfitagja a szolyvai munkatáborban találja magát, ahová 40 ezer embert zsúfolnak be háromnapi élelemmel, s akik számára a következő állomás a málenkij robot. A 40 ezer ember fele nem éli túl a borzalmakat. Vári Fábián apja hazatér. Ugocsa és Vári Fábián non coronat "Mikor Krisztus Urunk//Ugocsába tévedt//hétszer járta körbe//Tiszaújlakot, //mert elkerülte Pétert, s mire rálelt, tél lett" – nos, ezen a településen született meg 1951-ben Vári Fábián László, nemzeti ünnepünk másnapján. Aki még nem járt arrafelé, nem tudhatja, milyen gyönyörű, ugyanakkor mennyire szegény vidék az egykori Magyarország egyik legkisebb megyéje, Ugocsa, amely azzal szerzett magának hírnevet, hogy bejelentette egykor (hogy mikor, azon megoszlanak a történész-vélemények is), hogy Ugocsa non coronat.
Az április 19-i adás tartalmából. (A 2019. március 1-ji adás ismétlése) A hatalmas Szovjetunió kerítése sem tudta megakadályozni, hogy a kárpátaljai írók, költők rebelliseit ne ismerje meg az anyaországi művésztársadalom. Vendégem a mai is Kárpátalján élő Vári Fábián László József Attila díjas és Babérkoszorús költő, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, akit idén, ületésnapja előtt egy nappal, március 15-én Kossuth díjjal tüntettek ki, és akinek néprajzi és műfordítói munkássága is számottevő. Várja Önöket a beszélgetőtárs, Zsoldos Barnabás. Nagyok – Kossuth – április 19., hétfő, 21:30 Tovább a műsoroldalra >>>
Leszerelése után, 1975-től a beregszászi vasgyárban dolgozott, levelező tagozaton folytatta tanulmányait. 1978-ban diplomázott. 1976-tól 1997-ig a mezővári középiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított, majd a beregszászi magyar főiskola tanára lett. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító tagja, 1992–1996 között pedig a Szövetség egyik alelnöke volt. 1994 és 1998 között a KMKSZ beregszászi középszintű szervezetét irányította. A Magyar Írószövetségnek 2001-től választmányi, 2007-től elnökségi tagja. Jelenleg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának ( MIKICS) és az Együtt című folyóirat szerkesztőbizottságának az elnöke. Jelenleg Váriban él és alkot. A folklorista [ szerkesztés] A népköltészettel egyetemistaként találkozott 1969-ben, első éves egyetemistaként, amikor is kötelezően folklór anyagot gyűjtött évfolyamtársaival. A gyűjtés sikerei annyira magával ragadták, hogy 1971-től céltudatosan, a rendszerezés és a kiadás szándékával kezdte el felkutatni és feljegyezni a kárpátaljai magyar népballadákat.
Holott ezen versek nagy része már évekkel ezelőtt íródott, de hiába várták, hogy feloldják a költőre kivetett szilenciumot. Ma már a Magyar Művészeti Akadémia megbecsült tagja, a beregszászi Tanárképző Főiskola tanára, a magyar és a ruszin népköltészet elismert szakértője. Annak idején a hómezőkön odaveszett Sáfáry Lászlóval kapcsolatban már írtunk röviden a kárpátaljai magyar irodalomról, amelynek a Felvidékkel ellentétben alig voltak hagyományai. A többnyire hegyek között meghúzódó vidéken évszázadok óta élnek békés egyetértésben, nagy-nagy szegénységben magyarok, ruszinok, cigányok, románok és ukránok. A Trianonban elszakított többi területtel ellentétben minden különösebb irodalmi hagyomány nélkül. 1918 után is a kárpátaljai irodalmi élet Kassán összpontosul, azok, akik írásra adják a fejüket, főleg Kassán megjelenő irodalmi lapoknál próbálkoznak, s szinte kivétel nélkül a felvidéki magyar irodalmat erősítik. Gondoljunk csak Sáfáry mellett Tamás Mihályra, N. Jaczkó Olgára vagy Rácz Pálra.