2013. október 20-án összeházasodott kedvesével, a menedzser Brandon Blackstock-kal, majd 2014. júniusában megszületett első közös gyermekük. [17] [18] 2014. januárjában az énekesnő Twitterén jelentette be, hogy hamarosan elkezdőnek új albumának stúdiómunkálatai, és a lemez várhatóan 2014. végén jelenik meg. [19] 2014. szeptemberében Clarkson elmondta, hogy legújabb albuma 2015 elején érkezik. 2015. január 12-én megjelentette legújabb albumának debütáló dalát, a Heartbeat Song-ot, ami szépen haladt a listákon. Kelly egy interjúban elárulta, hogy legújabb albuma március 3-án debütál, Piece By Piece címmel. Az album az Amerikai toplista 1. helyén végzett, ami Clarkson 3. első helyet elérő albuma Amerikában. Az album második kislemeze az Invincible. október 16-án jelent meg Ben Haenow-val a közös duettjük, a Second Hand Heart.
[12] Az új lemezen együtt dolgozott többek között Rodney Jerkins, Toby Gad és Claude Kelly producerekkel. [13] Új kislemeze, a Mr. Know It All, pedig 2011. szeptember 5-én jelent meg. Az albumról másodikként kimásolt kislemez, a Stronger (What Doesn't Kill You) című dal volt, mely az énekesnő legsikeresebb slágere lett az utóbbi években. A dal felkerült az amerikai Billboard Hot 100-as lista élére, és ezzel Clarkson harmadik No. 1 dala lett az USA-ban. [14] 10 évvel azután, hogy Clarkson megnyerte az American Idolt az énekesnő egy válogatásalbumot jelentet meg, melyen 3 új dal is helyet kapott. A Greatest Hits- Chapter 1 című lemez 2012. november 19-én jelent meg, a lemezen található egyik új szerzemény kislemezként, pedig 2012. október 16-án. A dal címe Catch My Breath. [15] Clarkson első karácsonyi albumba 2013. október 29-én jelent meg Wrapped In Red címmel, melyre több népszerű karácsonyi dal mellett, saját szerzemények is felkerültek. [16] Az utóbbi egy évben az énekesnő valamelyest háttérbe helyezte karrierjét, hogy magánéletére koncentráljon.
Ez a három tétel talán nem éri el az idei album minőségi szintjét, de érdekességként több mint megfelelnek, a Frankie Goes To Hollywood-feldolgozással (The Power of Love) pedig újfent sikerült meglepniük saját közönségüket. Utóbbi dal volt egyébként a ráadás a lenyűgözően tömény, fényben és hangban is teljes élményt adó műsor végén, amikor belül is totális vörösbe borult a Moulin Rouge, és már gondolkodás nélkül elhittünk minden szót ( "This time we go sublime / Lovers entwine – divine divine / Love is danger, love is pleasure / Love is pure – the only treasure"). A megelőző másfél óra ugyanis tömör gyönyör volt, aminek élvezeti érték a faltól falig csordultig telt klub klausztrofóbiája is csak minimális mértékben csorbította. Lézerorgia, pulzáló fények és hatalmas zenélés. Ahogy a múltkor a Laibach esetében már utaltam rá, vannak zenekarok, akik a dalaik szolgai eljátszása helyett egyedi élményt kívánnak adni a koncertjeikkel, és az Ulver is egyértelműen ilyen társulat. Aprólékos precizitással felépített, káprázatos műsort kerítettek ismét az amúgy szimpla, három-négy perces popdalok köré, aminek egyértelműen a Garm/Rygg alkalmankénti csatlakozásával immár háromtagúvá bővült ütőhangszeres brigád teljesítménye alapozott meg, a felépítményt pedig Tore Ylwizaker billentyűs/producertárs húzta fel minderre (Westerhus ügyesen a háttérben maradt, és csak a díszítésekkel foglalkozott).
Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a zenei előadóról vagy együttesről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! Nemzetközi katalógusok WorldCat VIAF: 132582145 LCCN: n85023265 ISNI: 0000 0001 2161 0885 GND: 5066741-5 SUDOC: 084121521 NKCS: xx0026213 BNF: cb13903589t BIBSYS: 1046784 MusicBrainz: c09c8263-40ef-4352-8031-e438b1ce68fc Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Az igazi, élethosszig tartó rákattanásokra az ember a legkevésbé sem tudatosan készül, azok csak úgy belépnek az életébe, és ott maradnak vele mindörökre. Ilyen kattanásnak tartom a magam részéről a tűzön-vízen át tartó szerelmemet a norvég Ulver iránt, akik pedig az elmúlt majd' negyed évszázad (! ) során maximális mértékben igénybe vették táboruk tűrőképességét, miközben tényleg szinte minden kő alá benéztek, ami a színtéren fellelhető. Kristoffer Rygg és csapata most éppen szégyentelen popzenét kíván játszani, és egyfelől persze törvényszerű, hogy rajongóként ezt a korszakukat is imádni fogom, másrészt az is igaz, hogy talán még sosem volt ilyen könnyű szeretni ezt a társulatot. A The Assassination Of Julius Caesar album köré felépített turné mindezen felül már tényleg olyan bónusz, amit nyugtával is csak hitetlenkedve dicsérek, amiben tavaly ilyenkor még csak nem is reménykedtem. időpont: 2017. november 19. helyszín: Párizs, La Machine de Moulin Rouge Neked hogy tetszett? Megnéztük már ennek a műsornak az első inkarnációját a csodás Krems városában tavasszal, ahol egy számos tekintetben visszavágott, mégis nagyszerű emlékű előadást láthattunk.
Tulajdonképpen azóta is arra vártunk, hogy ne csak fesztiválkörülmények között, de egy önálló klubkoncerten is megtapasztalhassuk mindezt, kérésünk pedig meghallgattatott. Az Ulver ugyebár nem az a kimondott turnézós brigád, efféle körre, amit most tesznek Európában, legutóbb 2010-ben vetemedtek, és akkor voltunk olyan szerencsések, hogy itthon is ízelítőt kaphattunk az általuk élőben kínált produkcióból. Most sajnos úgy alakult, hogy kimaradtunk a szórásból, így törvényszerű volt, hogy utaznunk kell majd a farkasok nyomában. Áttekintve a helyszínek listáját, nem is kell különösebb indok ahhoz, hogy miért éppen Párizs és a La Machine du Moulin Rouge mellé tettük le a voksunkat. Nem arról van szó persze, hogy Ryggék a kultikus mulató színpadára kaptak volna bebocsátást, de az azzal egy épületben lévő, galériás koncertterem sem hagyott maga után kívánnivalót. Ezen a turnén állandó jelleggel a csapat része a náluk alkalmanként már korábban is kisegítő Stian Westerhus gitáros, aki amúgy felvezető jelleggel egy szűk félórás, önálló műsor bemutatására is lehetőséget kapott.
A Live Aid egy 1985. július 13-án megszervezett monumentális szuperkoncert, célja az afrikai – etiópiai – éhezők megsegítése volt. A televíziós közvetítésnek hála több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye. Live Aid koncert a philadelphiai John F. Kennedy stadionban. Szervezők [ szerkesztés] Bob Geldof (a Boomtown Rats punkegyüttes frontembere, a Pink Floyd "The Wall" c. filmjének főszereplője, újságíró) 1984-ben látott egy televíziós riportot az éhező etiópiai gyermekekről. A látvány annyira megindította, hogy Midge Ure-rel (az Ultravox énekesével) megírta a "Do They Know It's Christmas? " c. számot. Terve az volt, hogy híres énekesekkel énekelteti fel lemezre és a bevételből élelmiszer szállítmányokat indít Afrikába. A kislemez nagy sikernek bizonyult, a Band Aid-re keresztelt alkalmi csapat felvételéből egyedül Angliában 3 milliót adtak el, összegyűjtve így 70 ezer fontot. Geldof a sikeren felbuzdulva elhatározta, hogy megszervez egy nagy jótékonysági koncertet, ami elegendő bevételt hozna, hogy rendszeres segélyszállítmányokat indíthassanak az éhezőknek.