Ha már nem találkozhatunk, beérem a művei elemezgetésével, s az onnan kihámozott valószerűségekkel. Azt gondolom, kell némi életbölcsesség ahhoz, hogy valaki ilyen hetykén élhesse az életét, mint Chinaski tette a Posta című Bukowski-regényben. Emlegetik úgy is ezt a művet, mint egy darabját Bukowski életének, s Chinaskit az író alteregójának. Talán jogosan teszik, tudniillik a német költő-író maga is dolgozott a postánál, s hasonlóképp élte életét, mint főszereplője: másnaposan. Szókimondó, obszcén poénok repkednek a kötetben, kíméletlen, nyers stílusával láncolja az olvasót a könyvhöz, s megismertet bennünket a spiccesen elegáns, életvidám hedonizmussal. A nőzés, a szerelmek kapnak fontos szerepet az éjszakai műszak mellett, s mindezeket részegen, vagy másnaposan űzi Chinaski. A humoros, lendületes írásban jó adag társadalomkritika van elrejtve, sőt az egész mű egyetlen metafora az amerikai társadalomban szédelgő munkásokról, az átlagos közszolgákról. Posta · Charles Bukowski · Könyv · Moly. Összességében fogalmam sincs, mit szerettem ebben a regényben, de szerettem.
Gondolja, hogy tudja, milyen postásnak lenni? Henry Chamsky, Charles Bukowski: A postás, elmeséli neked annak az egyedülálló munkának a részletét, amely 12 évig az életének része volt. Ne hagyd abba az olvasást! Charles Bukowski: A postás Henry Charles Bukowski Németországban született, de az Egyesült Államokban nőtt fel. Charles Bukowski: A postás 1969-ben jelent meg, miután az autentikus, még kissé durva és cinikus stílusával jellemezhető költő és író felmondott postafuvarozói állásáról Los Angeles városában. Charles Bukonski: A postás önéletrajzi alkotás, melynek története a 70-es években játszódik, Henry Chinasky furcsa tapasztalatait meséli el a postán eltöltött 12 év alatt, és ez lesz az első alkalom, amikor Charles Bukowski írott történetének főszereplője képviseli saját életét. álterego. Hogyan lett postás? Valaki azt mondta Henrynek, hogy karácsonykor a kézbesítendő levelek számának növekedése miatt a posta kisegítő postázókat vett fel. Chinasky, mint mindig lusta, jó lehetőséget látott a könnyű és kényelmes pénzkeresetre.
Időnként akciófilmeket megszégyenítő feszültséggel szembesülünk, helyenként kézzelfogható drámai pillanatokat élünk át. Ez ad egészséges lüktetést a mozinak, ettől gördülünk akadálytalanul a végkifejlet felé, amely ugyan meglepően sablonos (bár Kaufmannál sosem lehet tudni, nem tudatosan az-e? ), de a teljes történet ismeretében mindenképpen kiszurkolt. A másik dolog, amely ritmusossá teszi a sztorit, a két főhős egymástól végletekig elütő személyisége. Egy makulátlan elme örök ragyogása online. Clementine (a nagyszerű és általam oly imádott Kate Winslet) spontán, akaratos, impulzív, harsány, kiegyensúlyozatlan és pengeélen táncolóan renitens, míg Joel (a sajnálnivalóan életszerű Jim Carrey) megfontolt, szabálykövető, elmélkedő, visszahúzódó, motyogóan csendes és bizalmatlan. Úgy zárják ki egymást, mint Clementina változó hajszínei (vörös, narancs, kék) és a konzervativizmus, mégis képtelenek vagyunk megkérdőjelezni igaz és bombaerős, egymás iránti vonzalmukat. A Makulátlan elme épp ezért és épp ezért mégsem teljesen szerelmes film.
Úgy lő ugyanis a korábbi prime számaihoz közel hasonló volumenben, hogy közben jóval messzebb játszik a kaputól. Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez az ún. Zubkov-hatás, ki kell ábrándítsam. Kane annyira nem mozsárágyú jelleggel céloz, hogy konkrétan neki a legmagasabb az xG/lövés arányszáma az idei szezonban a PL-ben (0, 14). Vagyis: ha lő, az helyzet. Nem kicsi. Ennek alapján akár azt is hihetnénk, hogy akárhányszor Kane a labdához nyúl, instant az életveszély az ellenfelek kapui előtt – és nem is tévednénk nagyot. Kane ugyanis nincs sokat játékban: a labdaérintései száma alapján nincs a liga első 130 játékosa közül, és meccsenként mindössze eggyel ér hozzá többször a zsugához, mint az a Danny Ings, aki kifejezetten megsértődve veszi tudomásul, amikor egy gól megszerzéséhez kétszer is meg kell simítania a lábával a labdát. A végére még egy dolog (de ez már tényleg haladó szint, B. György nebulónak mesélni sem szabad róla), az ún. Egy makulatlan elme oeroek ragyogasa. DAVIES-mutató. Ez egy olyan komplex index, amely képes számokkal kifejezni – és így összehasonlíthatóvá tenni – azt, hogy egy játékos labdás akciói mennyiben növelték annak az esélyét, hogy csapata gólt szerez (és vice versa, csökkentették annak valószínűségét, hogy gólt kap).
Oké, hat meccs nem a világ, de csak, hogy értsük: a számai egyelőre jobbak – nem is kevéssel – mint a sportág történetének eddigi legnagyszerűbb egyéni teljesítményei alkalmával. Vajon le tud tenni az asztalra ilyesmit egy _egydimenziós_ játékos? (Költői a kérdés, ne jelentkezz Gyurika, majd elszámolunk az osztálypénzzel később. ) Meccsenként átlagban 4, 06 lövése van (ez jobb, mint azokban az években, amikor gólkirály lett, és 24 illetve 28 akciógólos szezonokat zárt), de közben teljesen megváltozott a játéka. Míg 2016-18 környékén többnyire a tizenhatos környékén dekkolt és kereste (várta? ) a jó lövőhelyzeteket: addig idén sokkal mélyebben játszik: Mintha nem is "kilences" lenne (egy-di-men-zi-ós), hanem amolyan Robby Baggio-féle secunda punta: korábban nagyjából 12, 5 labdaérintése volt meccsenként a középső harmadban, ez idén már a 20-at közelíti. Ami igazán sokkoló – és itt persze már rég elvesztettük B. Egy makulátlan elme örök ragyogása - Blikk. Györgyöt (végre, ez lesz a jó megszólítás! ), aki csupán odáig jutott a matekszakkörön, hogy a szögleteket számolgatta, majd rácsodálkozott, hogy ez semmit nem mond el egy meccs képéről, és kiviharzott a tere.., izé stúdióból -, az Kane kiegyensúlyozottsága.