A rendező egy különleges utazásra hív minket a valóságon túlra, Pierre Christin és Jean-Claude Mézières képregénysorozata nyomán, a főbb szerepekben olyan színészekkel, mint Cara Delevingne (Papírvárosok), Dane DeHaan (Az egészség ellenszere), Clive Owen (Sin City – A bűn városa) és a szupersztár Rihanna (Csatahajó). Jellemzők Cím: Valerian és az ezer bolygó városa Eredeti cím: Valerian and the City of a Thousand Planets Műfaj: Akció Rendező: Luc Besson Színészek: Dane DeHaan, Cara Delevingne, Clive Owen Képformátum: 2. 40:1 (16:9) Kiadó: MPD Játékidő: 131 perc Korhatár besorolás: Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott. Adattároló: DVD Adattárolók száma: 1 Bónusz anyag: EXTRÁK (magyar felirattal): Találkozunk az űrben – Így készült a film; Beszélgetés a rendezővel; Interjúk a készítőkkel és a színészekkel; Rihanna, mint Buba; A kulisszák mögött kommentár nélkül; Forgatás a forgatáson; Előzetesek Audióformátum: Magyar (5. 1), angol (5. 1) Nyelvek (audio): Magyar, angol Felirat: Megjelenési idő: 2018.
A Valerian és az ezer bolygó városa ezer sebből vérzik, és nem ez lesz az új Az ötödik elem, de vannak szórakoztató részei. Luc Bessonnak nem szabadna egyedül forgatókönyvet írnia. 2017. július 27., 07:11 Néha maratont kellett futni, néha egy tengeralattjáróban kellett hánykolódni a Valerian és az ezer bolygó városa forgatásán. Interjú a két főszereplővel, Dane DeHaannal és Cara Delevingne-nel. 2017. július 24., 18:11 Christopher Nolan háborús filmje nyert az amerikai és a magyar mozikban. A Valerian nagyot hasalt az Egyesült Államokban. Luc Besson szereti, ha az emberek megnézik a filmjeit, még akkor is, ha nem tetszik nekik. Szerinte a Marvel-univerzum túl bonyolult, a sci-fik pedig túl sötétek manapság. Interjú. 2017. július 14., 05:58 Több látványos, új részlet érkezett a Valerian és az ezer bolygó városából. 2017. július 9., 18:49 Akadhat még olyan film, ami megszoríthatja a Wonder Woment a nyár filmjéért folyó versenyben. Jön az új Pókember, A majmok bolygójának befejezése, egy ütős kémfilm Charlize Theronnal, Nolan háborús drámája, Luc Besson nagyszabású űreposza és Tom Cruise drogcsempészes akciója.
01. 19 Cikkszám: 1252222 Termékjellemzők mutatása
Akkor most, a legtöbb értékelést elnézve annak hosszas kifejtése következik, hogy miért nincs eszem ágában sem lehúzni a filmet. Leszögezem, tényleg nem volt egy mély sztori, olyan tipikus szórakoztató sci-fi, de: A látványtól az első pár percben elakadt a lélegzetem. A CGI eszméletlen, és én, aki odáig vagyok a szép animációért, meg vissza kétszer, sikerrel sokkot kaptam. Majd következtek a színészek, akiktől a kritikák alapján eszméletlenül keveset vártam. Sokat olvastam a filmről, és mindenhonnan azt kaptam, hogy "Cara Delevigne faarccal bámul" illetve "Dane DeHaan hogy játszhat nőcsábászt, mikor ekkora táskák vannak a szeme alatt, és ennyire alacsony, és nem is épp jóképű". Szóval én finoman szólva elkönyveltem, hogy a főszereplők a casting totális baklövései. És teljesen meglepett, hogy mekkorát tévedtem. Dane DeHaan tök jó Valerian volt, nőcsábászként leginkább a Kirk féle dumálós figurát hozta, volt stílusa, volt karaktere (aki tökre nem volt hibátlan hős, volt pár jelenet, ahol a tenyerem közeli barátságba került a homlokommal hála a megnyilvánulásainak).
Majd elkezdődik maga a cselekmény, és az egész film egyre jobban szétesik. Pedig a főszereplő párost alakító Dane DeHaan és Cara Delevigne sokkal jobban teljesít, mint azt az előzetesek alapján vártam volna tőlük. Töredelmesen bevallom, hogy ott inkább tűntek zöldfülű űrkadétoknak. Szerencsére ennél mindketten többet tesznek az asztalra – kár, hogy ebben nem igazán van segítségükre a kicsit ad-hoc forgatókönyv, a recsegő-ropogó párbeszédek, illetve az első jelenetük, ami igyekszik minden kémiát megölni kettejük között. Pedig sok tekintetben a Valerian egy szerethető film lenne, még akkor is, ha rengeteg karakterénél az volt a cél, hogy olyan szinten rajzfilmesek legyenek, hogy már a karikatúrákhoz képest is karikatúrák. Van, akiknél ez belefér – például az öreg halász vagy a turistapáros –, van, akinél már nem – az idegenvezető a néhány mondatával eléri, hogy inkább akarjuk helyette Ruby Rhodot, tíz órán keresztül, vágás nélkül. Ugyanez a helyzet idegenek terén is. Az első jelenetben látható teremtmények, illetve a kicsit légyszerű információbrókerek teljesen a helyükön vannak, így kell valamilyen űrlényeket kitalálni, anélkül, hogy túlzásokba esnénk.
A film kezdetekkor Natashával ( Scarlett Johansson) és kishúgával, Jelena Belovával (majdani Florence Pught) ismerkedünk meg a 90-es évek közepén, kiknek traumatikus múltjukkal kell megküzdeniük, és emiatt menekülnek a szüleikkel egyetemben, akiket Rachel Weisz (Melina) és David Harbour (Red) alakít. A kvartett sikeresen eljut Kubába. Ott azonban elszakadnak szüleiktől és a gátlástalan Dreykov tábornok gondozásába kerülnek. Dreykov egy tudatkontrollon alapuló Fekete Özvegy programba küldi őket, akik sok más lányhoz hasonlóan esztelen gyilkológépekké válnak, és ezzel mintegy szerszámként kihasználják a testi adottságukat (ez is ismerős lehet a kedves olvasónak valahonnan…). Sokkal később Budapesten futnak össze, ahol bemutatják pest egy lepukkant konyhájában, mekkora harctudással bírnak. Mivel Jelena egy titkos, vörös anyagnak köszönhetően már kiszabadult Dreykov fogságából, így már együtt vadászhatják le kínzóikat és nevelőszüleikhez fordulnak segítségért a cél érdekében. Három fő akcióbemutatót kapunk a női direktortól (Cate Shortlandtól).
Szerencsére megérte várni rá. Irány Budapest A Fekete Özvegy más tempóval dolgozik, és más tétet lenget be, mint a szokványos MCU-s mozik, ez pedig az egész univerzum megmentése után szinte már kellett a mozinézőknek. Egy váratlanul erős és drámai nyitás után hamar elhelyezhetővé válik a kánon nagy idővonalán is a cselekmény: az Amerika Kapitány: Polgárháború után, de még a Bosszúállók: Végtelen háború előtt járunk, tehát Natasha épp szökésben van, a Szokóviai Egyezmény megsértése miatt az egész világon vadásznak rá. Egy profi szovjet kémnek persze ez nem is annyira nehéz alaphelyzet, rohamtempóban tér azonban vissza Natasha múltjának több szereplője is, akik a sztori katalizátoraiként szolgálnak. Olyannyira jól csinálják ezt, hogy néha még el is lopják a rivaldafényt a címszereplőtől. A magyar nézők szívét nyilván a budapesti helyszínek fogják leginkább megdobogtatni, noha tényleg nem időzünk itt sem sokáig, a Fekete Özvegy egyetlen pillanatig sem lassít, villámsebesen húz minket végig az egyébként rövidnek semmiképpen sem mondható játékidőn.
Mindenesetre azt a keveset is jó nézni, menő a rakparti autósüldözés, ahogy az is, ahogy egy BMW a Nyugati téri aluljáróban köt ki. Emellett pedig számolgathatjuk az egyéb szemünknek kedves kellékeket, a Ganxta Zolee posztert a falon, vagy egy Vénusz margarint a konyhapulton. A film nagy vesztese azonban igazából így sem Budapest, hanem a Kiképző (Taskmaster), aki bántóan kevés jelentben van jelen, és inkább tűnik kihagyott ziccernek a szerepe, még akkor is, ha mozdulataiban azért jó beleveszni és felfedezni mondjuk Amerika kapitány vagy Sólyomszem mozdulatait. (A karakter képessége, hogy mindenkit, akit már látott harcolni, annak képes lemásolni harci stílusát). A Fekete özvegy közel sem tökéletes film, mégis nagyon szerethető. Sok más tavalyi filmhez hasonlatosan göröngyös utat járt be, hiszen folyamatosan tolódott a premierdátuma, míg végül ezen a héten, július 8-án érkezik a mozikba. Ha nem is lesz kasszarobbantó, arra mindenképp jó, hogy kicsit visszacsábítsa az embereket a mozikba, hiszen látványos, könnyed és szórakoztató.
Cate Shortland rendezése minderre - ebben a formában legalábbis - sajnos egyértelmű válaszokkal szolgált… A Polgárháború és a Végtelen háború eseményei közé lett pozicionálva a hidegvérű bérgyilkosból Bosszúállóvá lett Natasha Romanoff története, akit az élet egy ismerős helyszínre sodort: Budapestre, de még a kellemetlen kiruccanás apropója is hasonló ahhoz, mint amit a múltban Sólyomszemmel átéltek. Natashának nem csak a Kiképzővel, vagy épp egy nagyobb léptékű fenyegetéssel, de a múltjával is szembe kell néznie. A Fekete Özvegy teljes egészében erre is épít, ezt pedig egy olyan 10-15 perces nyitánnyal indítja útjára, mely az egész MCU egyik, ha nem a legjobb kezdése volt. Szavak nélkül születik meg a feszültség, minimális információcsepegtetésekből is azonnal képbe kerülünk, és nem csak egy izgalmas, de egy legalább annyira fajsúlyos élménynek is megágyaz a felütés. A nyitányt követő montázs is nagyon hangulatosra sikeredett, még ha a maga kissé szájbarágós módján is. A kezdeti lendület az alapvetően lassan építkező tempóval egyébként ki is tartott egy ideig, egyfelől mert Scarlett Johansson ugyanannyira tökéletes Natashaként, mint korábban, másfelől pedig Yelena figurájában is volt fantázia, pontosabban egy olyan fajta szemtelenség és lazaság, amit Florence Pugh előtt talán még nem is hoztak korábban az MCU-n belül.