Az idei év egyik nagy horror szenzációjának ígérkezett a Hang nélkül, amit az eddig elsősorban színészként tevékenykedő John Krasinski rendezett (és egy főszerepet is magára vállalt, azért biztos, ami biztos). A produkció népszerűségét nem csak a kellően hatásos előzetesek és az ötletes koncepció alapozta meg, hanem a meglehetősen pozitív kritikai visszajelzések is. Nem is csoda, hogy a készítők már a folytatást is tervezik. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább lássuk is, miről szól nagyvonalakban a történet. A nem is olyan távoli jövőben járunk, ahol az emberiség nagy részét titokzatos szörnyetegek elpusztították. Ebben az apokaliptikus helyzetben próbál túlélni egy család, de eléggé megnehezíti a dolgukat az, hogy a lények nagyon érzékenyek a hangra. És mivel gyerekeik még igen fiatalok, elkerülhetetlen az, hogy időnként ne csapjanak valami zajt. Orbán egységes hülyéi | Magyar Hang | A túlélő magazin. Maga a sztori rendkívül egyszerű és nagyon sok kérdésre nem is kapunk választ. A készítők leginkább azzal foglalkoztak, hogy egy többgyermekes család hogyan tud érvényesülni egy olyan világban, ahol a legkisebb zaj is az emberek vesztét okozhatja.
Ez az egyik bajom vele. A másik: úgy csöppenünk bele ebbe a némaságba, hogy igazából alig-alig kapunk képet az előzményekről! Számtalan kérdés felmerült bennem mozizás közben…amiket szándékosan nem is akarok lelőni, mert akkor senki nem venné a fáradtságot, hogy megnézze. Hiányérzetem ellenére, mégis tudom ajánlani a Hang nélkül című filmet. Kritika | John Krasinski: A Quiet Place Part II / Hang nélkül 2.. Nem kell gigaprodukciót várni, hatalmas látványvilággal, és nem kell nagy elvárásokkal nekiülni. Csak csendben követni kell az eseményeket, és elgondolkodni egyvalamin: ha mi kerülnénk egy ilyen szituba, vajon csöndben tudnánk maradni? A Hang nélkül adatlapja: //Kokas B. kritika// 10 dolog, amit biztos, hogy nem gondoltál volna Emily Blunt-ról Színészi alakítás - 85% Látványvilág - 50% Tartalom - 80% Izgalom - 80% IMDB - 81% Rotten Tomatoes - 95% User Rating: Be the first one! Article Tags: Cade Woodward · Emily Blunt · Evangelina Cavoli · Ezekiel Cavoli · featured · Hang nélkül · Hang nélkül kritika · John Krasinski · Millicent Simmonds · Noah Jupe
Mindeközben Krasinski ritmusérzéke sosem megy veszendőbe. Olajfestményszerű vagy feketeségbe burkolt képeit fenyegető bizonytalanság lepi el, a zombihorrorokból ismerős, lealacsonyodott túlélők kijátszása higgadt suspense-előjátékként épül fel, és hirtelen zajkitörésként cseng le. A jólelkű életben maradtak fényes nappal ragyogó, nagytotálokba foglalt szigetét – ahová Regannek és Emmettnek kell eljutnia – a '70-es évekbeli katasztrófafilmekre hajazóan ostromolják a lények. Virág F. Éva-díjat kapott a Magyar Hang újságírója | Magyar Hang | A túlélő magazin. A Tenet vagy Az Igazság Ligája eposzinak hazudott blockbustereivel ellentétben itt tényleg kasszasikerhez méltó svunggal és tömeggel bírnak a látottak, a Hang nélkül "nyolcadik utasához" képest a Hang nélkül 2. a franchise A bolygó neve: Halál aként érvényesül. Párhuzamos montázst ezen felül ritkán látunk ilyen működőképesnek, pláne gyors tempót kívánó kortárs zsánerfilmben. Krasinski hosszúra nyújtja a feszültségteremtést, tükörképként egymásra vetítve szülő és gyerek, anya és lánya mozdulatazonos gesztusait. Innentől cseppet sem meglepő, hogy a folytatás magát a hangot titulálja megoldásnak: a második rész felszabadulásdramaturgiája nem az izoláció némaságát emeli ki, hanem a feltörő szabadságvágy zaját nevezi örömujjongásnak.
Krasinski legalább annyira, ha nem még mesteribben penget az idegszálainkon, mint az első rész esetében. Ezt akár még hatásvadásznak is nevezhetnénk, de az ilyesmi azért nem áll olyan távol a horror műfajától, nem igaz? Van kettő olyan jelenet is, ahol két fronton, szimultán zajlanak az események. Külön-külön is működnének, de azzal, hogy szinte tökéletes vágás mellett egyszerre izgulhatjuk végig őket, a feszültség tényleg a tetőfokára hág. Briliáns megoldás, és ezeket a szekvenciákat fejelik meg még olyan pillanatokkal, amikor ugye élet-halál kérdése a legapróbb pisszenés is, főhőseinknek pedig olyan feladataik vannak, amik minden másodpercben azzal fenyegetnek, hogy a közelben garázdálkodó szörny meghallja őket. Hang nelkul 2 kritika teljes film. Minden jelentéktelennek tűnő tárgy potenciális fenyegetéssé válik: egy tolóablak, egy flakon, egy csésze, de még egy darab ceruza is, ami bármikor legurulhat az asztalról.
Okosnak akkor sem kellett lennie senkinek, úgyhogy a holdudvar és a "133 bátor" egységben harsogta a sok hülyeséget a víruspárti ellenzéktől kezdve az oltásellenes baloldalig. Aztán hogy közben meghalt 43 ezer magyar? Kit érdekel. A lényeg úgyis az, hogy a nemokosok egysége megmaradjon a saját kis háborúikra. Mindezzel csak az a baj, hogy ha igazi válsággal állunk szemben, vagy valódi háború tör ki a közelünkben, mint például most, akkor semmire sem megyünk a szalmabábok felett aratott győzelmekkel és az ellenük egységbe rendeződött és úgy maradt hülyékkel.
Könyvet filmre vinni tulajdonképpen kétféleképpen lehet. Az egyik megoldás, amikor a film szerzője újra-, de mindenképpen átértelmezi a művet, ezzel megalkotva egy kvázi teljesen új történetet. Veszélyes megoldás ez, hiszen előfordulhat, hogy akár az író, akár a könyv rajongótábora fellázad az új struktúra ellen (Kubrick: Ragyogás). A második lehetőség, hogy apróbb változtatásokkal ugyan, de eredetit többé-kevésbé szorosan követve kerül vászonra az adott történet. Elég bármelyik Tetovált lányra gondolni, hogy belássuk, ez nem jelenti azt, hogy utóbbi logika kevéssé értékes filmeket szül, mint az előbbi, inkább arról van szó, hogy kisebb az esetleges fiaskó lehetősége. A fekete ruhás nő alkotói az egyszerűbb utat választották és aránylag szorosan követve a '83-as kötetet (kritikánk itt) meglepően szerethető rémtörténetet rittyentettek. Arthur Kippst (Daniel Radcliffe), a fiatalon megözvegyült ügyvédet egy Isten háta mögötti faluba vezénylik, hogy ott járjon utána egy hagyatéki ügynek. A helyi közösség hasonló szeretettel fogadja, mint Johhny Deppet Álmosvölgy.
Még az olyan részletek is, mint a kastély falán logó, rég elhalálozott rokonok portréi, vagy az inkább ijesztő, mint megnyugtató gyerekjátékok is mind a helyükön vannak. A Hammer-örökség leginkább a díszletek kidolgozottságában, az erős hangulatteremtésben fedezhető fel. Nehezen feledhető az a kép, amikor Kipps először közelíti meg a kastélyt. A szigethez vezető út csak apálykor járható, egyébként ellepi a tenger. Az omladozó épület egy sűrű erdő közepén magasodik. Tipikusan az a környezet, ahol még a legracionálisabb személy is összerezzen, ha reccsen egy ág, vagy becsapódik egy ablak. Mi van, ha mégsem vagyok egyedül? A régmúlt horrorjainak világához nyúl vissza A fekete ruhás nő, és a mai szemnek is rémisztő módon építi fel világát. A kezdeti tempó sem hasonlít a most megszokotthoz, nem kezd el rögtön terrorizálni, hanem először felvázolja a viszonyokat, időt ad arra, hogy megismerjük a karaktereket. Az első húsz perc láttán még az a kérdés is megfogalmazódhat sok nézőben, horror ez egyáltalán?
Jelképek Az egész előadásra jellemző, hogy elutasítja a hiperrealizmust. A korábban említett díszletek multifunkciós használata, a kellékek fizikai hiánya – melyek csupán a színészi játéknak és hangeffekteknek köszönhetően válnak "valóságossá" –, Stephen és Jane gyermekeinek gyertyafény formájában való megjelenítése jelképessé teszik a produkciót. És ha már jelképek. A legátütőbb mind közül a kör, mely végig jelen van az előadásban valamilyen formában. Fizikálisan, képletesen, vetítésben vagy a szereplők mozgásában. A kör a tökéletes forma, a mindenséget megmagyarázó egyetlen egyenlet jelképe. A kör az óra számlapján, mely megállíthatatlanul halad. "Az Idő rövid története Stephen Hawking rövid története" – mondja Szilágyi Tibor a produkció zárszavaként. Igazán találó. A rendezői koncepció kiterjedtségét jelzi, ahogy a produkció a közönségével bánik. A nézőtér tagjai adott pontokon maguk is szereplővé lépnek elő, bevonják őket a játékba. A nézőtéren ülők a Hawking család tagjai, egy botrányos tudományos konferencia résztvevői, a templomi kórus tagjai, ahol bizony énekelni is kell egy kicsit.