"Él 134 az Élet s az Élet nem beteg" – dalolta Ady. Megszólal azonban itt is háborús gondja: Én tömeg-Mának nem adtam magam, Nekem az Ember egy folytonos ember S nekem semmi ma sem vigasztalan. … S most hiszem el, hogy elhinni szabad, Hogy milliókért élhet egy-nehány. Im, tábor vagyok gőgben, egyedül. A halottak élén ben nagy versek folytatják ezt a sort: A rabbiság sorsa, Mégsem, mégsem, mégsem, Az akarat cselédjei. Az őrjöngő népektől, a szent, gyötrött sokaságtól határolta el magát Ady. Ebből fakadtak átkai az ember ellen s kínzó kérdései egyszerre: "Már csúfja minden állatoknak | Isten híres sarja, az Ember" (Mai próféta átka). Ady Endre háborúellenes költészete - Érettségi tételek. "Zászlózott, híres, nagy céljait | Az Ember gúnynyal megtagadta? " – kérdi A mosti márciusban. Frazeológiájukban rokonok ezek a versek az Én mindenekfeletti jogait hirdető kortárs filozófusok, esztéták gondolataival: Nietzschéével, Barr è séval. A hasonlóság azonban csak felületi. Ezen a különbségen át érthetjük meg teljességükben Ady háborús gondolatait: forradalmi, tegnapi Én-je élt tovább ebben az attitűdben.
Azonosítani nem lehet, nem válik láthatóvá, csak hallható. Jelképezi egyszerre az emberiség, a magyarság és a lírai én útvesztését is. Gyakorló kérdések: Mik Ady költészetének szimbolista jegyei? Mik Ady költészetének szecessziós jegyei? Milyen költői magatartás jelenik meg a magyarság-verseiben? Hogyan változik ars poeticája a háborús versekben? Milyen versek tartoznak ide? Ady háborús költészete - Érettségi tételek. Mik a felfordult világ motívumai az Emlékezés agy nyár-éjszakára c. versben? Minek a jelképe a lovas Az eltévedt lovas c. versben?
Költeményeiben a korábbi nemzetostorozó hangot (lsd. Magyarság-versek) a szánalom és a részvét váltja fel, siratja népét, amelyet idegen hatalmak félrevezettek és értelmetlen öldöklésbe kényszerítettek. Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917): 1907 februárjában íródott a költemény, mikor megindul a német tengeralattjárók korlátlan támadása és átrendeződnek az erőviszonyok. Ady versében visszatekint a háború kirobbanásának éjszakájára, erre utal a cím is. Irodalom - 11. osztály | Sulinet Tudásbázis. A mű kulcsszavai a volt és a különös szavak, ezek ismétlődnek legtöbbször benne. A volt szó befejezettséget sugall, ám a következmények még a jelenben is tartanak, a borzalmak még most sem fejeződtek be. A különös szó a rácsodálkozást, a megszokottól való eltérést, a hirtelen változást sugallja. A vers a tetőponton, a bibliai Apokalipszis képével indul. A Jelenések könyvében az angyalok harsonaszava idézte elő a szörnyű katasztrófákat, erre utal a "dühödt angyal" képe. Ettől kezdve túlzásokkal van tele a vers, melyek a világvégi hangulatot erősítik.
A megjelenített táj idegenségét még nyomatékosabbá teszi, hogy a költői én hangsúlyozott távolságot tart vele szemben. Néhány, közvetlenül értékelést tartalmazó jelzőn kívül ("régi, tompa nóta", "vitéz, bús nagyapáink") nem jelzi semmi a jelenlétét. Feltűnő, hogy a költői én és a címszereplő – inkább emberfölötti, mint emberi – alak helyzete mennyire hasonló: mindketten kívül maradnak a verstörténés világán. (Ezért is lehet azonosítani a kettő nézőpontját, jóllehet a költői én és a lovas nem azonos egymással. ) A hajdani, eltévedt lovas jelentése is talányos; igazi, többértelmű szimbólum. Bizonytalanok is annak eldöntésében a vers értelmezői, hogy a lovas az utat tévesztő magyarságot képviseli-e (talán ez az értelmezés látszik a legnyilvánvalóbbnak), vagy az egész emberiséget; vagy pedig egy "külső" nézőpontot jelent, a hetedik szakaszban szereplő "hajdani, eltévedt utas"-ét, aki nem talál nyugalmat az elkárhozott tájon. (És a lovas és a vándor – mint az európai kultúra nagy motívumai – még igen széles körét engedik meg az értelmezésnek. )
Ady nemzedékének nagy élménye a haladás látványa volt; ekkor szálltak fel az első repülőgépek, az anyagi világnak újabb titkait derítette fel a természettudomány. Már korábban maga Ady is nagyszerű versekben ünnepelte a világ rejtelmességén diadalmaskodó emberi értelmet (A nagyranőtt Krisztusok). A pozitivizmus pedig már a bölcselet nyelvén is megfogalmazta az evolúció tanában a 19. század látványát: a fejlődést. Nálunk épp Ady egyik szellemi nevelője, a Huszadik Század gyökereztette meg Spencer filozófiáját. Most egyszerre meg kellett érniük a legjobbaknak, hogy hasztalan a szellem nagyjainak erőfeszítése, az imperializmus korában nem tudnak beleszólni az életbe. A kultúrák évezredes erőfeszítésén újra s újra átüt a világ nem kevésbé ősi, káini ábrázata. Az Emberiség pedig hull a végzete felé. Ezt a mondanivalót Tegnapi tegnap siratása című verse mondja ki a leghatározottabban: Néztük: az Ember Különbje magas szivárvány-hídon Istenülésnek amint neki-vág És gazdagodik, mind-gazdagodó Kényességekkel, új ingerekkel S hogy mégis-mégis szép e hivalgó Jószág, az Ember: maga a világ.
Ady részvétet, szánalmat, aggodalmat érzett a magyarság sorsa miatt, féltette nemzetét, és aggódott az egész emberiségért, mivel úgy látta, a háború tévútra sodorta a népeket. Véleményét, aggodalmát számos versében kifejezte – Az eltévedt lovas, E mlékezés egy nyár-éjszakára, Krónikás ének 1918-ból –, és mindvégig kitartott a humánum, az értékmegőrzés eszménye mellett. Ember az embertelenségben című verse Ady költői és emberi helytállását mutatja, és a helytállás fontosságát hirdeti: embernek kell maradni az embertelen körülmények, a pusztító háború közepette is, és meg kell maradni magyarnak akkor is, amikor nem jó magyarnak lenni. A vers akkor születetett, amikor a román csapatok betörtek Erdélybe: 1916. augusztus 27-én indult meg a támadás, 370 ezer katona özönlött a magyar lakosságra, és az emberek rémülten menekültek. Ady a csucsai kastélyból látta a frontra induló, katonával teli vonatokat is, és látta a román betörés elől kétségbeesetten menekülő, földönfutóvá váló embereket is.
A XX. Századhoz közeledve Magyarország látszólag a fejlett Európa szintjéhez közelít, a főváros csodálatos épületektől pompázik, míg vidéken hallatlan az elmaradottság. A parasztok sorsa keserítő és tömegesen vándorolnak Amerikába. A tudomány, a kultúra, a képzőművészet és az irodalom ebben a korban nagyot fejlődött. 1877. november 22-én született, Érmindszenten a magyarok egyik legnagyobb és legtehetségesebb költője, Ady Endre. Kiskorában is jól fogott az esze, keveset tanult, gyakran elegendő volt a napi tíz perc és mindig jeles eredményeket ért el, csak matekból és németből kapott gyengébb jegyet. Sokat olvasott, Petőfi kötet mindig volt nála. 1915-ban összeházasodott Csinszkával és elköltözött Pestről a csucsai várba. Egészsége rohamosan romlott, de lelkileg valósággal összezúzta a háború, a hegyen lévő várból látta a frontra induló katonavonatokat. Nagyon aggódott Erdélyért, siratta a magyarságot és az eltévedt emberiséget. Tiltakozott a háborúért, ezt a verseiben is leírja, ezért nem engedik kiadni a legújabb kötetét.