Valaki útravált belőlünk Schöpflin Aladárnak küldöm. Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket. Csalódás-kő ránk nem zuhant S mégis sujtódottan, szédülten, Sustorgó ázott-fák a tűzben, Panasszal égünk, lángtalan. Mint elárvult pipere-asztal, Mint falnak forditott tükör, Olyan a lelkünk, kér, marasztal Valakit, ki már nincs velünk, Ki után ájult búval nézünk. Egy régi, kényes, édes dámát, Kegyetlen szépet siratunk, Bennünksarjadtat: asszony-részünk. Valakit, kiért hiúk voltunk, Apródok s cifra dalnokok S kit udvarunkban udvaroltunk. Ingunk s mint rossz tornyok, bedőlünk, Nagy termeink üresen kongnak, Kölykösen úszók szemeink: S nem veszi észre senki más, Milyen magános férfi-porta Lett a szemünk, lett a szivünk, Szemünknek és szivünknek sorsa, Mert asszony-részünk elhagyott. Nem tudjuk szeretni magunkat És nem hisszük el, hogy szeretnek, Ákombákomos szépeket Idegen, váró embereknek A régi tussal nem irunk, Mert mi csak magunknak bókoltunk, Asszony-énünkért, szertelen, Érte voltunk jók, ha jók voltunk És kacérok és hűtlenek És most sírva megözvegyedtünk.
Azt gondolom, hogy az irodalom nem léttől független diszciplína, hanem éppen arról nyilatkozik vagy arra reflektál. Ugyanúgy, ahogyan a dalok szövegei is. Ennek következtében sok egybeesés és egymásra hivatkozás fedezhető fel bennük, az élet mellett. Nézzük Bereményi Gézát először is, hogy hűek maradjunk a blogunkhoz. Drámaíró, műfordító, író, költő, dalszövegíró a kedves Gézánk. Habár legtöbben a Cseh Tamással való közös munkájuk kapcsán ismerjük. Nos lássuk alább, hogy hogyan "adyzál" sokszor, de most konkrétan csak egyszer. Ady Endre Valaki útravált belőlünk című verse tagadhatatlanul összefüggésbe hozható Bereményi Géza Jobbik részem című munkájával. Cseh Tamás emlékműsorára énekelte fel az alábbi verziót, Kiss Tibor, a Quimby frontembere és összművésze: Az összehasonlító-elemző értekezést rábíznám a kedves olvasóra, ezért inkább egymásután közlöm a két különálló, ámbár egybecsengő művet. Íme Ady Endre Lédához írottja: Schöpflin Aladárnak küldöm Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket.
Tanári segédlet. (hang, ritmus, kép, szerkezet) Babits verseken keresztül tárgyalva (Messze... messze..., Húsvét előtt, Délszaki emlék, Fekete ország, Esti kérdés) kérdés - válasz formájában. Függelékben: tanároknak tantervi vázlat. Feladattervek az érzelmi intelligencia fejlesztéséhez Illyés Gyula Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei c. művének segítségével Márai: Egy polgár vallomásai Javaslatok a regény interdiszciplináris feldolgozásához. Javaslatok az Egri csillagok című... regény feldolgozásáshoz Javaslatok az Emlékezés egy nyár-éjszakára című vers feldolgozásához óravázlat Kacskaringók Krúdy Gyula szövegvilágában Javaslatok a szövegalkotási eljárások tanításához. Óravázlat
Szerelmük beteljesedett, mégis Ady nem hiszi, hogy kapcsolatuk tartós lehet. Érzi, hogy rabjává vált az asszony, mégis már-már elűzné, mert annyira szereti. Tükröződik a versben egy se vele-se nélküle kapcsolat kezdete, mely egész szerelmüket végig kísérte: "… Meg akarlak tartani téged, Ezért választom őrödül A megszépítő messzeséget. Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom. " Egy másik versében, az 1906-os " Örök harc és nász " c. versében már be is vallja, hogy szerelmüket csatározás övezi. "… Én asszonyom, ugy-e, hogy így lesz? Örök lesz a mi nagy csatázásunk S örök a nászunk. " Az állandó csatázás oka két erős, ellentmondást nem tűrő egyéniség. Mégis Ady igazán Léda mellett nőtt fel. Az asszony tanította meg az életre, ápolta, ha kellett, s fordított is, ha arra volt szükség. Kapcsolatuk kezdett Ady számára túlságosan is elmélyülni, már kötöttségekkel járt számára, s az örök lázadó Ady az iránta érzett szerelem ellenében sem tudta elviselni.
Adrenalin szétáradt bennem, a kis, egyrészes 5-20-as botomat felkapva kiakasztottam a kis Koolie Minnowt a gyűrű szárából, és már dobtam is az elsőt. Kb. 7-8 méterre volt tőlem a hely, ahol a legtöbb küsz és a rablás is mutatkozott, ezért jó 5 méterrel túldobva indítottam el a wobbler táncoltatását. Ahogy odaértem a tutiba, azonnal kemény rávágást kaptam, de nem akadt meg. Kissé gyorsabb tekerésre váltottam, hogy minél hamarabb dobhassam a következőt, amikor valami iszonyat erő állította meg a wobbleremet. Bevágni nem is tudtam, felnyögött a bot, és beletelt 2-3 másodpercbe, míg realizáltam, hogy egy rugalmas gallyba akadtam. Nyári éjek asszonya omega. A francba, a legrosszabbkor. Gyorsan sorra vettem pár trükköt a műcsali kiszabadítására, de miközben a zsinórt pengettem, újból egy durva süllőrablás borzolta az amúgy is megviselt idegrendszeremet. Itt a jó hal, és meg bohóckodok egy akadóval. Ott volt a wobblerem folyásirányban lefelé vagy 7 méterre nem több, mint 80 centi mélyen, egyszerűen nem voltam hajlandó beszakítani.
Végül villámcsapásként futott át rajtam a megoldás, a kis botot hagytam beakadva az ellenkező irányba fordítva egyszerűen letettem a csónakba. Felkaptam az erősebb 15-40-es pálcát, amire a 85-ös Puncher volt rögzítve, és már dobtam is. Nagyon figyeltem, hogy elkerüljem a már beakadva várakozó másik cuccot. Ez kb. 3 dobás erejéig sikerült, majd nemes egyszerűséggel beakadtam ugyanoda, ahová a kis bottal is. Kínomban felröhögtem, mert eszembe jutott egy Tisza-tavi feljelentés (bemószerolás) esete, amikor az illetőnek sikerült azt állítania, hogy valaki egyszerre 3 bottal pergetett. Ezt csak azért nem sikerült abszolválnom, mert nem volt nálam több bot. Így, hogy már két wobbleremet tartotta fogva az akadó, nem volt mit tenni, a csónak orrához mentem, és köteled adva a sodrás segítségével óvatosan lejjebb engedtem a csónakot, hogy az akadó fölé kerüljön. Nyári éjek asszonya koncert. Kihajolva, a zsinóron csúsztatva a kezem, megpróbáltam kitapogatni a marasztaló csököt. A wobblert nem értem el, nem is hiányzott, hogy a kezembe akadjon esetleg valamelyik szabad drilling.
Ekkor már szinte rávitt a sodrás a pályára, néma csöndben, mozdulatlanul lapultam a csónakban, nehogy elzavarjam a halakat. Ahogy a Duna lejjebb vitt vagy 100 méterrel, finoman beröffentettem a motor, hogy nagy, íves kerülővel a meghorgászni kívánt rész fölé kerüljek újra. Jó 50-nel a kiszemelt macskázási hely fölött leállítottam a motort és súllyal a kézben vártam, hogy a jó pozícióba le tudjam engedni. Mindig kissé feljebb teszem le a súlyt, van nálam kötél gazdagon, hogy a helyre eresszem a csónakot. Nyári éjek asszonya. Sokkal jobb kissé feljebb megállni, mert kötéllel lejjebb csúszhatok, de ha túlságosan belógok a csónakkal a pályára tönkre tehetem a saját szórakozásomat. Ahogy a nagy könyvben megvan írva, macska léptekkel közlekedtem a csónakban, a kötelet úgy futtattam ki, hogy a csónakhoz se érjen és az igen sekély vízben úgy tettem le a nagy tányér súlyt, hogy a lehető legkevesebb zajt üssem. Meglepődve tapasztaltam, hogy a kis rézsű elvileg mélyebb oldalán sem volt 2 méternél több víz. Közben egy éles, durranós süllőrablás 5 méterre alattam, szálltak a küszök szana-szét!