A plen air festészet egyik európai és hazai úttörő festőjének, Szinyei Merse Pálnak (1845-1920) életművéből nyílik egy nyolcvan vázlatot, grafikát és festményt bemutató kiállítás pénteken Nyíregyházán. A Kaposvár után a szabolcsi megyeszékhelyre érkezett, a Szinyei impressziói című tárlat november 24-ig látható a Jósa András Múzeumban. A kiállítás a Nemzeti Galéria, valamint hazai köz- és magángyűjtemények anyagaiból állt össze. A Forgószél, a Vadregényes táj és a Szinyei Merse László portréja című festmények alkotójának műveiből ilyen jellegű válogatás még nem volt látható eddig Magyarországon. A szigorú biztonsági intézkedések mellett berendezett anyagot múzeumi regisztrációval és időpontfoglalással tekintheti meg a közönség, óránként ötven látogatót tud majd fogadni az intézmény. Szinyei Merse Pál középnemesi családból származott, középiskolai tanulmányait Eperjesen és Nagyváradon végezte, utóbbiban kezdett festeni tanulni. 1864-ben iratkozott be a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol főként mitologikus, allegorikus műveket készített, sokat foglalkozott a Faust-témával.
Home / Galéria / Az Alleeban látható Szinyei legismertebb festményeinek pályázatgyőztes parafrázisa Több mint 30 év eltelte után most a héten nyílt ismét Szinyei Merse Pál életmű-kiállítás a Nemzeti Galériában, amely a festő emlékévéhez kapcsolódva annak olyan ikonikus festményeit is szerepelteti, mint a Léghajó, a Majális vagy a Lilaruhás nő. Az Allee még tavaly év végén meghirdetett művészeti pályázatának idei győztes alkotása Szinyei fenti képeinek parafrázisai láthatók: a Léghajó, a Majális és a Lilaruhás nő szereplői átalakultak, és a huszonegyedik századot megidéző környezetbe kerültek át. Az elkészült pályamű terve egy 12×12 cm-es alumínium mozaiklapok hálójából összeálló, három különböző, 9, 6, illetve 4 méter hosszúságú elem alkotta Staccato elnevezésű óriás térinstalláción jelenik meg, ami a zenei staccato-ról, vagyis a szaggatott hangzású zenei előadásmódról kapta nevét. Az installáció vizuális koncepciója Tánczos Lili és Bársony Dávid fiatal művészek munkája. – Egy művész emlékezetét, életművét talán jobban megőrzi a társadalom, ha alkotásai nem csak múzeumokban, hanem újragondolt formában a közösségi terekben, találkozóhelyeken a mai kor emberének nyelvén is képesek megszólítani az arra járókat.
A munkásságának első szakaszában festett művei – Majális, Lilaruhás nő, Hóolvadás, Pacsirta, Léghajó – kulcsszerepet játszottak a modern magyar művészet megteremtésében – olvasható a kiállítás beharangozójában. Szinyei Merse Pál a magyar festészet első nagy koloristája. A festő ereje a tökéletes kompozíciókban, a képekből sugárzó üdeségben, a merész színhasználatban és a sajátos természetábrázolásban rejlett. A tájképfestészet (Szinyei kedvenc témája) a képzőművészet egyik mostoha gyereke, hiszen folyton ráaggatják, hogy unalmas, egyhangú és eseménytelen. Szinyei Merse Pál képei azonban a látszólagos mozdulatlanságuk ellenére is tele vannak élettel. A színnel mindent ki lehet fejezni. A régieknél látom, hogy pontos rajzot raktak fel elébb, a meztelen aktot, erre rajzolták a ruhát és legvégül a színeket. Mondhatnám, hogy talán épp ellenkezőleg szoktam eljárni. A szín, azt hiszem, a legnagyobb könnyebbség és a legjelentősebb dolog a festő kezében. – fogalmazott egykor a művész, aki számára a színhasználat jelentette az elsődleges kifejezési eszközt.
1868-ban a kiváló pedagógus és történelmi festő, Karl Piloty növendéke lett, az ő tanácsára, valamint a barbizoniak és Courbet hatására kezdett a szabadban festeni, ahol a napfény, az atmoszféra változásainak rögzítésével kísérletezett, és 1869-re eljutott a plein air festészethez. A szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségeket visszaadó festészeti irány magyar megteremtőjének tartott Szinyei Merse Pálról szólva Szinyei Merse Anna művészettörténész elmondta: a festő életútjába a legkorábbi és legkésőbbi képeinek segítségével nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. Látható lesz például a közismert, az 1873-ban festett Majális című képének vázlata, ami jó kulcsot ad a nézőnek ahhoz, hogy Szinyei miből "fejlesztette ki" a nagyképet. A meg nem valósult nagy festmények esetében szomorú, hogy a kisebb vázlatait nem festette készre, ami nem véletlen, hiszen ez lényegében a Majálisra kapott negatív kritikákra adott válasza volt a festőnek - mondta a művészettörténész. Hozzátette, Szinyei nem festőcsoportokkal körülvéve vagy barátokkal dolgozott, hanem önmagában, ami akkoriban nagy szakmai bátorságra vallott, sőt, Ausztriában és Németországban sem voltak a hozzá hasonló technikával festő művészek.
Míg a Virágzó almafá t inkább a napfény formákat felbontó és színalakító ereje teszi impresszionistává, a pipacsos képeket a komplementer színekkel való képépítkezés. Monet-t is a színeknek ez a játéka izgatta, Nyárfák alatt című festménye jó példa erre. Monet a zöldek mellé kékeket tett, a pirosakat pedig sárgákkal egészítette ki, így az összhatás nagyon világos, derűs lett. Szinyei is előszeretettel használta a vörös-zöld színpárt, amely erőteljes, vibráló hatást kölcsönöz a kompozíciónak. Szinte tapintjuk a napsütötte levegő remegését, a forró vidéki nyár atmoszféráját. Komplementer színekből építkezik a Lila ruhás nő is: a sárgák, a lilák és a zöldek harmonikus egységbe foglalják a kompozíciót, amelynek izgalmát a tájképi környezet atmoszférikussága adja. Ebben az egységben több, tájba helyezett portrét látunk, amelyek lekövetik ennek az ikonográfiai típusnak a változását. A kiállítás érdekessége a színtannal foglalkozó egység, amely a színek és a színérzékelés tudományán keresztül segít értelmezni Szinyei színgazdag festményeit.
Ezen kívül az a négy történeti kiállítás is megelevenedik, amely pályafutása és életműve alakulását meghatározta. A tárlat a festőművész XX. századi és kortárs kultuszát bemutató teremmel zárul: itt reflexiók, parafrázisok, átiratok formájában elevenednek meg a leghíresebb Szinyei-festmények. (Borítókép: Lilaruhás nő c. festmény a Magyar Nemzeti Galériában. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)
Nagy-Magyarország. Holott a valóságban soha nem létezett olyan állam, hogy Nagy-Magyarország (Veľké Maďarsko). Uhorszkói Királyság (Uhorské kráľovstvo) létezett, ami egy többnemzetiségű királyság volt. Az arra való törekvés, hogy ezen többnemzetiségű államból kizárólag magyar államot csináljanak, a többi ott élő nemzetiség ellenállásába ütközött. Ez pedig az I. világháború eredményeitől függetlenül, előbb-utóbb úgyis ennek az államnak a megszűnéséhez vezetett volna" – fogalmazott Mičianik. Az ilyen kijelentések a Nagy-Magyarország területén élő magyarság létének tagadásához, és a magyarok államalkotó- és történelmi szerepének leértékeléséhez vezethet. A több évtizede zajló dehungarizáció mára Szlovákiában oda vezetett, hogy egyes szlovákok megkérdőjelezik a magyar nyelv használatát bizonyos történelmi időszakokban, és olyan nézeteket terjesztenek, miszerint csak latinul kommunikáltak az akkori nemesek. Az első bécsi döntésről A Matica slovenská szerint a nyugati államok, amelyek előbb Csehszlovákia megalakulását támogatták, később feláldozták azt Hitler agresszív politikájának.
Tiso elismerte: "Mindent elvesztettünk. - Nincs mit tenni csak fejet hajtani és dolgozni. Hozzátette: "Mindent elvesztettünk, Komáromot, Újvárt, Losoncot, Lévát, Rozsnyót, sőt még Kassát is…". ".. én még nem tudtam sírni, de könnyeid látva elöntött a zokogó öröm" – Szabó Lőrinc, Az Ipoly ünnepén Gulyás László történész, a Benes-dekrétumok szakértőjé szerint az egyik legigazságosabb döntés született. Mindössze 117 ezer főnyi nem magyar nemzetiségű lakos - köztük németek, ruszinok - került újra a régi állam fennhatósága alá. Lényegesebb, hogy a visszatértek többsége, majdnem kilencven százaléka, körülbelül 752 ezren ténylegesen magyarok voltak, akik 18 évnyi távollét után kitörő örömmel tértek - szülőföldjükkel együtt - haza. Újra közös lett a fővárosa többek között Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc lakosságának. A magyar delegáció 1938. november 2-án különvonattal indult vissza Budapestre. Hegyeshalomtól kezdve minden állomáson, ujjongó tömeg üdvözölte őket.
A román vezetés a magyar igényeket utasította el a leghevesebben. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a magyar-román viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. A határrevízió azonban nem kapott zöld utat a harctereken sikert sikerre halmozó náci Németországtól. Miután a felderítés adatai azt mutatták, hogy a román hadsereg létszámban és a fegyverzetben is fölényben van, a magyar vezetés a tárgyalások felé hajlott. A két küldöttség 1940. augusztus 16-án Szörényváron (Turnu Severinben) találkozott, de nyolc nap múlva eredmény nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől: a román fél visszautasította az Erdély területi megosztására tett magyar javaslatot, a magyar delegáció pedig a románok által szorgalmazott lakosságcserét tartotta elfogadhatatlannak. Még folytak az alkudozások, amikor augusztus 22-én a magyar kormány úgy döntött: a tárgyalások kudarca esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök augusztus 25-én ki is adta a Románia ellen három nappal később indítandó hadműveletek irányelveit, ám Hitler el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással.