A versírással is próbálkozott, egy tucatnyi műve maradt csak fent. De meguntam már e hitvány életet! Hiszen nekem nincs is senkim, ki szeret; Te vagy, kis lány, te vagy magad egyedül, Kinek szivén, sorsom miatt bánat ül. De nincsen is a világon senki sem, Kiért olyan hőn dobogna fel szivem, Mint dobog fel az teérted, szép leány, Akinél nincs kedvesebbem, csak hazám! És még te vagy, hű barátom, ki szeret, Ki fönntartja én bennem még a hitet; Ne volnátok, ma megásnám síromat, Eltemetném velem együtt kínomat. (Búdal. Csákó, 1864. november 28. ) Szegeden a Serház utcában lakott, a későbbi Ipar utcában, abban a házban, ahol Juhász Gyula született és élt. Baranyai Zsigmond volt az iskolaigazgatója, Gyalókay Ferenc az osztályfőnöke. Jól beszélt franciául, fordításból tartotta fenn magát. Petőfi sándor születet. A munkánál viszont jobban szeretett mulatni, inni, kedvelte a szép lányokat, pedig gyenge fizikuma nem jól viselte ezt az életvitelt. [2] Szeged-Felsővárosban két flamméja volt neki, az egyiket Ábrahám Liszkának hívták, a másik meg egy greizleros lánya volt.
Ne higyj nekem... című, 1856. október 10-én Pesten megírt verse jól tükrözi második házasságának boldogtalanságát: Ne higyj nekem, ha mosolygok, Álarc ez csak arcomon, Mit felöltök, ha a valót Eltakarni akarom. Ne higyj nekem, ha dallásra Látod nyílni ajkamat, Gondolatot föd e dal, mit Kimondanom nem szabad. Ne higyj nekem, hogyha hallasz Fölkacagni engemet, Megsiratnál hogyha látnád Egy ily percben lelkemet! Tóth Sándor: Petőfi és szülei Szabadszálláson (Szabadszállás Nagyközség Önkormányzata, 1994) - antikvarium.hu. Ahogyan az elmúlt másfél évszázad során irodalmi munkássága, költészete is az elhallgatásnak vagy épp a rosszindulatú kritikáknak esett áldozatul, a magyar sajtóban Szendrey Júliáról mint feleségről, asszonyról és emberről többnyire sajnálatos módon ugyancsak igen egyoldalúan és nem megfelelő kritikával emlékeztek meg életében, majd pedig jóval halála után is. zíve hosszú szenvedések után, 1868. szeptember 6-án – egyes források, például Szendrey Júlia egyik életrajzírója, Jakab Ferenc szerint 1868. szeptember 8-án – szűnt meg dobogni. Furcsa, szimbólumértékű mozzanata Szendrey Júlia sorsának, mi több, erdődi kötődésének, azzal együtt első férjéhez fűződő szerelmének sorsszerű bizonyítéka, hogy – még ha a szeptember 6-i halálozási dátumot fogadjuk is el helyesnek – két nap híján pontosan 21 évvel később azon a napon halt meg, mikor az erdődi kastély kápolnájában igent mondott Petőfinek.
Azonban Szendrey Ignác naponta megjegyezte lányának, hogy Petőfinek éppen kapóra jött ez az ütközet, hogy faképnél hagyhassa őt és a kis Zoltánt, minek az lett a következménye, hogy Szendrey Júlia Pestre menekült az atyai szavak elől, s ezzel megkezdődött életének harmadik stációja. Még nem telt le az özvegyi év, s 1850 júliusában Horvát Árpád történész, egyetemi tanár felesége lett, ezzel a lépéssel maga ellen zúdítva az akkori közvéleményt. Egykori barátnője, Vachott Sándorné, született ecsedi Csapó Mária jegyezte fel, amit Szendrey Júlia mondott neki második házasságának okairól és előzményeiről: Júliát Pesten tolakodó férfiak kezdték el körülvenni, női hírneve, becsülete forgott kockán. BAON - Hol született Petőfi Sándor?. Ezért úgy érezte, hogy Petőfitől született gyermekéért élnie kell, nem akarta édesanya és apa nélkül hagyni a kis Zoltánkát, s a költő nevéhez méltóbbnak tartotta a férjhezmenetelt, mint, ha esetleg az elutasított hódolók jó hírnevétől megfosztanák. "Menhely vagy öngyilkosság között kelle választanom" – mondta Vachottnénak.
Feliratkozom a hírlevélre Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre
Madách művének azon rajongói, akik azt szeretnék, hogy Az ember tragédiája Goethe művei mellé kerüljön a műveltebb európaiak könyvespolcán, most reménykedhetnek. Jankovics Marcell interpretációja szélesebb befogadói körhöz is eljuthat. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA. Jankovics Marcell nem törekedett arra, hogy az egyes színek közti belső összefüggések rendszerét láttassa – erre utal alkotói technikája is: minden színt a hozzá illő képzőművészeti stílben alkotott meg, ehelyett elsősorban azt kívánta megmutatni, hogy Madách műve nem csak egy dráma a sok közül. Több annál: a világegyetemem működésének, törvényszerűségeinek és titkainak leképezése. Drámát mutató, valójában színpadra állíthatatlan magas költészet. Jankovics ebből következően kevesebb hangsúlyt fektetett a drámai konfliktusokra: a filozófiai tartalmakat – nem egy alkalommal a szállóigeként ismertté lett téziseket – emeli a cselekmény fölé. A színeket úgy formálja képpé, hogy elsődleges legyen a többlettartalom: a színekben megbúvó eszméknek alárendeli az illusztrációkat, és az egyes eszméket – nem egyszer közhelyes – szimbólumokkal, jelenetekkel is hangsúlyozza.
Jankovics Marcell: Az ember tragédiája (magyar rajzfilm; 1988-2011) Jankovics Marcell: Az ember tragédiája (1988-2011) Tegnap nagy meglepetésben volt részem. Abban a tévhitben éltem, hogy Jankovics Marcell monumentális művét, a 23 évig készült Madách Imre mű rajzfilmes adaptációját csak Budapesten fogják vetíteni, így a világ premierhez képest jó sokára tudom majd megnézni. Azonban tévedtem. A szegedi Belvárosi Mozi is vetítette az elmúlt hetekben ezt az alkotást, a tegnapi utolsó előadáson pedig részt is vehettem – két lelkes leányzónak hála. Elgondolkodtató és maradandó élmény volt a terjedelmét tekintve is küklopszi méretekkel bíró adaptáció, a történelmi utalások és művészettörténeti megjelenítések komplex hálózata pedig végérvényesen meggyőzött arról, hogy egy mesterművet láttam. Nem ő a bűnös, hanem a kor, mely nemzette Madách Imre (1823-1864) színműve, Az ember tragédiája, nemcsak irodalmi óráink keserves vagy éppen élvezetes elemzéseinek emlékével bír, hanem a magyar irodalom és drámaírás egyik legkiemelkedőbb filozófiai alkotását is tisztelhetjük benne.
A film legnagyobb erénye éppen e korszellemek rendkívül erős vizuális felidézései. Jóval több kreativitásról van itt szó az egyszerű stílusgyakorlatoknál. Jankovics egyszerre használ nagyon jól felismerhető mintákat, és tesz hozzájuk olyan játékokat, amelyek nyilvánvalóan nem csupán a korabeli képeket idézik, hanem saját művészi gesztusaival töltik meg, teszik élővé ezeket. Az emblematikus képek így nem múzeumi látogatást idéznek, hanem élővé és átélhetővé válnak. A piramiskővé váló görnyedt egyiptomi munkás képe például a maga metafomorfózisában az alkotó egyéni ötlete, de a munkás alakja, vagy maga a piramis képe az ókori Egyiptomot idézi. A példákat nagyon hosszan lehetne sorolni, és valószínűleg nem is lehet minden játékot és szimbólumot első nézésre felfogni. Az egyes színeket akár külön-külön is érdemes megnézni, ha az ember túl van az egészen. A képek saját szimbólumai, illetve saját történetei óvatosan visszafogottak maradnak, nem telepszenek rá a drámára, legtöbbször a szöveg megértését segítik inkább, és nem erőltetnek saját értelmezéseket.
Együtt küzdenek, együtt próbálják értelmezni a korokat, együtt próbálnak élni olyan világokban, amelyek élhetetlennek tűnnek. Ám nemcsak a madáchi zárómondat ad reményt a nézőnek, hanem Jankovics Marcell animációs filmjének egésze is. Jankovics ugyanis nemcsak azt mondja – közvetett módon, a sorok között –, hogy nincsen remény, mert az emberiség képtelen arra, hogy uralkodjon az őt körbevevő környezet felett, képtelen arra, hogy termékenyen együttműködjön a másik emberrel, sőt arra is képtelen, hogy uralkodjon önmaga, a vágyai, az ösztönei felett, hanem azt mondja, hogy hiába veszik el minden, a szeretet és a család megmarad. Ádámot és Évát még az ördög se tudja egymástól elválasztani. Ez pedig több mint biztató. A film megnézhető a Filmion itt. Madách Imre drámájának színei az adott kortörténeti stílus ábrázolási módja szerint jelennek meg Fotó: Mozinet