Az Index által kiszúrt szürreális történet szerint Alapit szereplőválogatóra hívták a toborzók, ám a zenész természetesen nem élt a lehetőséggel. Ezt írta a Facebookra Alapi István... Edda (aloldal)
A HUTLEN CHORDS by EDDA Művek @
Ment a hûtlen nehéz fejjel Visszamenne, de õ már nem kell. Érzi, hálátlan lett sorsa. Keserû könnye arcát mossa. Arra gondol, õt ki szerette. Ha szerette, el mért engedte. Vissza nem jön többé soha. Bárcsak békén hagyták volna. Minden hajnal övé marad. Látja szállni a madarakat. Hosszú, hosszú ideje vár. Nem számolja a napokat már. Amíg él, el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szívébõl. Edda - A hűtlen. Megállt egyszer, visszanézett Nézte, nézte a messzeséget. Sárga lámpák jelzik útját. Otthon hagyta minden múltját. Ment a hûtlen nehéz fejjel. Tudja jól, hogy õ már nem kell. Ég veletek! Mást nem mondott. Szeme túlragyogott minden csillagot Minden hajnal övé marad. Amíg él, el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szívébõl.
Az az édes férfias mégis kicsit fanyar felejthetetlen illat. Mintha pillanatok teltek volna el mindössze, már a ház előtt álltunk az autóval. Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, volt valami, ami miatt nem tehettük. Egyszerűen nem ment. Kényszeredetten kiszálltam az és egy halk köszönömöt suttogtam, majd mint akibe visszatért a lelke hirtelen, megfordultam és megkérdeztem mit szólna egy teához. Mosolyogva inkább kávét kért. Régi szép idk. Idétlenül fecsegve értünk fel az emeletre, mintha hosszabb idő alatt haladt volna a lift 2 szintet, mint az autó hosszú kilométereket. Még ennyi badarságot sosem hordtam össze a kávé kellemetlen hatásairól és a tea gyönyöreiről. Feltéptem a liftajtót, mert úgy éreztem nem kapok levegőt, gyorsan a kulcsot zárba illesztve bent is voltunk és már a kávéfőzésbe kezdtem. A forró és illatos fekete ital sejtelmesen gőzölgött a tálcán. Beléptem a szobába, ő ott ült a kanapé előtt a földön. Ahol mindig is azelőtt. A szívem sokkal gyorsabban vert és én nem tudtam mit mondani.
Aztaaa, ez ilyen egyszerű? – kiáltok fel őszinte csodálkozással. Most már elhiszem, hogy otthon is menni fog. Menni fog bizony, mint az ágybahugyozás. Vagyis… Folyt köv. Szentesi Éva
A Margit szigeten sétáltam egy nap földbegyökerezett a lábam, amikor megláttam Őt. Már régen, nagyon régen nem láttam és mégrégebben találkoztunk. Volt benne valami, amitől mindig úgy éreztem sosem fogom elengedni igazán. Amikor visszatért a lélekjelenlétem, akkor gyorsan hátat fordítottam és elmenekültem a sötétségbe. Nem láthatott meg, mert már szürkület volt és én is csak egy pillanatra láttam az arcát. Régi szép idol blog. Mégis hazáig remegett a gyomrom és sírva fakadtam amint beléptem az ajtón. Fura volt oda hazamenni. Nem is tűnik olyan régnek, amikor még együtt töltöttük ott az időnket. Mindig sajnálni fogom, hogy nem éltünk együtt. Talán akkor nem Ő lenne az a férfi, akiről azt gondolom életem párja, bárhogyan is alakult a kettőnk dolga. Talán a koszos zoknik, a le nem hajtott wc deszka és a széthagyott kávés bögrék megtették volna a hatásukat és elillan az a lila köd, de nem. A minap beszélgettem a barátnőmmel arról, mennyire nem jelent már nekem semmit, mégis ott ültem, folytak a könnyeim végig az arcomon, mert valaki mással láttam őt.