(a jobbágyfelszabadítás előtt) A szabadság szónak pejoratív értelme van számára: a szabadság, a szabadulás előtt volt hallható ily baljós hang, a szabadságot tehát tragikusan éli meg. Ennek egyébként nagy irodalma lett a 20. században, amikor is az egzisztencialisták azzal foglalkoztak, hogy micsoda teher a szabadság. Csehov ezt már pontosan látta és drámában tudta ábrázolni. Spiró kitért arra is, hogy az orosz irodalomban rengeteg olyan mű van - és nem csak a romantikában, hanem Gogolnál, Dosztojevszkijnél, de akár a maiaknál is - ami beszélő neveket használ. Az író ezekkel a fordítás során bajban volt, hiszen mivel Csehov alapvetően szatirikus szerző, olyan beszélő neveket adott, amelyeket nem tudott lefordítani magyarra, mert nem úgy hatnak. Vegyük például Ljubov Ranyevszkaja nevű főszereplőnőnket. A "ljubov" azt jelenti, szerelem, a magyarban szerelemről azonban nem neveztek el nőket. A Ranyevszkaja pedig (már névvé alakítva) azt, hogy sebesült, sérülékeny. A nevek tehát megmaradtak oroszul.
Erőlködésre semmi szükség, az utcára sem kell kimenni, elég bekapcsolni valamelyik csatornát, hogy lássuk: a múlt elkezdődött. Ez a Spiró már le sem hajol, hogy felvegye azt a bizonyos témát, mert az egyenest felugrik a kezébe. Adott egy házaspár: kikeresztelkedett zsidó férj, őskeresztény feleség, nagy szerelem, relatív jómód, négyéves kislány, rossz faji státussal. A többi: elmejáték, elméleti konstrukció, szöveghalmaz, eszszé, publicisztika. És nem lélektani dráma; nem lehet úgy eljátszani, mintha valamely régi, mai valóságot imitálnánk. Erről Spiró gondoskodik; nemcsak a dráma elé fűzött erős megjegyzésében, melyben megtilt minden, a lélektani realista színjátékhoz általában szükséges kelléket és mozgást, hanem az első jelenetben mutatott, a konvenciókhoz képest természetellenes szituációval is. Férfi hazamegy, megcsókolja a Nőt, az visszacsókolja, leülnek és a közepébe vágnak. Zsidótörvény, veszélyhelyzet, döntéshelyzet, megoldás. A szenvedélyes szerelmi házasság pontosan annyit idő alatt válik romhalmazzá, amennyit a szereplők a színpadon töltenek, mi meg a nézőtéren.