A közös tervezésben és kivitelezésben követték a mára klasszikussá vált viselet- és jelmeztervező Tüdős Klára alapelveit: a népi viseletek feldolgozása során a ruha alapanyagban, díszítményében vagy formavilágában kövesse az eredetit, amiből kettő még igen, de mindhárom szempont ne jelenjen meg egyszerre, egy öltözeten belül. A Göcseji parasztpolgári viseletek újjáélesztése c. projektben az alkotók múzeumi és családi fotókból indultak ki. A Csoóri Sándor Alap pályázati támogatásával, Molnárné Riskó Erzsébet népi iparművész, népviseleti baba készítő múzeumi kutatásai alapján és a "Rokolya Varróműhely" jeles szakemberei - Borbásné Budai Valéria, Donkóné Birkás Tünde és Tajti Erzsébet viseletkészítők - magas szintű tudásának, gyakorlatának, elhivatottságának köszönhetően 11 résztvevő és 3 mester 60 órás műhelyfoglalkozások során és otthoni felkészüléssel 14 öltözetet készített el háromféle szabásminta felhasználásával. A tárlatvezetésekre online vagy telefonon lehet bejelentkezni. Magyar npi ruha . Online regisztráció A tárlatvezetések ára a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban: a múzeumi belépőjegy ára Teljes árú: 600 Ft Kedvezményes (diák és nyugdíjas): 300 Ft Díjmentes: 6 év alatt és 70 év felett
– A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a fa legnagyobb részét az idő egyszerűen megette – elevenítette fel az épület állapotát Pék András. – Csapó eső érte a faanyagot, de a földbe rakott sem bírta a természet erőit. (Alul tölggyel kezdték "alapozni" az épületet. A szerző. ) Persze, igazából nincs olyan fa, ami a talajnedvességnek és az enyészetnek is ellenáll, százhetven esztendő pedig nagyon-nagyon hosszú idő, ha ilyen jellegű, élő anyagról van szó. Nagy problémát okozott, hogy a tető sokáig nem volt jó. Beázott és a gombás fabetegségek tönkretették a fa jelentős részét. A faanyag nagyjából 30 százalékát nem tudtuk használni. A legemlékezetesebb pillanatok talán azok voltak, amikor egy-egy gerendaelemet beemeltünk. Ez mindig csapatmunka volt, pontosan úgy, mint annak idején a szőlőhegyen. A nagyobb darabok 2–300 kilót nyomtak. A pincének nincsen alapja, mert nem tervezett épület, és ez néprajzi értékmentés. HETÉS-GÖCSEJ - Tárlatvezetés | Hagyományok Háza. Betonlap a fogadószintje, erre rá kellett tenni az első elemeket. Voltak részek, amelyek annyira el voltak pusztulva, hogy nem lehetett velük mit csinálni.
Egyre több ember jár nyaralni a településre, és mivel a Kerámiaház a település központjában, sőt, a főút mellett található, sokan jártak-keltek arra, és sokan közülük kérdezősködtek. Hamarosan megkezdődött a bontásnál is értékesebb munka, az összerakás. Pék András sokat dolgozott az újjáépítésen, a tető kivételével szinte mindent maga készített. Felállította a díszesen faragott, monumentális bálványos prést is, amit a pincében találtak. – Amikor megpillantottuk, csak néztük, néztük a prést, hiszen nagyon ritkán bukkan fel ilyen szépen és gondosan faragott, régi használati eszköz – emlékezett Pék András. – Ugyanis nem volt szokás díszíteni, hiszen munkaeszköz volt. Átköltöztették a boronapincét. De egykor valaki ennyi fáradtságot áldozott érte, hogy megdíszítse. Ez nagyon ritka. Komoly néprajzi értékről, bálványos présről van szó. Ez a fajta eszköz egy korabeli gerendás prés, amely az egykarú emelő elvén működik. Sok-sok kutatómunka, szakemberektől kért tanács-segítség és hét hónap munka után nagy örömmel mesélt a családfő a pince kalandos útjáról, megújulásáról, a munkálat nehézségeiről.
– A régi épület, amelyikben Gyenesdiáson élünk, 1850-es eredeztetésű. A közelmúltban sikerült megszereznünk mellette egy kis területet, amire olyasmi dolgot képzeltünk, ami nagyjából egyidős az ott álló régi házakkal. Régen a lakóház, a gazdasági épület és pince alkották a falusi élet "szentháromságát". A pince általában nem a lakóépület közelében volt, távolabbra, a dombokra került. De Zalában nagyon sok a felszíni pince, és mi egy olyat szerettünk volna. Magyar népi hagyományok. Évekig vártunk a megfelelőre, míg Rádiházán sikerült rátalálnunk. Rengeteg munka várt a családra, mire újjáépítették. Először is el kellett takarítani hozzá a szemetet, hogy Pék András és fia neki tudjanak kezdeni a pince szakszerű bontásának. Gondosan kipakoltak minden olyan értéket a romok közül, ami az egykori paraszti világ szőlőhegyeiről és az ott végzett munkálatokról mesélhet az utókornak. Az épületet megtisztították az elhagyott eszközöktől és a szeméttől, majd minden darab épségére odafigyelve szétbontották. Pék András aprólékosan bejelölgette, melyik gerenda az épület melyik oldalán, és milyen irányban helyezkedett el.