Dobogókő – Pilis -tető: 9 km, körtúra: 19, 8 km – leírása, térképe itt >> Pilisszentkeresztről: A pirossal jelzett úton haladjunk délnyugati irányba, majd amikor az balra fordulna, mi haladjuk továbba zöld jelzésen. Ez az út egy kanyargós panoráma szerpentinné alakul, amelyen feljuthatunk a Pilis legmagasabb pontjára. Pilisszentkereszt – Pilis-tető kb. 4, 3 km – térkép itt >> Forrás:
Izgalmas körtúra, ami bővelkedik meredek emelkedőkben és még meredekebb ereszkedőben. Csak megfelelően bordázott talpú túracipőben és túrabottal vágjunk neki. A túra Pilisszentkeresztről indul a település Pilisszántó felőli végéből, itt hagyja el a piros sáv jelzés az aszfaltos utat, és a földek mentén igyekszik a Pilis-tető felé, amit sokáig látunk is magunk előtt. Amikor három jelzés találkozik, akkor előbb forduljunk jobbra a zöld sáv és sárga kereszt jelzésen, de alig 40 méter múlva keressük meg a zöld kör jelzést, ami balra indul el párhuzamosan a zöld sávval, mert ez vezet a Trézsi-kúthoz, amit kár lenne elkerülni. De ha nem sikerülne megtalálni, akkor a zöld sáv jelzés is megfelelő lesz, hiszen ez az út vezet fel a Pilis-tetőre. Pilis tető - Vaskapu szikla. Túra kommentárral 1/2 - YouTube. A meredek hegyoldalban cikk-cakkozó úton több helyen is kilátás adódik Budapest felé, és egyre magasabbról látunk rá a Hosszú-hegyre is. A legpompásabb kilátás természetesen a Boldog Özséb kilátóból nyílik, ahová az utolsó szakaszon a zöld háromszög vezet fel.
Könnyű, rövid túra Kb 2 km 40 perc László kúpja alatt, az Orosdy kastélytól néhány száz méterre található a piros, majd a zöld jelzés mentén. Régészeti és őslénytani jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett természeti érték a Pilisben. Pilisszántó határában, a volt Orosdy-kastély fölött, 437 m tszf. magasságban nyílik. A triász időszaki mészkőben kialakult, egyetlen nagy teremből álló üreg hossza alig 9 m. Vastag kitöltéséből gazdag jégkorszaki őslénytani lelet, valamint a jégkor emberének tűzhelye s eszközei kerültek elő. Az itt és a környező barlangokban feltárt paleolit kőeszközkészítő ipart pilisszántói kultúrának nevezték el. Pilis tető turf pmu. Irod. : Szablyár P. : Pilisszántói-kőfülke. In. : Székely K. (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó (forrás:)
Hunyadi elbizakodott volt, s seregeit úgy vezényelte egyre mélyebbre az ellenséges területekre, hogy nem biztosította a kellő védelmet egy esetleges visszavonuláshoz. Még a támadást megelőzően Hunyadi megállapodott Szkander béggel (azaz Kasztrióta Györggyel), hogy egyesítik seregeiket, s együtt fogják kiűzni a törököt a Balkánról. Ezen egyezség értelmében Kasztrióta György Hunyadi közeledésének hírére megindította csapatait, hogy egyesüljenek, de ebben a szándékában megakadályozta Brankovics György szerb despota, aki csapataival útját állta, valamint tájékoztatta a szultánt a magyar seregek helyéről, hadmozdulatairól, s így a törökök a magyar sereget – még az albánokkal való egyesülés előtt – döntő csatára kényszerítették. Lefolyása [ szerkesztés] Az első hadmozdulatok 1448. október 16-án mentek végbe, ekkor sorakoztak fel a szemben álló felek, a török sereg körülbelül 60 000, míg a Hunyadi vezette keresztes hadak 24 000 főt számláltak. Index - Külföld - Mindenkinek megvan a maga Mohácsa. Október 16-án az akindzsik és a ruméliai szpáhik vették fel a harcot Hunyadival, de nem jártak sikerrel.
Például a Szerbián át menekülő Hunyadit Brankovics elfogatta, s csak a magyar országnagyok erélyes fellépése miatt nem adta ki Murád szultánnak. Hatásai [ szerkesztés] Ezután Rigómező oly mértékben meg volt pestissel fertőzve, hogy évekig nem lehetett élni az amúgy igen termékeny területen. A későbbiekben Koszovó területét szerb lakossága elhagyta, helyükre rengeteg albán települt be (ezzel egyidejűleg Makedónia északi felébe is), akik ma is ott élnek. A második rigómezei csata | Hungary First. Bár a második rigómezei csatában a szerbek nem vettek részt, valószínűleg ez a csata szintén hozzájárult a Rigómezővel kapcsolatos szerb nemzeti legenda kialakulásához. Források [ szerkesztés] Stephen R. Turnbull, The Ottoman Empire 1326–1699, Osprey Publishing, 2003 Jean W. Sedlar, East Central Europe in the Middle Ages, 1000–1500, University of Washington Press, 1994 Matthew Bennett, The Hutchinson Dictionary of Ancient & Medieval Warfare, Taylor & Francis, 1998
A törökök ellen vívott előző, 1389. évi csatát lásd a Rigómezei csata (1389) c. szócikkben! Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja (extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek) részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! A második rigómezei csata (gyakran csak rigómezei csata) 1448. október 17 – 20-án a II. Murád szultán vezette oszmán és a Hunyadi János magyar kormányzó által vezérelt keresztény hadak között zajlott, s magyar vereséggel zárult. Vereségével Hunyadi az Oszmán Birodalom ellen vívott háborúinak egyik legnagyobb kudarcát szenvedte el. (Az "első" rigómezei csatát 1389-ben vívták. Első rigómezei csata ta 1389. ) Előzménye [ szerkesztés] Hunyadi János 1448-ban látta elérkezettnek a pillanatot, hogy visszavágjon az 1444-es várnai vereségért. Hunyadi stratégiája a meglepetésen, valamint a Balkán népeinek felkelésén alapult, valamint azon, hogy a török fősereget egyetlen döntő ütközetben képes lesz felmorzsolni.
Az anarchiába süllyedt Szerbia trónjára ekkor került Hrebeljanovics Lázár, aki 1381-ben sikeresen visszavert egy török támadást, de öt év múlva át kellett engednie a töröknek Nis városát. 1387-ben Lázár újabb győzelmet aratott ugyan, de belátta, hogy szövetségesekre van szüksége. Megegyezett Tvrtko bosnyák királlyal, Sisman bolgár cárral, néhány albán fejedelemmel és Mircea havasalföldi vajdával, hogy együttes erővel szállnak szembe a hódítókkal. I. 1389. június 15. | Az első rigómezei csata. Murád szultán 1389-ben indított ismét támadást, és az egyesült szerb-bosnyák-albán-havasalföldi hadak Rigómezőnél (Kosovo Polje), a mai Pristina közelében vállalkoztak az összecsapásra. Az 1389. június 28-án lezajlott ütközetben a törökök voltak számbeli fölényben, a szultán csapatainak létszáma mintegy 27-40 ezer főt tett ki, míg a Lázár vezette koalíció 12-20 ezer katonával rendelkezett. A források szerint a szerbek indítottak támadást, nehézlovasságuk rohama áttörte a török balszárnyat, és középen is fölénybe kerültek. Ebben a kritikus pillanatban azonban a Lázárra féltékeny koszovói herceg, Vuk Brankovics csapataival kivált és elvonult a csatatérről.
Õ volt az egyetlen szultán, aki csatatéren hunyt el. A harc annak ellenére a törökök teljes győzelmével ért véget, hogy jóformán mind az oszmán, mind a szerb sereg teljesen felőrlődött, és mindkét fél elveszítette első számú parancsnokát. Közel hatvan évvel később újra megütköztek a török és keresztény csapatok Rigómezőnél. Utóbbiakat ezúttal Hunyadi János vezette, míg az oszmán erők élén II. Murád állt. Az 1448-as ütközetben újra egyenlőtlen erők vették fel egymással a küzdelmet, hiszen a Magyar Királyság és Havasalföld alkotta csapatok létszáma mintegy 24 ezer fő volt, míg az oszmán erők létszáma alsó hangon is 40 ezer fő körül alakult, ám akadnak olyan források is, melyek 60 ezer főre teszik a hódítók létszámát. A keresztény erőket a létszámgondok mellett ismételten viszályok is sújtották, 1444-ben ugyanis a szegedi békével Brankovics György került Szerbia élére. Az uralkodó tartva az egyre erősebb magyar befolyástól, az Oszmán Birodalom kegyét kereste, hogy hatalmát megtarthassa. A két fél közötti tárgyalások megrekedtek: a Magyar Királyság ettől kezdve Szerbiára, mint ellenséges területre tekintett, sőt, Hunyadi János egyenesen azzal fenyegetőzött, hogy Brankovicsot személyesen öli meg azután, hogy Szerbiát leigázta.
Valószínűbb azonban, hogy Branković később, a vereséget látva vonult el, hogy megkímélje embereit. ) A csatamezőn ott maradt a szerb nemesség színe-java, élükön Lázár fejedelemmel, de az ütközetet a török források is keserűen említik, mert I. Murád is életét vesztette (ő volt az egyetlen török uralkodó, aki csatában halt meg). Az ma sem világos, hogy harc közben esett-e el, avagy - ahogy a török források írják - már a győzelem után, a csatamezőn sétálva döfte le egy magát színleg megadó szerb nemes, Miloš Obilić. A szerb források szerint ugyanakkor Obilić még a csata előtt, megadást színlelve ment a török táborba, és saját sátrában egy mérgezett késsel végzett Muráddal. Bajazid mindenesetre azonnal cselekedett: magát nyilvánította szultánná, öccsét pedig (aki a csatában a balszárnyat vezette) ott helyben megfojtatta, hogy elkerülje a trónviszályt. A csatában mindkét sereg súlyos veszteségeket szenvedett, de a törököknek - a szerbekkel ellentétben - szinte kimeríthetetlen tartalékaik voltak.