Az HBO-n futó fantasysorozat, Az Úr sötét anyagai második évadának felénél járunk. Míg az első évad egy az egyben Philip Pullman könyvtrilógiájának kezdő kötetét, az Északi fény t dolgozta fel, talán nem túl meglepő, hogy a második évad a Titokzatos kés történetét követi. A 2007-es Arany iránytű film hatalmas bukás volt, pedig a produkcióhoz nagy nevek csatlakoztak: Nicole Kidman, Daniel Craig, Eva Green, s bár nem láthattuk újra együtt Gandalfot és Szarumánt, de előbbi, azaz Ian McKellen kölcsönözte a hangját a hatalmas jegesmedvének, míg utóbbi, Christopher Lee, a Magisztérium élén tűnt fel. AZ ADAPTÁCIÓBÓL HIÁNYZOTT A LÉLEK, ÉS A PARÁDÉS SZEREPOSZTÁSON KÍVÜL NEM VOLT HELY A TÖRTÉNETBEN ANNYI HOLLYWOODNAK, MINT AMENNYIT A KÉSZÍTŐK BELEERŐSZAKOLTAK. Nem is készült el a folytatás. Ám lett más helyette. Sorozat. A BBC és az HBO közös sorozatának második évadának fele már elérhető az HBO GO kínálatában, és az első öt rész alapján ugyanannyira könyvhű, mint amilyen az első volt. Talán pont ez a probléma.
Jó hírek, rossz hírek Frissítve 2020. december 23. 13:32 Publikálva 2020. 11:30 Valószínűleg nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Philip Pullman Az Úr sötét anyagai-regénysorozata egyike a tökéletes filmadaptáció-alapanyagoknak: egy több könyvön át folyamatosan épülő fantasy-univerzum eleve hálás franchise-alapanyag, ráadásul a kötetek tobzódnak az olyan látványos(nak leírt) jelenetekben is, amik szinte könyörögnek azért, hogy a gyöngyvásznon csodálkozzunk rájuk. A 2007-es Az arany iránytű ehhez képest finoman szólva is felejthetőre sikeredett, ám szerencsére a BBC One és az HBO tavaly indult sorozata képes volt feledtetni velünk. Sőt, bebizonyította, hogy a nagy költségvetésű fantasyknek a tévében is van helyük. Így nem csoda, hogy a második után a harmadik évadot is megrendelték a szériából, ami viszont egyben az utolsó is lesz. "Elképesztően nagy megtiszteltetés, hogy lehetőségünk van televízióra adaptálni Philip Pullman epikus, fordulatos és kulturálisan nagyon is aktuális alkotásait" - nyilatkozta az HBO egyik vezérigazgatója, Francesca Orsi, hozzátéve azt is, hogy nagyon várják már, hogy a trilógia harmadik fejezetének megfilmesítésével lezáruljanak a főszereplő Lyra (Dafne Keen) kalandjai.
Mondjuk a castingot illetően egy kérdőjel maradt, és ez éppen a legnagyobb név a produkcióban: James McAvoy. Eléggé ledobja magáról a zord és titokzatos Lord Asriel tulajdonságait, cserébe viszont alig van szerepe, így ez annyira még nem feltűnő vagy zavaró. Viszont Ruth Wilsont Mrs. Coulter szerepében bármeddig lehetne nézni, maga a karakter is izgalmas, ám a színésznő játékával kiegészítve a nő előtörténete külön sorozatot is megérne. Dafne Keen személyében, aki a főszereplő Lyrát alakítja, az a karakter köszön vissza, akit a könyv olvasása közben könnyedén elképzelünk. Jól hozza a bizalmatlan, tekintetében ötvenes, ám mégis kislány karakterét, akit szinte mindenki átvágott már ezen a világon. MERT AZ ELSŐ ÉVAD OTT FEJEZŐDÖTT BE, HOGY LORD ASRIEL FELHASÍTOTTA AZ EGET, ÉS ÁTLÉPETT EGY MÁSIK VILÁGBA, AMIT EDDIG CSAK AZ ÉSZAKI FÉNY VILÁGÍTOTT MEG. Lyra motivációja nagyon egyszerű és tiszta: miután nagybátyjának hitt apja megölte a legjobb barátját, a félelmetes Mrs. Coulterről kiderült, hogy ő az anyukája, aki amellett, hogy eszméletlen para dolgokat művel, saját lányát is képes bántani.
Teljesen új a színen viszont Dr. Mary Malone (Simone Kirby) és Parry (Andrew Scott), akik bár szintén rövid ideig, és a főcselekmény jelenleg nem látható jelentősséggel vitték előre a történetet. Legjobb pillanatokat azonban ezúttal is Mrs. Coulter viszi el, aki továbbra is – hála Ruth Wilson fantasztikus alakításának – egy egyszerre titokzatos, számító, de nagyon is esendő karakter. Mindennek csak pluszt ad az 5. epizódban látott kikacsintós társadalomkritika, amikor Mrs. Coulter először szembesül egy másik világ adta lehetőségeivel. Ami az új évadnak az előnye, az egyben a hátránya is. Az idei szezon mindössze 7 epizódban próbálta továbbfűzni Lyra kalandját. Bár az idei események alapjául szolgáló könyv sem a trilógia legvastagabbja, azért el kellett volna több játékidő ahhoz, hogy néhány dolgot rendbe tegyenek a könyvet nem ismerő nézők fejében a készítők. És ez csak kis mértékben magyarázható azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt a stáb nem tudta leforgatni az eredeti 7. epizódot, amely Lord Asriel szemszögéből foglalta volna össze az évad fontosabb eseményeit, és – nem mellesleg – megmagyarázva a Fennhatóság fogalmát.
Évadok: Stáblista:
A fenét! Éppen ezért kétségbeejtő minden homlokráncolása, kiábrándult sóhaja, kezet vesztő bábként való összeomlása. A mellékszerepekben hiába teljesítenek kiválóan kollégái ( Willem Dafoe, Robin Wright), minden különösebb erőlködés nélkül marad az egyszemélyes mozija, szerencsére egy hozzá méltó filmben. Ó, Philip! Piszkosul fogsz hiányozni. Hozzászólások hozzászólás
6, 8 1 h 56 min 2014 X-Ray 16+ A Chechen Muslim illegally immigrates to Hamburg, where he gets caught in the international war on terror. Rendezők Anton Corbijn Főszereplők Grigoriy Dobrygin Philip Seymour Hoffman Homayoun Ershadi Műfajok Suspense Dráma Akció Feliratok Egy sem érhető el Ez a videó jelenleg nem tekinthető meg az Ön tartózkodási helyén Filmelőzetes megtekintése Filmelőzetes megtekintése Hozzáadás a megtekintési listához Hozzáadás a megtekintési listához
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780241337288 >! 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780241322420 >!
Ahogy azt is érezzük, hogy ennek a sztorinak nem lehet jó vége. Le Carrénál amúgy sem a halált megvető bátorságú és végül mindig győző, jutalmul pedig a legjobb csajt is lenyúló James Bondok, hanem az unalmas aktatologatással foglalkozó, idegtépő türelemmel dolgozó és folyton erkölcsi dilemmák közt őrlődő ügynökök a jellemzőek. A történelem nagy és hálátlan gépezetének apró fogaskerekei ők, akikben ha pislákol is még egyáltalán valamiféle régimódi hazaszeretet, a mindennapi rutin, a módszerek mocskossága, a "mindenki lehallgat mindenkit" morális apátiája szürke homoktengerként gyorsan ellepi lelküket. A fénykorát jóval túlélt, kiábrándult Bachmann sem tör nagyra: csupán még egy ügyet szeretett volna végigvinni a saját elképzelései szerint. A hétköznapiságában dühítő, egyben megrendítő finálé immár semmire sem tanítja meg, csak arra, hogy itt, a posztmodernitás gondosan takargatott ügynök-árnyékvilágában egyetlen kifejezés örök: az árulás. Nekünk pedig marad a keserű tanulság: mindig van egy nagyobb hal.
Az amerikaiban George Clooney megoldotta (filmünk egyébként annyira nem lassú, mint amaz), itt Hoffman nemhogy megoldja, hanem egyenesen uralja a filmet. Persze nem önző módon, önnön sztárságára építő színészként, hanem szorosan együttmozogva partnereivel. S társai ezt okos játékkal hálálják meg. Hoffman egyszerűen zseniális a kissé szétcsúszott, sok csalódást átélt, ám szívét és józanságát még el nem vesztett titkosügynök szerepében, és rémisztő arra gondolni, hogy ez a kövér, kissé ápolatlan, rosszul öltözött és folyton cigiző kishivatalnok maga a függőségeiben vergődő színészóriás, aki végül nem tudott megszabadulni démonaitól. S akkor a partnerekről: Robin Wright kitűnő a hűvös amerikai szerepében, Willem Dafoe kellő alázattal hozza a tétova bankárt, Grigoriy Dobrygin traumatizált, elgyötört páriaként meggyőző (ő egyébként innen lehet ismerős), s még Rachel McAdams is képes színészi játékot kicsiholni magából: naiv, majd később egyre zavartabb ügyvédje mindvégig hiteles marad. Az összjáték pedig bámulatos: minden félrepillantás, ajakrándulás mögött súlyos háttértörténetek sorakoznak, melyeket nem kell fennhangon deklamálni, érezzük.
9/11-et a nemzetközi kémhálózatok össznépi töketlenkedése eredményezte, most persze vállvetve dolgoznak azon, hogy ez meg ne ismétlődjön. Ennek gócpontja Hamburg, mely szürkéskék és mustársárgába öltözött kockaépületeivel, ingerszegény lakásbelsőivel tökéletesen sugallja, a város pont annyira színes, mint valójában a tényleges hírszerzői munka. Itt szintén létezik a napi rutin. A feladat újra és újra ugyanaz, behálózni a kis halat, beetetni, majd felhasználva a még nagyobbat horogra akasztani, és ezzel a világot biztonságosabb hellyé tenni. A láncdohányos Günther Bachmann ( Philip Seymour Hoffman) karaktere szomorúan rántja le a leplet a hétköznapi Bondról. Valójában szürke zakót, lógó ballont hord, pocakos, két utcányit, ha bír szuflával. Nem visz fel talicskaszámra nőket, a legbékésebb pillanatában max egyedül pötyög otthon a zongoráján. Mire a történet szerteágazó szálai kezdenek összeállni, mi már régen egy másik filmet nézünk, egy korszakos egyéniség búcsúfellépését. Még egyszer utoljára előadja a legnagyobb trükkjét, amit egész karrierje alatt olyan könnyedén játszott, "hiszen csak egy vagyok közületek. "