Beleegyezését bármikor törölheti. További Információ. ELFOGADOM
Saját autóinkkal és munkatársainkkal szállítjuk termékeink nagy részét A terméket igény esetén 14 napon belül visszavesszük Megrendelését azonnal e-mailben megerősítjük A szállítás várható dátumáról 2-3 munkanappal korábban emailben értesítjük Telefonon egyeztetünk a kiszállítás időpontjáról a szállítás napján Rendelés után kérdőívben véleményezheti munkánkat Regisztrált fiók esetében vásárlásai után beváltható pontokat gyűjthet Termékeinkre garanciát vállalunk Szakértők állnak rendelkezésére telefonon Előre utalással, utánvéttel vagy bankkártyával is fizethet Áruhitelt biztosítunk
icon Ügyfélszolgálat: +36 70 600 6543, +36 70 629 3456
Hirdetés Jöjjön Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben verse. A tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolt a név zenéje bennem. S amíg dalolt, a századokba néztem s a holt professzor szellemét idéztem, akinek egyszer meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére. Ha jött a harcok lázadó sötétje, fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje. S a dallamot karral kisérve halkan, napsugaras nyugat dalolt a dalban, hol a sötétség tenger-árja ellen ragyogó gátat épített a szellem. Aletta van der Maet nevét susogta, mikor a béke bús szemét lefogta. S mikor a hálátlan világ temette, Aletta búja jajgatott felette, míg dörgő fenséggel búgott le rája a kálvinista templom orgonája. Aztán a dal visszhangját vesztve, félve belenémult a hervadásba, télbe. Gyámoltalan nő – szól a régi fáma – urát keresve, sírba ment utána… A fényben, fenn a házsongárdi csendben tovább dalolt a név zenéje bennem.
"A tavasz jött a parttalan időben, s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. " Ottjártamkor Áprily Lajos gyönyörű sorai jártak az, mi nem éppen Aletta van der Maet, hanem Dsida Jenő sírját kerestük a régi, hatalmas területű temetőben. A térkép után menve meg is találtuk az író és költő sírhelyét, sajnos, akkorra már (Kolozsvár volt az útunk utolsó állomása) megtelt a fényképezőgépem, és nem volt szívem egyetlen képet sem kitörölni. Így aztán csak ezt a képet tudtam hozni a temetőről. Meghatottan álltunk a nagy költő sírja előtt, az idegenvezetőnk ötlete volt, hogy szavaljunk el egy Dsida Jenő arcom most is ég, amiért senkinek sem jutott eszébe egyetlen verse sem. Ezért elhoztam nektek a feliratot, ami a sírján ámélem, megbocsájt nekünk.... "Megtettem mindent, amit megtehettem, Kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, Felejtsd el arcom romló földi mását. "
Agnus blog: Tavasz a Házsongárdi temetőben? - FOTÓRIPORT
( Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének) A tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolt a név zenéje bennem. S amíg dalolt, a századokba néztem s a holt professzor szellemét idéztem, akinek egyszer meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére. Ha jött a harcok lázadó sötétje, fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje. S a dallamot karral kisérve halkan, napsugaras nyugat dalolt a dalban, hol a sötétség tenger-árja ellen ragyogó gátat épített a szellem. Aletta van der Maet nevét susogta, mikor a béke bús szemét lefogta. S mikor a hálátlan világ temette, Aletta búja jajgatott felette, míg dörgő fenséggel búgott le rája a kálvinista templom orgonája. Aztán a dal visszhangját vesztve, félve belenémult a hervadásba, télbe. Gyámoltalan nő –szól a régi fáma – urát keresve, sírba ment utána … A fényben, fenn a házsongárdi csendben tovább dalolt a név zenéje bennem.
S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, egyetlen könny, hogy azt a dallamot Aletta van der Maet-nak megköszönjem.
Nedves, hideg, télvégi idő volt, az a csontig hatoló, az a lelket felmaró. Nyáron, az árnyas fák alatt itt versek születnek, de a téli temető más: kopár, szinte kegyetlen kővilág, valahogy összehúzza ott magát az ember, összekuporodik benne hirtelen a magabiztosság. Kallós Zoltánt sokan elkísérték utolsó útjára: tanítványai, tisztelői. Jó volt ismerős arcokat látni. Jó volt hallgatni a méltó búcsúztatót. Válaszúton kedvenc dalával, az ördöngösfüzesi bujdosódallal búcsúztatták népzenész társai, akik a sír mellett is folytatták a muzsikálást. Kifelé, a temető kapujában viseletbe öltözött legények és leánykák kínálták fonott kosarakból a diós és mákos kalácsot, apró poharakban az erdélyi gyümölcsfák adta pálinkát. Vettem mindkettőből, mert addigra átfagytam, jólesett a falat étel, a korty ital. Megértettem a jelentőségét is ennek: akik itt maradnak, azoknak talpon kell maradniuk. Nem is a temetésről szerettem volna írni, inkább a temetőről. A Házsongárdi temető nem véletlenül vált zarándokhelyévé azoknak, akik a magyar Erdély szellemi múltjával szeretnének együtt lenni.