Éjszakai ragadozók Este megnéztük az Éjszakai ragadozók című filmet, majd a vége után értetlenül, megoldást keresve végigolvastam róla 5 cikket. Egymás átvételei voltak, icipici saját sztorival kiegészítve, és főként a rendezőről, Tom Fordról szóltak: Kiírni magadból a fájdalmat, kiirtani magadból az ürességet Szívbe markoló történet, de nem való mindenkinek Éjszakai ragadozók kritika: A bosszú hidegen tálalva a legjobb Jake Gyllenhaalt úgy meggyötörték, hogy az kibírhatatlan Az Éjszakai ragadozók egy bosszúdráma, amely két síkon játszódik. Edward, a volt férj 19 évvel "a történtek" után regényt írt, és elküldi kéziratát az azóta nagyvilági életet élő, boldogtalan sorsát teljesen beteljesítő Susannak. A regény az egyik sík, amit Susan a film végéig folyamatosan olvas. Témája nagyon erőszakos és szomorú, és bár a fiktív történetnek semmi köze a másik sík valóságához, egy idő után kirajzolódik, hogy a három útonálló "éjszakai ragadozó" és az elkövetett gyilkosságok az érzelmek szimbólumai.
Tom Ford voltaképpen két filmet tapaszt össze, amelyek önmagukban aligha állnák meg a helyüket: az útszéli bosszúdráma nem volna több profi zsánergyakorlatnál, a jómódú fehér amerikaiak kiüresedettségéről, lelki-érzelmi sivárságáról pedig Philip Roth, Bret Easton Ellis vagy a Mad Men után nehéz bármi újat mondani. Ám ahogy a Memento vagy a Ponyvaregény pont a lényegét veszítené el lineárisan elmesélve, úgy az Éjszakai ragadozók is az elbeszéléstechnikai csavartól, a rétegek egymásra rímelésétől válik lebilincselő élménnyé. Ford és vágója, Joan Sobel mesteri arányérzékkel jelölik ki azokat a pontokat, ahol a film sínjei egyik pályáról a másikra váltanak, és ezzel vagy a tematikai párhuzamokat erősítik, vagy mini-cliffhangereket teremtenek, vagy a feszültséget oldják. Az aszfaltbetyárok és az ártatlan család kínzó lassúsággal, gyakorlatilag valós időben végbemenő pszichológiai játszmája például elviselhetetlenül nyomasztó, ám mivel néha Susan is besokall, és félreteszi a könyvet, olykor mi is fellélegezhetünk.
Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy a fikciónak jó esetben nemcsak az a célja, szerepe, hogy ideig-óráig kiszakítson minket a valóságból, elfeledtesse búnkat-bajunkat; valóban nagy hatást akkor gyakorolhat ránk, amikor önmagunkra, saját problémáinkra ismerünk olyan kitalált szituációkban, amelyek egyébként távol állnak tőlünk. Az Éjszakai ragadozók, Tom Ford erősen stilizált, hipnotikus melodrámája ennek az alapvetésnek egy szélsőséges esetét prezentálja, amelyben az írott szó gyilkosabb fegyver, mint a csőre töltött pisztoly. Amy Adams az Éjszakai ragadozók című filmben Forrás: UIP Dunafilm Austin Wright Tony and Susan című regényének adaptációjában Amy Adams egy Susan nevű gazdag galériatulajdonost alakít, akinek kongóan üres életét fenekestül felforgatja, amikor csomagot kap volt férjétől, Edwardtól. A csomagban az ex új regényének kézirata lapul, címe: Éjszakai ragadozók. Amy Adams és Tom Ford rendező az Éjszakai ragadozók forgatásán Forrás: UIP Dunafilm Ahogy Susan olvasni kezd, a könyv cselekménye megelevenedik előttünk egy betéttörténetben: a jámbor természetű Tony (Jake Gyllenhaal) feleségével (Isla Fischer, aki megszólalásig hasonlít Adamsre) és tinédzser lányával (Ellie Bamber) vakációzni megy, de három vidéki suttyó leszorítja a kocsijukat az országútról.
Jó látni, hogy a hölgy negyven fölött is új utak felderítésével foglalkozik. Ilyen karakter bőrében még nemigen láthattuk. De jól áll neki a sötétebb tónus, az összetört lélek, a boldogtalanság. Erőteljesen kelti életre Susan kifacsarodott, megkeseredett figuráját. Jake Gyllenhaal szintén számára újszerű szerepben látható, ráadásul ő egyből kettő karaktert is bevállalt, bár tény, hogy ezek eléggé egy tőről fakadnak. A színész, ahogy mindig, úgy most is erős és hiteles, helyenként pedig egészen váratlan, hatalmas érzelmi robbantásokat hajt végre. Undorító figurája bőrében Aaron Taylor-Johnson ijesztően jól érzi magát, Michael Shannon pedig hoz egy rendkívül szimpatikus, tragikomikus alakot, csak hogy az egész tényleg kerek legyen. Az Éjszakai ragadozók különleges és maradandó filmélmény. Nem, ez a történet nem a férfiról szól. Nem az íróról és nem is az igazságra vágyó apáról. Ez a történet a nőről szól. A nőről, aki a legjobbat akarta magának. És ezzel saját életét tette tönkre. 8, 5/10
Az év egyik legerősebb filmje, Amy Adams-nek pedig könyörgöm, adjon már valaki egy Oscart! Vannak rendkívül esztétikus filmek. Vannak több szálon futó, komplex filmek. Vannak végtelenül szomorú drámák. Vannak zsigeri szorongást keltő thrillerek. Vannak erős képi szimbolikával dolgozó filmek. Vannak olyan filmek, amelyek sokáig rátelepednek az ember gondolataira, akár egy életen át meghatározóan is. Ez így jó pár film első ránézésre, de Tom Ford a teljes felsorolást szállítja egy mozijegy áráért. Susan (Amy Adams) menő galériatulajdonosként éli kiüresedett életét hideg házasságában, amikor egy nap kap egy regény-kéziratot az exférjétől, Edwardtól (Jake Gyllenhaal). A regény Tony-ról (szintén Gyllenhaal) szól, aki feleségével és kamaszlányával utazik az éjszaka közepén Texas kietlen, sivatagos senkiföldjén, amikor egy három barommal teli kocsi nekiáll leszorítósdit játszani velük, és a regény innentől meredek irányt vesz a családi kiruccanás kilátásához képest. Ettől a ponttól kezdve a film két - helyenként három - különálló és érzelmileg mégis szorosan összefonódó történetté válik szét.
Tom Fordot elsősorban divattervezőként ismeri a világ (sokunk pedig erről a képről): a Spectre -ben például ő öltöztette James Bondot, és az nem is igazi sztár Hollywoodban, aki ne rendelkezne legalább egy Ford-garnitúrával. 2009-es író/rendezői bemutatkozása, a fájdalmasan szép és szépségesen fájdalmas Egy egyedülálló férfi óta viszont nyilvánvaló, hogy Tom Ford sokoldalú tehetség, akinek legalább annyi keresnivalója lenne a megafon mögött, mint a kifutó mellett. Igen ám, de csak nem akarta elkötelezni magát második filmje mellett. Egészen idáig. És nem lehet nem észrevenni, hogy új filmjének egyik párbeszédével azoknak üzent, akik az elmúlt években folyamatosan nyaggatták, hogy mikor rendez már újra: mikor a film kerettörténetének főhőse, Susan Morrow (Amy Adams: hideg, áttetsző, szép), a neves művész bevallja, hogy nem is igazán érdekli a művészet, bátyja megnyugtatja, hogy igazából egyik művész sem szereti csinálni azt, amit csinál, egyszerűen csak túl eltökéltek és bizonytalanok ahhoz, hogy ne alkossanak.
Elnyerésének feltételei megegyeztek a 2. számúéval. Ismeretes, hogy a monarchia haditengerészletének kevés vízi repülőgépe volt, ezért a jelvény nagyon ritka. Leírása: 34×42 mm átmérőjű ovális piros-fehér-piros (a hadiflotta zászlószíne) egyenlő színezéssel vízszintesen osztott zománcszalagra van erősítve egy jobb irányba repülő ezüst sirály. Alján fekete zománcpajzson a hadiflotta címere: a horgonyon nyugvó osztrák császári korona van erősítve. 8. Haditengerészeti megfigyelő jelvény 1917—1918. 1917 elején alapította IV. Károly a 6. számú jelvény feltételei alapján, a haditengerészeti repülő és léghajós szolgálatban. Leírása: 43X67, 5 mm átmérőjű fehér zománcozású levélkoszorúra erősített feketére edzett balra szálló sirály, mely karmaiban 3—3 villámot tart. Okostankönyv. A koszorú találkozásánál felül piros-fehér-piros vízszintes pólyás pajzsban fekete "K" monogram van, alul a levélkoszorú vonalában álló osztrák és magyar államcímert a Habsburg-ház címere köti össze. Hátlapján a Zimbler cég beütése van.
Oszták - Magyar Monarchia címere "Indivisibiliter ac Inseparabiliter", vagyis "feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul" – olvasható az 1895 és 1918 között használt Osztrák–Magyar Monarchia közös címerének alján. Az Osztrák–Magyar Monarchia közös címerében a magyar címer a heraldikai bal oldalon szerepel, ez jelzi Ausztria elsőbbségét; a címertanban ugyanis a jobb oldal, vagyis az elöl lévő az előkelőbb hely. Mind az osztrák, mind a magyar címer fölött ott látható a két ország külön koronája. A közös címernek az az érdekessége, hogy az osztrák és a magyar címert összeköti a Habsburg–Lotharingiai-ház családi címere egy kisebb címerpajzson. Osztrák magyar monarchia camere per disabili. Osztrák-Magyar Monarchia címere A magyar címer szívpajzsában a mai címerünket ismerhetjük fel. Felül az első, kék mezőben lebegő három arany oroszlánfej látható, ez Dalmácia címere. A dualizmuskori Magyarországon a címer ugyanis nemcsak az anyaországot tartalmazta, hanem az úgynevezett társországokat és melléktartományokat is feltüntette. A másik mező onnan ismert, hogy jelenleg is ez a szomszéd Horvátország címere, de érdekes módon azzal a különbséggel, hogy az első négyzet jelenleg vörös, a közös címerben viszont ezüst színű.
Az uralkodó és a dinasztia a soknemzetiségű monarchiában fontos összetartó erőt képezett. A dinasztikus érdekek alkalmasak voltak arra, hogy a politikai kommunikációban időnként a "nemzetek feletti" birodalom érdekeiként jelenítsék meg őket. A dualista államrendszer értelmezéséről már megalkotóinak véleménye is eltért egymástól. Magyar részről két szuverén, egyenjogú állam együttéléséről beszéltek, amelyek azonos uralkodó alatt egyes ügyeiket közösen intézik. Osztrák magyar monarchia címere kép. Az osztrák fél viszont a Monarchia egységes voltát emelte ki az alkotórészek önállóságával szemben. A kiegyezéssel létrejött politikai rendszerben az érdekek egyeztetése a döntési folyamatokat meglehetősen nehézkessé tette, ami miatt a külpolitikában a Monarchia időnként bizonytalannak tűnt a külvilág szemében. A három hatalmi központ viszonya, egymáshoz mért súlya szinte folyamatosan változott az évtizedek folyamán, tartósan egyik sem tudott túlnyomó befolyásra szert tenni a monarchia kormányzásában. A magyar kormányzat is tudta – változó mértékben – befolyásolni a birodalom külkapcsolatainak alakítását.