Maradjunk annyiban, hogy a 16-os karika helytálló, gyerekeket ne vigyünk erre a filmre vagy különben soha többet nem akar majd állatkertbe menni. A látványvilág tehát csillagos ötös, egyedül a 3D-t nem kellene erőltetni, mert néhány erőltetett próbálkozáson kívül nem volt haszna és összességében rontott is a film élvezhetőségén. A főszereplőknek ugyan nem kellett hatalmas színészi teljesítményt nyújtaniuk, de összességében mindenki jól teljesített. Pocsék színészi alakítást nem emelhetnénk ki, ahogy kimagaslót sem és ez vélhetően az írók hibája, hiszen azért lehetett volna mit kezdeni a Tom Hiddleston - Samuel L. Jackson párossal és a többi srác is egészen tehetségesnek tűnt. A női főszereplő, Brie Larson is jól hozta a szerepét, amely szerencsére nem a sikoltozó maca volt. Persze ő is elég csinos ahhoz, hogy Kong se bántsa, sőt még meg is mentse, de hát ki ne tenné meg ezt érte. A karakterek semmit sem fejlődnek a történet során, ami sokakat bosszanthat, ha nem látják be, hogy itt nem róluk van szó, de még nem is annyira King Kong-ról.
Rég volt már az az idő, amikor a mozikat nagy számmal népesítették be az óriásszörnyes filmek, és a nézők is nagy élvezettel tolongtak ezekre a produkciókra. Az azóta eltelt idők alatt sok minden megváltozott, többek között a filmvilág is, és az óriásszörnyek már rég nem örvendenek akkora népszerűségnek, mint hajdanán. Ám napjainkban még is az figyelhető meg, hogy ez a valaha fénykorát élt zsáner ismét új erőre kezdene kapni, de legalább is a stúdiók nagyon szeretnék, hogy ez így legyen. A régmúlt szörnyeinek két leghíresebb alakja kétség kívül Godzilla és King Kong, akik mindketten hatalmas hatást gyakoroltak a filmtörténelemre, és a popkultúrára, és a jelenleg kiépülő szörnyuniverzumban is szerepet kaptak, sőt, rövidesen találkozni is fognak egymással. Godzilla egészen az ötvenes évek óta töretlen népszerűségnek örvend, és hazájában, Japánban azóta is készülnek az újabb és újabb filmek. King Kong ehhez képest jóval kevesebbszer tette tiszteletét a nagyvásznon, de jelentősége és hatása nem marad el ázsiai kollégájával szemben.
Hollywood imád visszanyúlni a múltba, ami azt is jelentheti, hogy a dollármilliókért fizetett zsenik nem elég kreatívak vagy akár azt is, hogy tudják, mi kell a népnek, hiszen amit már ismerünk vagy talán még szeretünk is, azzal kapcsolatban elég csak megszellőztetni, hogy készül valami, máris nagy a figyelem. A teljesen új filmekhez azonban komoly háttérkampányok kellenek és rengeteg plusz marketingre van szükség még az első trailer megjelenése előtt, arról nem is beszélve, hogy a tíz, húsz vagy akár 30 évvel ezelőtt készült filmekhez még nem állt rendelkezésre az a technológia, ami ma elérhető, illetve sokan még nem is éltek a régi klasszikusok idejében, így a régit is el lehet adni újnak. Nos, a Kong: Koponya-sziget kapcsán szinte minden közrejátszik, a fentebb sorolt indokok között, hiszen sok olvasónk bizonyára nem élt még 1933-ban az első rész bemutatásakor és a legtöbbek számára King Kong inkább csak egy nagyra nőtt gorilla, miközben a kezdetekben nem erről volt szó. King Kong eredetileg egy szörny, egy óriás, aki nem túl kedves és nem azzal tölti a napjait, hogy a banánok ezreit vadássza a fákon.
Nagyon jót tett ez a ráncfelvarrás ennek a teremtménynek, aki így újult erővel térhet vissza a köztudatba. Vadsága mellett a méreteit is jelentősen megnövelték, ami szintén nagyobb tekintélyt és elemi erőt kölcsönöz neki (amellett az egyértelmű szándék mellett, hogy így később egyenlőbb ellenfélként nézhessen szembe Godzillával). Az emberi szereplők is szerencsére jól helyt állnak, még ha karaktereik az átlag sablonokból is építkeznek. Akiket külön érdemes kiemelni, azok Samuel L. Jackson, John Goodman és John C. Reilly, akik talán a legemlékezetesebb alakjai a szereplőgárdának. Persze a többiekre sem lehet panasz, Tom Hiddleston és Brie Larson is jó alakítást nyújt. Mindenki megkapja a saját játékidejét, és a maga emlékezetes pillanatát. De fontos szem előtt tartani, hogy ez a film lényegében nem róluk szól. És ha már az eddigiekből nem sikerült kitalálni, akkor jobb most letisztázni: ez a film nem a nagy érzelmi drámák, mindent újradefiniáló csavarok, és megdöbbentő mondanivalók terepe.