Pálfy G. István - újságíró, irodalomtörténész - YouTube
Három tucat írás és ugyanennyi fotó - a kivételes könyv a második halálévfordulóra jelenik meg. Termékjellemzők IAT Kiadói és Kereskedelmi Kft., 2019 Terjedelem: 368 oldal Kötés: keménytáblás Pálfy G. István - Csoóri Sándor emlékkönyv ISBN: 9786155068362 Teljes leírás Cikkszám 724837 Gyártó IAT Kiadó Garancia nincs Kiadó IAT Kiadói és Kereskedelmi Kft. Pálfy G. István Antikvár könyvek. Oldal 368 Könyv témája Szépirodalom, Antológiák Termék átlagos értékelése Mások ezt is vásárolták!
Number of items: 13. Article Pálfy G. István: "Kapitány! Vezényszót! Merre ezután? ". Tiszatáj, (37) 6. pp. 10-12. (1983) "A kultúránknak nemzeti jellegűnek kell lennie! ": beszélgetés Kerényi Imrével. Tiszatáj, (36) 9. pp. 81-93. (1982) "A közéleti népszínházat szeretem": beszélgetés Sík Ferenccel. Tiszatáj, (36) 5. pp. 88-95. (1982) A színház: ennek a népnek a szolgálata: beszélgetés Bessenyei Ferenccel. Tiszatáj, (35) 7. pp. Pálfy G. István: Így lássa Csoóri Sándort, aki látni akarja | Pepita.hu. 97-109. (1981) "... h a igazul játszunk... "; Nemzetiségi színházak találkozója Sepsiszentgyörgyön. Tiszatáj, (34) 7. pp. 84-90. (1980) A hagyomány ellenőrző tekintete alatt; A kolozsvári Magyar Színház budapesti és szegedi vendégjátéka kapcsán. Tiszatáj, (34) 4. pp. 98-102. (1980) A megmaradás diadala: Dobos László: Hólepedő: [könyvismertetés]. Tiszatáj, (33) 11. pp. 69-73. (1979) Mosolyba göngyölt aggodalom: Sütő András komédiája a színpadon: [a vidám sirató Marosvásárhelyen és Szegeden]. Tiszatáj, (32) 6. pp. 86-91. (1978) Tamási Áron mai színháza. Tiszatáj, (31) 9. pp.
forgatókönyvíró, műsorvezető Született: 1945. november 15. (76 éves) (Magyarország, Budapest) Magyar újságíró, egyetemi tanár. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi Vitéz János Karán tanít. Szülei: Pálfy István és Krón Magdolna. 1965-1970 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1970-1982 között az MTV Híradó kulturális riportere, műsorvezetője volt. 1982-1984 között a Magyar Televízió közművelődési főszerkesztőségének rovatvezetőjeként dolgozott. 1984-1987 között a Magyar Ifjúság kulturális rovatvezetője, 1987-1989 között főszerkesztő-helyettese, 1989-ben pedig főszerkesztője volt. 1989-1990 között a Tájékoztatáspolitikai Kollégium tagja volt. 1990-1992 között az MTV Híradó és A Hét főszerkesztője volt, elbocsátották, de 1993-1994 között újra főszerkesztő volt. 1992-1999 között a Magyar Újságírók Közösségének elnökségi tagja volt. Pálfy G. István – Wikipédia. 1994-1998 között Ez A Hét című lap főszerkesztője volt. 1997-ben a Magyarok Világszövetsége elnökségi tanácsadója volt.
Ilyesmi már nincs. A szankciók helyét régóta átvette a köddé tevő csönd-fogadtatás vagy durvább esetben a karaktergyilkosság, amelyet egyetlen politikai, netán hatalmi formáció nem vállal magára. (A szerző) A könyv megvásárlása után járó jóváírás virtuális számláján:: 26 Ft
Nálunk hovatovább az is természetessé válik, hogy bűncselekményekben elmarasztalt személyek bizonyos közvetítésekben hősökként, társadalmi megmozdulások pozitívan ábrázol vezetőiként jelennek meg. Megesik, hogy 1956 szabadságharcosaival találják magukat egy hivatkozási rendben. A krimiszereplők bekerülnek a virtuális törtélelembe. Az értékek végletesen kifordulnak önmagukból. Egy értelmiséginek látszó rétegnek mindig vannak szellemalakjai, akik azt hivatottak bizonyítani a képernyőn és a sajtó egészében, hogy az ész jelen van a médiában. Pedig egyre kevésbé van jelen. Az érdekességre, az olcsó tömeghatásokra való törekvés egyre inkább kiszorítja z értékes kultúrát, a tudományt. Az lenne üdvös, ha lehetnének olyan – nem elméleti, hanem gyakorlat – iskolák, amelyek a jó televíziósok köré szerveződnek. Az újságírásnak a szerkesztőség a legjobb iskolája. Azonban a televíziók többségében ma már a vak vezeti a világtalant.
Akik ma egy, a régihez képest is elsilányított liberalizmus rabjaként idegesen prüszkölnek minden nemzeti és népi vonzódás miatt, mindenkinél ódivatúbbak, mert ahhoz ragaszkodnak, amiből Bartókék már száz évvel ezelőtt kiábrándultak. A média nem tette egykultúrájúvá vagy "egykultúrálatlanságúvá" a világot, és nem is fogja. Mert nem képes rá. Nem tudja legyőzni a színeket és árnyalatokat. Fel kellett volna ismerni az eddig kimondatlan igazságot, mely így hangzik: a média arra való a modern társadalomban, hogy általa a társadalom párbeszédet folytasson önmagával. Vajon miért nem történt meg ez a felismerés, illetve ha most megtörténik is, miért fog homályban maradni? Az a tény, hogy a híradásokban egyre több a deviancia, azt is jelenti, hogy a nem deviáns fontosságok kiszorulnak, egyre kevesebb számukra a tér. A mennyiségi összefüggés végül minőségivé válik. Rejtett kamerák tartalmilag soha nem igazolódó felvételei próbálják átmeneti izgalomban tartani a közvéleményt, magánújságok címlapokon közölt bűnügyi gyanúsításai próbálnak agyoncsapni politikusokat, hogy a történetek a magántelevíziók híradásaival versenyezve felkerüljenek a közszolgálati képernyőkre is.