Markó Károly, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László vagy Gulácsy Lajos. A klasszicizmustól a romantikán és a realizmuson át a naturalizmusig ívelő stíluskorszakok nyomán kirajzolódik a portréfestészet és a tájábrázolás fejlődésvonala, megszületik az életkép és a zsáner, mint új műfaj, hogy a korszak végére átadja helyét a francia ízlésű modernista törekvéseknek, és ezzel a magyar festészet fejlődése utolérje a leghaladóbb nyugat-európai tendenciákat, megszüntetve ezzel a képzőművészetben hazánk évtizedes lemaradását Európa fejlettebb országaitól. A gyűjtemény képei a kiállításon:
Mivel a nagy történelmi festmények bemutatásának legfontosabb színterei a nyilvános kiállítások voltak, a múltból vett témákra specializálódott festők fokozatosan alkalmazkodtak a kiállítás-látogató, vegyes összetételű közönség igényeihez. Kovács Gábor Gyűjtemény. A történelmi zsánereken híres történelmi alakok életének egyes epizódjait életképszerű formában ábrázolták, a sokszor történelmi revüknek is nevezhető figurális kompozíciókon pedig akadémikus festői felkészültségüket bizonyították: a minél valósághűbb ábrázolás, a részletgazdagság, a nagy méret és a technikai értelemben vett befejezettség voltak azok az eszközök, amelyek ezeknek a "nagy gépezeteknek" a közönségsikerét biztosították. Európában ez a tendencia legkorábban a párizsi Szalonban jelent meg, amely a kiállított képek és a látogatók számát tekintve is a legtekintélyesebb és a legnépszerűbb bemutatkozási lehetőséget jelentette a művészek - és nem csupán a franciák - számára. A század harmincas éveiben kialakult az úgynevezett juste milieu, vagyis "helyes középút" -festészet, amely a klasszicizmus és a romantika legfontosabb eszközeit, az érthetőséget biztosító vonalasságot, és a hatásosságot elősegítő színességet ötvözte.
Anyaghasználat a 18-19. században Kezd divatba jönni mind az uralkodó réteg, mind a polgári középosztály körében is a festészet, mint hobby gyakorlása. Nagyon sokan kaptak kedvet a festészet gyakorlásához, és sok esetben a tehetség hiányát az anyagismeret hiányának tulajdonították. Elkezdték keresni a "régi mesterek titkos receptjeit" feltételezve, hogy a nagyszerű alkotások valami titkos csodaszerek használatának tudhatóak be. Szinte alkimista tevékenységet fojtatva kísérleteztek sokszor egészen hajmeresztő receptúrákkal, egzotikus anyagokkal is. Ebből az időből rengeteg rossz állapotú kép maradt (vagy éppen nem maradt) fenn, ezeknek a balul sikerült kísérletezéseknek a következményeként. A 19. század közepén feltalálják a tubust, és a festők elkényelmesednek, elveszítik a kapcsolatot az anyaggal. 19. század A 19. század, a festészet egyik legmozgalmasabb évszázada volt. A század első felében, a festők egy része Klasszikus festőként folytatta a 17-18. századi hagyományokat, természetesen felhasználva mindazt a tudást, amit eleik létrehoztak.
13-34. ; 49-68. Keserü Katalin: Rippl Rónai - Csontváry - Gulácsy. Noran, Budapest, 1999. Útirajzok. Osztrák művészek Magyarországon 1820-1880. A kiállítást rendezte és a vezetőt írta: Gonda Zsuzsa. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2001.