793 A holnap háborúja (The Tomorrow War), rendezte: Chris McKay, szereplők: Chris Pratt, Yvonne Strahovski, J. K. Simmons, amerikai sci-fi akciófilm, 138 perc, 2021. #mindmeghalunk Amíg az Amazon alapítója a világűr határára készül, megvásárolt nekünk egy, a Covid miatt a mozikból kimaradt űrlényes inváziós sci-fi akciófilmet. Jól áll neki a képernyő, még jobban állt volna a vászon és bár a marketing az eredetiségével próbálja meg eladni, A holnap háborúját sokkal inkább azért ajánljuk, mert a már sokszor látott dolgokat szórakoztató módon pakolták benne össze. A Lego mozik rendezője érti a dolgát, Chris Pratt meg tényleg az a fickó, akit lehetetlen nem kedvelni. Dan Forester ( Chris Pratt) háborús veterán, jelenleg középiskolai tanárként a tudomány szeretetére buzdítja a fiatalokat kevés sikerrel. Mivel csak a katonáskodáshoz és a tudományhoz ért, hiába próbál a versenyszférában érvényesülni, állandóan elutasítják, amitől egyre inkább tehetetlennek és feleslegesnek érzi magát. Már csak az segítene rajta, ha valami igazán nagy dolgot vinne véghez és erre meg is van az esélye, amikor egy féreglyukon át katonák érkeznek, akik közlik, hogy 30 év múlva idegenek özönlik el a Földet.
A szülő-gyerek kapcsolattól kezdve a háborús veteránok társadalomba történő visszailleszkedésén keresztül a mindenre megoldást jelentő tudományig gyakorlatilag mindent belesűrítettek a cselekménybe, ahol az akción kívül jut idő a drámára és a javak és szolgáltatások mértéktelen túlfogyasztásán alapuló közgondolkodás megfelelő mederbe történő terelésére, a nevelésre is. Chris Pratt korrekt módon eljátssza azt, akit kell, a katonát, a férjet, az apát, a fiút, a világ esetleges megmentőjét. Bár A holnap háborúját az alkotók egy egészen új valaminek próbálják eladni, valójában egyetlen olyan jelenet, képkocka nincs benne, amit ne láttunk volna már máshol és maga az alapötlet sem túl eredeti. Van itt időben oda-vissza utazás, Földet elözönlő, kegyelmet nem ismerő, vérszomjas űrlények (akik mit ad isten, kaptárban élnek), kihalt utcákon városi harc, szűk lépcsőházban kergetőzés, mélybe zuhanás, titkos laborban megoldáskeresés, családegyesítés stb…. kötelező karakterek és néhány kiszámítható fordulat.
A karácsonyi meccsnézést ekkor teljesen felborítja a jövőből visszaérkező katonák csapata, akik beszámolnak a jelen Föld lakóinak egy olyan idegen faj okozta háborúról, ami 30 év múlva az emberiség vesztét okozhatja. Mivel a jövőben nincs elég emberünk (nagyjából fél millió ember él már akkor csak), ezért a toborzást a jelenben folytatják - nem kis feszültséget keltve a jelenkorban, hiszen lássuk be: nem feltétlenül a "mi háborúnk" ez sok ember szerint. Természetesen rövidesen sor kerül Dan behívására is, akinek családját maga mögött hagyva egy hetet kell eltöltenie a jövőben - csakhogy a túlélési ráta ismeretében ez egy közel sem veszélytelen kiruccanásnak ígérkezik. Kezdem a pozitívumokkal: a majd 140 perces film első 90-100 perce egy kifejezetten szórakoztató, a '90-es évek blockbustereit idéző popcorn film, amit simán néztem volna moziban is. Jól adagolják a történetet és az időutazást is pont annyira magyarázzák meg, amennyire kell: nem tolják túl és zavarodnak bele, viszont nem is intézik el annyival, hogy "ez így van, fogadd el".
Egy vasárnap esti popcornnak tökéletes, még ha fejfogóssá is válik a végére párszor. Én még így is jobban élveztem, mint jó pár másik blockbustert az utóbbi pár hónapban - ezért is dobtam rá végül inkább azt a plecsnit, amit, nem pedig a mostanában már-már megszokássá vált "Tisztes középszert". Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!
Nem véletlenség, hogy annyi volt az íróbarátja. Azok benne tulajdon álmaik, furcsa és torz hangulataik megérzékítőjét szerették. A festő-poétát, aki ó városokba vándorolt el, hogy azok levegőjével mint narkotikummal ringattassa magát álmodozásba, vissza a messzi múltba, különös emberek különös életébe. Nem egy művén szinte követhetni keletkezésének vonalát és rajta képzeletének az útját. Az elején mint elindító valami irodalmi emléke húzódik meg, valami olvasmányáé, amely megérzékítésre kívánkozott ki belőle. Egyszerű hal rajz 4. De még gyakrabban valami vágyódása, valami olyan érzése, amelyet végigélnie nem volt módjában s amely azért mint álomkép jelent meg tudatában. Vágyódása elvágyódás volt ebből a világból, amelynek formái és színei durváknak tetszettek neki. Elvágyódás olyan világba, ahol semmi sem nagyon megfogható s amelyben még az öröm is finom ködben füstölög. Nakonxipánnak hívta álmai országát, és mennél előbbre haladt elméjében a felosztás munkája, annál konkrétabb alakot kapott benne ez a fantasztikus képzete.
A Bognár család idősebb fiával, Botonddal való kapcsolata már rögtön az ismeretség elején kialakult. Annyira mély volt ez a kapcsolat, hogy a gyermek életét nagyon erősen befolyásolta. Az ő történetük valóban arról szólt, hogy két "gyermek" összejött. Ők ketten fantasztikusan jól tudtak együtt játszani. Egyszerű hal rajz 5. Nem véletlen, hogy a két fiú közül Botondot választotta, aki mindig kiegyensúlyozott, harmonikus gyermek volt, a koránál érettebb. Az íróban bizonyára működött egy olyan rejtett erő, ami segítette abban, hogy ne billenjen át teljesen az álmok és az irracionalitás világába. Valami kapaszkodó kellett neki, egy racionális lény vagy gondolat, fogódzó, ami visszatarthatta az álomba merüléstől. A tizennégy képkockából álló kis képregény - szemelvény látszólag nem kapcsolódik a dráma történetéhez. De ha közelebbről megvizsgáljuk a képregény fabuláját, felfedezhetők olyan lágy szálak, amik kapcsolatot teremtenek a művek között. A könyv alszik. Csörög az óra, felkel A Könyv, becsönget a Pálcikához.
Kerek, egyszerű kompozíció, sallang nélküli nyelv, némi jóízű bőbeszédűség, mintegy az anekdota-mondás és a részvét közlékenységének elegye, hivatalnok-milieu-k és alakok biztos rajza - ily tulajdonságok dicsérik a novellákat. A vaskos kötet egyéb darabjai is szimpatikusak. Ezekben eltűnnek a tiszta és világos kontúrok, de ami elmossa őket: mélyről, melegen és bőven buggyanó líra. Ez a líra nőkről sír, a kicsi, kedves nőkről, a könnyen meghódíthatókról és még könnyebben eltántorodókról, az üresekről, rosszakról és édesekről, akiket mégis szeretni kell, kesernyés agglegény-búval meditálni róluk újra meg újra, a csöndes, kedves házi tűzhely örök nosztalgiájával. És irodalomról is sír ez a líra: a kötet igen sok novellájában író az egyik alak, el-nem-ismert, lassan filiszterré szürkült író, ezzel a méla, meg-megújuló rezignációval: nem kár, a szerényebb tehetség ne törtessen, húzódjon meg valamely hivatalzugban, csináljon periratokat vagy ítéleteket, pohosodjék... Könyv és a pálcika – Wikikönyvek. és mégis: milyen jó lehet künt, a nagy vizeken, tépett lobogóval, tört árboccal... mint a kis sánta Tarnai, a poéta, tán elzüllötten, de írónak maradva... Lehetetlen mély meghatódás nélkül olvasni ezeket a sorokat.