Sipiczki Sándor, 2012. december 12. szerda Jeles évfordulót ünnepeltek november 24-én a Kecskeméti Baptista Gyülekezet széchenyivárosi templomában. Száz éve annak, hogy városunkban baptista istentiszteleteket tartanak. A jubileumon jelen voltak a társegyházak képviselői, az önkormányzat részéről pedig Mák Kornél alpolgármester és Engert Jakabné önkormányzati képviselő. Az ünnepi istentiszteletet Somogyi Harold Hatvan plusz negyven – A kecskeméti baptista misszió száz éve című könyvének bemutatója tette teljessé. Mike Sámuel, a gyülekezet lelkipásztora köszöntőjében hangsúlyozta: sokat gondolkodott azon, hogy mit mondjon elöljáróban, mivel hangolja a szíveket az ünnepre a rohanó hétköznapok után. - Azon gondolkodtam, hogy milyen színes Krisztus egyháza, mennyire tarka, milyen sokféle egyházra és felekezetre tagolódik, és mégis egy. Krisztus az ő egyházát hús-vér emberekből, az ő követőiből építi, nem kövekből, nem téglákból. Nagy kegyelem, hogy mi is ennek az építkezésnek a pici részei lehetünk.
A zene és a lélek harmóniájának jegyében tartott óév búcsúztató koncertet vasárnap délután a Kecskeméti Baptista Gyülekezet. Mike Sámuel lelkipásztor bevezetőjét követően a Bárányka Keresztyén Óvoda, valamint a gyülekezet zenei együttese és kórusa adott ünnepi műsort. A HI! Kecskemét támogatásával megvalósult program résztvevőit a város részéről Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte.
Kecskeméti Baptista Gyülekezet - YouTube
"Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr" Amikor megkértek, írnék-e valamit magamról, az életemről, elgondolkoztam, mi illene a programfüzetbe, ahol annyi életsikerről is szó van. Úgy hiszem, az én életem is egy sikertörténet. Egy átlagos szerető családban nőttem fel, falun. Jól tanultam, voltak terveim. Azután a kamaszkor tévelygéseit követően a vendéglátásban dolgoztam. Gondoltam, ha még nem tanultam, talán egy diplomás férj mellett sikeresebbnek érezhetem magam. Voltak jelentkezők, míg férjemmel végre egymásra találtunk. Ő jogász volt, később sikeres ügyvéd. Született egy beteg gyermekünk, aki pár év múlva meghalt. Azután három egészséges fiút kaptunk ajándékba. Szép nagy lakásban laktunk, két autónk volt, tengerparton nyaraltunk. De ami érdekes volt, hogy én egyre depressziósabb lettem, és nem értettem mi a baj, nem tudtam élvezni mind azt a jót, ahogy éltünk. Van még valami ami boldoggá tehet? Elkezdtem keresni, mi az élet értelme. Így találkoztam olyan emberekkel, akik által megismerhettem az élet Urát, Jézus Krisztust.
Itt kezdődött az én életem sikeressé válni. Olyan békességet, örömet kaptam, ami kézzel fogható anyagi dolgokkal nem ér fel. Azóta történtek nagyon nehéz dolgok: férjem meghalt, fiaim átvészelték a kamasz kort, de amit Istentől kaptam, megmaradt. Most egy keresztény óvodában dolgozom, mint dajka. Talán az emberek szemében nem látszik túl sikeresnek, de az én Istenem minden szükségemet betölti, még anyagilag is. Csodálatos gyerekeim vannak, gyönyörű lakásom, autóm. Tudom, hogy Isten ma is él, és az Őt keresőket megsegíti. Kedves olvasó, ha úgy olvasod ezt, mint akinek mindene megvan, sikerek is, de megkeseredett vagy, szorongással, félelemmel, aggodalommal élsz, keresd te is a világmindenséget teremtő Istent, aki téged is teremtett. Ő minden emberi értelmet meghaladó békességet ad az életedbe.
Kardos Gábor Miért közveszélyes a klímakatasztrófa mellett érvelni? Az általuk okozott társadalmi kár szempontjából majdnem mindegy, hogy a klímaszkeptikus cikkeket kifejezetten valami olajlobbi megrendelésére írják vagy önjelölt megmondóemberkedés a motiváció. Új érvekkel jellemzően nem rukkolnak elő. Álomesküvő Sugördedisztánban Aki ma Magyarországon érvényesülni akar a legmagasabb szinten, annak férfiként NER-báróvá kell válnia, vagy nőként beülni egy NER-báró ölébe. Miért hazudjuk magunknak, hogy most áruljuk el Afganisztánt? Húsz éve folyamatosan eláruljuk az országot és tényleges szuverenitását azzal, hogy a magyar kormány jóváhagyásával a mi országunk is részt vett egy klasszikus imperialista háborúban, mégpedig a megszállók oldalán – ahogy egyébként korábban is tettük, 1979-től 1989-ig, akkor még a szovjet birodalmi érdekeket kiszolgálva. Mi lehetett Szeremley Huba varázsa? Márkamonitor▶️ 2020.02.19. – 90.9 Jazzy. Kalandorként emlegetik, akik csak felszínesen ismerték. Ebből is látszik, hogy ez a kor mennyire nem tud már mit kezdeni olyan hősökkel, akik mintha egyenesen egy Jókai-regényből bukkantak volna fel.
Sokszor saját egészségüket is kockáztatva segítenek a mentésben, megosztják szűkös tartalékaikat a rászorulókkal. "Egyes városok lakói évtizedek óta nem láttak kék eget a szmog miatt. Viszont most olyan tiszta lett a levegő, hogy egyes vélemények szerint a járvány mérlege összességében pozitív lehet, ha a végelszámolásnál jóval kevesebb áldozata lesz, mint amennyi áldozatot "alapjáraton" szed egyébként a légszennyeződés, amikor "pörög" a gazdaság! Kardos gábor filozófus. "- próbál pozitív egyenleget vonni írása végén a filozófus. Végül mi is kimondhatjuk, hogy nemcsak egyéni életünkben, de úgy tűnik, tömeges méretekben is csak nagyobb válságok, megrázkódtatások képesek kimozdítani bennünket "káros" komfortzónáinkból, hogy képesek legyünk jó irányú változásra. Így válhat ma is számunkra "kézzelfoghatóvá" az apostol kétezer évvel ezelőtti vigasztalása: "Mert minden tiérettetek van…" (2Kor 4, 15) A teljes írás lapunk 54. számában olvasható. A lapszám megrendelhető elérhetőségeink valamelyikén.
Meg az is milyen tálalás, ha csupán annyiban utal egy cikk emberi tragédiára, hogy a szemtanúkat sokkolta az égő ember látványa Veszprémben, de egy szót sem ír arról, hogy milyen lehet égő fáklyává, lángoló üzenetté válni… bár a jelek szerint nem sok mindenki vette az adást. A napokban hírekbe került két másik eset is eszünkbe juthat, melyek szintén extrém példáit mutatják az emberi közönynek és érzéketlenségnek. Először is az, hogy egy híres svájci fotós megfagyott, miután több órán át feküdt Párizsban az utcán – amiről egy sor felháborodott cikk számolt be, azokat okolva, akik elmentek a fekvő ember mellett a párizsi utcán. Nem mintha mifelénk nem történne hasonló, mert gyakorlatilag minden nap megfagy nálunk egy ember, január közepéig 82 – akiknek többségét valamilyen formában sorsára hagyta a társadalom. Különösen visszatetsző körülmény az, hogy a svájci fotós esetét is azért kapta fel mindenhol a sajtó, mert történetesen híres volt. Ha nem lett volna ismert ember, akkor nem foglalkozna a média a halálával, mert az úgy már "nem érdekes"... Na, ebbe a görbe tükörbe is sürgősen illene belenéznünk.