A regény megírásának Chbosky még 1994-ben állt neki, majd hosszú kihagyás után évekkel később dolgozta át félig-meddig önéletrajzi levélregénnyé, ahol a főhős egy bizonyos módon ugyan "összefügg" az íróval, de középiskolás élményeik sok tekintetben különböznek egymástól. Az Egy különc srác feljegyzései 1999-es megjelenése után azonnal a tinik kedvencévé vált, ugyanakkor rendesen felkavarta az állóvizet: egyszerre lett tiltott könyv és kötelező olvasmány. A történet elbeszélője egy 15 éves középiskolás srác, Charlie, aki furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy rendszeresen leveleket fog írni egy ismeretlennek – aki akár a barátja is lehetne –, de ügyelvén arra, hogy levelezőpartnere ne jöhessen rá, ki postázza neki az egyre bizalmasabb feljegyzéseket. Ebből a közel egy évig tartó levelezésből (pontosan 1991. augusztus 25. és 1992. augusztus 23. között) aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzser körvonalazódik az olvasó előtt: Charlie ugyanis kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti családi drámák sorával, új barátokkal, az első randevúval, szexualitással, drogokkal.
A könyv nem mond ítéletet, nem fogalmaz meg egy általánosított értékrendet, hanem hagyja, hogy az olvasó mindezt magában döntse el. Mindezek mellé, az író számos olyan fogalmat meg tudott ragadni, amikre normál esetben nem feltétlenül találnánk szavakat. Például a pillanatot, amikor végtelennek érezzük magunkat. Külön örültem, hogy rengeteg új dalt megismerhettem a regénynek köszönhetően. Összességében a felsorolt hibák ellenére nagyon szerettem az Egy különc srác feljegyzéseit, de kedvenc nem lett belőle. Lorelei
"Az élet, a szerelem és a barátság regénye" Az Egy különc srác feljegyzései című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan - olykor mulatságosan, olykor meghatóan - egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok... Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit. A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte.
Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a "Zabhegyező" jelentett a szüleik generációinak. Rengeteget hallottam erről a könyvről és valójában az érdekelt leginkább, hogy mit szeretnek benne annyian, így nem volt kérdés, hogy egyszer sort kerítek az elolvasására. Amikor nekikezdtem, valami rövid olvasmányt kerestem, ezért esett rá a választásom. Nem túl hosszú könyv a maga 240 oldalával, gyorsan lehet vele végezni, ráadásul olyan történetről van szó, aminek az olvasása közben nem lehet hosszú szüneteket tartani, mert egyre csak az piszkál, hogy ezek után mi fog Charlie-val történni. A regény valójában egy iskolai évet ölel fel. Charlie leveleiből ismerjük meg a középiskola első évének történéseit, azt, hogy az új barátaival milyen változásokon esik át és milyen tapasztalatokat szerez. Ez a két barát Patrick és Sam, akik bevezetik Charlie-t a tinédzserek mindennapi életébe.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ha most én lennék középiskolás én sem találnám a helyem a fiatalok között. Régen sem volt sok barátom, nehéz manapság igaz barátokat találni. Sam és Patrick is igazán egyediek, saját magukért szerettem, igaz egyikükkel sem stimmel valami. De ilyen az élet, nem igaz? Senki sem tökéletes, mindenki önmaga miatt szép. Tetszett, hogy senkit sem állított be tökéletesnek, vagy követendő példának. Nem azzal akart példát statuálni, hogy létrehoz egy tiszta, tökéletes, porcelán karaktert, aki mindent megkapott az élettől, hanem ráébreszt, hogy az életben sok apróságnak is lehet örülni, még ha defektes is az ember. Elgondolkodtam a film megnézése után is. Tényleg örülni kell a szép pillanatoknak, az együtt töltött perceknek, akár a családdal, akár a barátokkal töltött közös pillanatokra. Még akkor is, ha csak a zene üvöltése és a szél süvöltése közben dugod ki a fejed a kocsi ablakán, és hallgatod a világ zenéjét. A könyv hangsúlyozza még, hogy bátran vállald fel magad; átsegít a nehéz pillanatokon, egyszerűen nyújt segítséget Charlie példáján keresztül.
Box Office-figyelő: 2022/7. hét Publikálva 2022. február 21. 15:30 Tom Holland sikerszériája nem egy gyorsan múló tünemény: az angol színész főszereplésével készült Uncharted a második héten is meg tudta őrizni első helyét a magyar mozik nézettségi listájának az élén. Box Office Magyarország: Alig csökkent az érdeklődés az Uncharted iránt, de a Halál a Níluson sikere azt sugallja, hogy a mozizási kedv végérvényesen visszatért!. A játékadaptáció 57 ezres hétvégi nézőszáma az év második legjobb teljesítménye, csak ugyanezen film nyitása tudta felülmúlni 78 ezer eladott jeggyel az előző hétvégén. Így Kenneth Branagh második Poirot-filmjének, a nálunk csütörtök óta vetített Halál a Nílusonnak be kellett érnie a második hellyel, de azért bukásnak ezt sem lehet nevezni. A Branagh rendezésében és főszereplésével készült Agatha Christie-adaptáció valamivel több, mint 42 ezer nézőt vonzott a vetítőtermekbe a mögöttünk álló napokban, szinte pontosan ugyanannyit, mint a 2017 őszén bemutatott Gyilkosság az Orient expresszen. Úgy tűnik tehát, hogy - bár a járványhelyzet még nem múlt el - a magyar közönség mozizási kedve most már tényleg visszatért, és ezentúl egy-egy rosszabb nyitást nem lehet majd olyan könnyen a koronavírus nyakába varrni.
Sőt, a szerelmi szál még Poirot-t is érinti – legalábbis Branagh verziójában. A film elején ugyanis Poirot életének (pontosabban detektívkarrierjét megelőző életének) egy mozzanatába kapunk bepillantást, mely nemcsak, hogy nem szerepel a regényben, hanem valószínűleg teljességgel elfogadhatatlan lenne a regénybeli Poirot számára. Branagh ugyanis Poirot figurájának meghatározó eleme, a bajusz rejtélyét fedi fel: kiderül, hogy a bajusz történetének romantikus indítéka van. Branagh számára tehát nem a szöveghűség az elsőrendű érdek. ORIGO CÍMKÉK - Halál a Níluson. Erről már a Gyilkosság az Orient expresszen is árulkodott, hiszen alakításában nemcsak a regénybelitől alkatilag eltérő figurát kapunk – Christie Poirot-jával ellentétben Branagh magas és szikár, kackiás bajusz helyett pedig tömött és szürke szőrzettel rendelkezik –, hanem jellemben is. Az újragondolt Poirot-tól ugyanis nem áll távol, hogy pisztolyt ragadjon, és sebes léptekkel a gyilkos után eredjen, hogy néhány üldözős jelenettel gazdagítsa a produkciót. Hacsak nem vagyunk megátalkodott krimirajongók, a szöveghűség nem feltétlenül kell, hogy mérvadó legyen.
/Rob Youngson / Focus Features A színészek kiválóak, az édesanyát alakító Caitriona Balfe a visszafogott, de érzelmes dús játékával Oscar-jelölést érdemelt volna, nem beszélve a nagymamát megformáló Judi Dench-ről, de az esetében nem is számítunk soha másra, a több mint hatvanéves karrierjének csaknem minden szerepéről elmondható ez. A legnagyobb meglepetést azonban a családfőt alakító Jamie Dornan nyújtja, aki megerősíti azt a képzetünket, miszerint az úgynevezett young adult regényadaptációkban a művészi koncepció részét képezi, hogy a színészek pocsékul, ámde annál szélesebb gesztusokkal játsszanak. Robert Pattinsont sem tudta például senki komolyan venni jódarabig az Alkonyat-filmek után, számos zseniális alakítás után tudta csak levedleni a napfénytől csillogó romantikus lelkű vámpír figuráját, és ugyanígy, A szürke összes árnyalatá-nak főszereplőjeként ismerté vált Dornanról sem gondoltuk volna, hogy valójában kiváló színész, a Belfast után azonban nem kell többet magyaráznia a bizonyítványát.
Az alakítások és a fényképezés tekintetében tehát egy kiváló alkotásról van szó, csupán tartalmában, drámaiságában nem képes felnőni az olyan hasonszőrű remekművekhez, mint amilyen a Cinema Paradiso vagy a köztelmúltból Alfonso Cuaróntól a szintén önéletrajzi ihletésű és ugyancsak fekete-fehér Roma. Amíg a moziban ülünk, könnyedén magával ragadnak a képei és a hangulata, minden ízéből érezni, hogy a fesztiválszezonra készült, de valószínűleg, ha néhány év múlva ismét találkozunk a címével, akkor a,, mi is volt az? " típusú tanakodásba kezdünk. Gyilkossag a niluson videa. Igaz, a rendkívül harmatos idei Oscar-jelöltek közül így is bőven kiemelkedik.