Tarr Béla ezentúl csak reklámfilmeket rendez Az Ezüstmedvével kitüntetett magyar rendezõ felhagy a filmrendezéssel és ezentúl csak reklámokat fog készíteni, amiket a terjedelmük miatt viszont nem filmek között, hanem helyett fognak tudni csak leadni. Tarr Béla a reklámfilm mûfajában is a tõle megszokott motívumokkal dolgozna, ezért a frappánsabb reklámok 40-45 percesek, de egy karácsonyi Coca-Cola reklám akár 8 órás is lehet. "A kóla reklám koncepciója már tejesen össze is állt a fejemben. Egy snittben vennénk fel, ahogy a télapó felkel, megmosakszik, befogja a rénszarvasokat, a háttérben ezalatt 70 percig csillékben mennek az ajándékok. Aztán elindul, nyit a kép és másfél óra múlva látjuk, hogy Cserhalmi György a télapó, húz egy nagyot egy üveg kólából, köp, eldobja az üveget, ami agyonvágja Rudolfot. És mindezt fekete-fehérben" – mondta el egyik kész tervét Tarr. Tarr Bélának nagy álma, hogy mosópor reklámot forgasson, amiben a mosatlan ruha és Cserhalmi György csillékben jön, és a végén is koszosak maradnának a ruhák, mert azok jobban mutatnak filmen, mint a tiszták.
C. Nolan azt tökéletesen megvalósította, hogy művészetet és tömegfilmet egyben összehoz akár csak Hitchcock. Egy film, egy alkotás, amelynek bírnia kell művészettel vagy, hogy jobban értsenek, kulturális értékkel, és olyan lendülettel, ami megmozgatja az embereket a mozi felé, így lehet maradandót alkotni, amely bevésheti nevünket a nézők unokáinak agyába is. 50 év múlva Tarr nem lesz sehol, nem az én teóriám, nem én mondtam, sőt, meg voltam lepődve. Ezt egy olyan ember mondta, aki látott minden olyan filmet, amely jelentős az emberiség számára, viszont igaza volt, sajnos vagy szerencsére. Tarr filmes stílusát, eszközeit tekintve sem vagyok elragadtatva. Én Tarr munkásságát két részre szedném. Az első: Tarr Béla filmjei, a Hotel Magnezit stílusú filmek, amelyek egyszerűen csodásak, engem is rendkívül megérintettek, remek darabok. Ezek a pályája kezdeti filmek, itt nem is volt semmi baj vele. Mikor Tarr Béla, Bela Tarr lett akkor vesztettük el a kedves szakállas fiatalembert és kaptunk egy beképzelt művészkedő manust.
A Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló már nem csak a kelet-európai kisemberek kiszolgáltatottságáról szól: ez talán egy másik elemzés feladata lesz, ahogy megannyi más szempont is kínálkozik még az oeuvre áttekintésére. Tarr Béla filmjei minden bizonnyal jó néhány értelmezési kísérletet fognak inspirálni a jövőben. Ezek, bár közelítsenek másfelől az életműhöz, nem hagyhatják majd figyelmen kívül Kovács András Bálint a kiadvány kisebb szerkesztésbéli hibáitól eltekintve remek és alapos munkáját. Kovács András Bálint: A kör bezárul – Tarr Béla filmjei, XXI. Század Kiadó Kft., 2013.
Munkásságának második fele Bela Tarr filmek. Az ember, aki kijelentette magáról, hogy ő a mester és nem érdekes bárki bármit mond… Elszállt tőlünk, szinte csak eszközként használta magyar származását és ebbe belegondolni is borzasztó. Minden filmje egysíkúvá és unalmassá vált. Szinte nem is törődik nemzetével, magyarul egy riportot nem találni róla, amiben beszélne egy kicsit a filmjeiről azoknak az embereknek, akiknek a pénzét elvette, és öncélú filmekre költötte. Horvátoknak akar nemzetközi filmes képzési központot alapítani, ami azért elég furcsa, miért nem itt akar, nálunk ilyet létrehozni, evvel is emelve országunk hírét.? Bár én nem tanulnék Tarrtól hiszen, csak egy stílust ismer. Ezért is kapok majd szalámit: Tipikus esete George Lucasnak, aki megalkotta a Star Wars c. páratlan filmet és a sikert nem kockáztatva nem tudott elszakadni ettől a témától. Bela Tarr sem tudott mást tenni csak újra önmagát feldolgozni és talán most rá is jött erre, legutóbbi kijelentéseit olvasva.
Kezdetben pedig az édesanyám. Amit mindig hangsúlyozok: az én pályámon döntő tényező, hogy rengeteg embernek lehetek hálás. Sokan segítettek. Nem vagyok self-made man, önmagát csináló ember. Én abban nem is hiszek egyébként. Mindenki, aki valamire jutott az életben, az azt valakinek köszönheti. Én nagyon sok mindenkinek. Az idővel is jól tud bánni. A pandémia alatt könyvet írt. Gondoltam, felesleges napjaim ne legyenek. A jegyzeteimből írtam két könyvet, a 88-at és a 88 és felet. Merem ajánlani, vegyes felvágott. Színházról, operáról, politikáról, családról, vallásról. Történetek vannak mindkét könyvben. Akik olvasták, azt mondják, érdekes, szórakoztató. Alapfilozófiai tételem, hogy az élet folyton az arányoktól függ. A pozitív és a negatív arányától. Beveszünk egy gyógyszert, meggyógyítja a bajunkat, de ott vannak a kockázatok és a mellékhatások. Nincs teljesen jó vagy teljesen rossz színházigazgató. A kérdés az, hogy milyen arányban jó vagy rossz. Vannak napjai, amikor az édes semmittevésnek hódol?
Tarr maga azt javasolja, hogy az első filmjétől kezdve haladjon az ember kronologikus sorrendben. Aki előre tudja, hogy az egész életművet meg akarja ismerni, annak nyilván ez a logikus, így szépen követhető, hogy hogyan formálódott a Tarr által használt filmnyelv, és azért is ajánlható ez a megoldás, mert a Családi tűzfészek egy könnyen befogadható, lebilincselő (bár egyáltalán nem szívderítő) film egy marakodó famíliáról, leginkább a mostanában készült román filmek hasonlíthatók hozzá. Ha viszont valaki tényleg csak egy filmet szeretne megnézni Tarrtól, akkor a Werckmeister harmóniák -at mondanánk, ami egy csodálatosan szép és fájdalmas film, és gyönyörű egységben van benne minden olyan formai és tematikai jellegzetesség, ami Tarr elmúlt húsz évben készült filmjeire jellemző. Kellemetlen családi ebéd a Családi tűzfészek -ben Azt hallottam, nincs története a filmjeinek - szóval unalmasak? Nem unalmasak, ha odafigyel rájuk az ember. Tarr szerint az első jelenet alatt érdemes eldönteni, hogy vevők vagyunk-e a világára, és aki rááll a gondolkodásmódjára, és "nem a sztorimesélős, hollywoodi, felszínes képregény-dramaturgiát kéri rajta számon, hanem hajlandó elmélyedni valamiben, az általában már az utolsó kocka utánig is szokott maradni".
A kiállításon vetített Gerhard Richter, a festő című filmből megismerhetjük Richter alkotómódszereit és a művészetről vallott nézeteit. A többszörösen díjnyertes dokumentumfilm bemutatja a festő ritkán látott műtermét, ahol Richter beszél a festészet lényegéről és a műtermen kívüli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról. A B, csend (A, B, Still), 1986 Olaj, vászon, 225 cm × 200 cm Hasso Plattner Collection © Gerhard Richter 2021 A kiállítást magyar és angol nyelvű katalógus kíséri hazai és nemzetközi szerzők tanulmányaival. A kiállítást kiegészítő fotóválogatáshoz külön kötet készült, a fotográfus Benjamin Katzcal a múzeum felkérésére készített interjúval. A kötetek megvásárolhatók a MúzeumShopban és online a MúzeumShop oldalán. A tárlat a drezdai Gerhard Richter Archivval, a művésszel és a művész kölni műtermével való szoros együttműködésben jött létre. A sorozat szakmai együttműködő partnere a budapesti Goethe Intézet. A kiállítás kurátora: Bódi Kinga művészettörténész Városkép PL (Stadtbild PL), 1970 Olaj, vászon, 170 cm × 170 cm Neues Museum, Staatliches Museum für Kunst und Design, Nürnberg (letét magángyűjteményből) © Gerhard Richter 2021 Borítókép: Angyali üdvözlet Tiziano után (Verkündigungnach Tizian) Részlet a sorozatból 1973 Olaj, vászon, 150 cm × 250 cm Kunstmuseum Basel, Bázel © Gerhard Richter 2021
Augusztus 27-én nyílik a Magyar Nemzeti Galériában Gerhard Richter első, nagyszabású magyarországi kiállítása, a Valós látszat. A tárlat az egyedülálló életmű valamennyi korszakát bemutatja. A művek között megtalálhatóak a 1960-as évek ikonikus fotófestményein kívül a legismertebb kolorisztikus absztrakt művek, de a legfrissebb, a nagy festészeti életmű "utáni" intim ceruzarajzok is. Sőt Richter erre a kiállításra külön rajzsorozatot is készített, amely most lesz elsőként megtekinthető. A festő művészete nagy jelentőségű a magyarok számára, hiszen összeköt minket a közös múlt és Közép-Európa, ahol az eredetileg keletnémet alkotó élete első mintegy harminc évét töltötte. Richter művészetének hatásai kimutathatóak a 20. századi magyar művészetben is. Gerhard Richter: Angyali üdvözlet Tiziano után, részlet a sorozatból, 1973 (Forrás:MNG) A Szépművészeti Múzeum a németországi képzőművészet 1945 utáni tendenciáira fókuszáló sorozatában a Valós látszat a negyedik kiállítás. A sorozat 2012-ben Günther Uecker Képpé formált anyag című tárlatával indult, ezt követte két év múlva a Jörg Immendorff Éljen a festészet!
Noha elismert festő volt már Kelet-Németországban is, vélhetően soha nem válhatott volna ekkora művésszé, ha nem szabadul meg az addig őt korlátozó ideológiai kényszerzubbonytól – mondta Hust. Bódi Kinga, a tárlat kurátora azt emelte ki, hogy Gerhard Richter sokoldalú, szenzitív, sokszor önironikus művész, akit nem lehet besorolni egyetlen stílusba vagy iskolába sem, a kiállítás ezért nem is kronologikus sorrendben halad az életműben, hanem tematikus csomópontok mentén. A csaknem kilencvenéves művész tavaly bejelentette, hogy lezárta festői életművét, az alkotással azonban nem hagyott fel teljesen: a budapesti tárlatra például egy húsz rajzból álló sorozatot készített, amely a kiállítás első termében fogadja a látogatót. Erős párhuzamokat mutat ezekkel a friss munkákkal az 1957-es, Elba című grafikai sorozat, amely még az NDK-ban készült, a szemközti falon pedig Richter ikonikus fotófestményeinek néhány darabja látható. Bódi Kinga felidézte, a festő 1961-es disszidálása után Düsseldorfba kerülve teljesen újrakezdte életművét, ismét beiratkozott az egyetemre, kereste a saját nyelvét.
A Gerhard Richter. Valós látszat című tárlat különlegessége, hogy Magyarországon most első ízben látható a német művésznek ilyen nagyszabású, az életmű valamennyi korszakát átfogó kiállítása. Gerhard Richter (1961-ben újrakezdett) életművében több mint ötven éve központi szerepet tölt be a valóság és a látszat közötti határ folyamatos elmosása, a keretek tágítása, a különböző "realitások" ábrázolhatóságának, valamint az adott pillanat megragadásának és egy szempillantás alatt történő megszüntetésének a kérdése. Mivel élete során több politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert is közvetlenül megtapasztalt, Richter viszonya a realitás(ok)hoz leginkább a kétségek, a szkepszis, a mulandóság, az illékonyság és a törékenység szavakkal ragadható meg. Festészetének esszenciáját és erejét az analizálás, mindennek a megkérdőjelezése és az ezekből fakadó folyamatos továbblépés igénye adja. Előadó: Bódi Kinga művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének megbízott osztályvezetője, a kiállítás kurátora.
Újrajátszott múlt címmel volt látható 2017-ben. A bemutatókkal a második világháború utáni Németország képzőművészeti jelenségeit és egy-egy meghatározó irányzat legemblematikusabb, mára világhírűvé vált alakját ismertetjük meg a magyar közönséggel. Gerhard Richter művészete több szempontból is érdekes a magyarok számára: összeköt bennünket a bonyolult és fordulatokban bővelkedő közös múlt és Közép-Európa, ahol az eredetileg keletnémet alkotó élete első mintegy harminc évét töltötte. Richter 1932-ben Drezdában született, Kelet-Németországot 1961-ben hagyta el, s jelenleg Kölnben él. A mostani budapesti kiállítására külön rajzsorozatot is készített, amelyet most először láthat a közönség. Gerhard Richter (1961-ben újrakezdett) életművében több mint ötven éve központi szerepet tölt be a valóság és a látszat közötti határ folyamatos elmosása, a keretek tágítása, a különböző "realitások" ábrázolhatóságának, valamint az adott pillanat megragadásának és egy szempillantás alatt történő megszüntetésének a kérdése.
Mivel élete során több politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert is közvetlenül megtapasztalt, Richter viszonya a realitás(ok)hoz leginkább a kétségek, a szkepszis, a mulandóság, az illékonyság és a törékenység szavakkal ragadható meg. Festészetének esszenciáját és erejét az analizálás, mindennek a megkérdőjelezése és az ezekből fakadó folyamatos továbblépés igénye adja. Besorolhatatlan, "stílus nélküli", minden személyest kizáró, ugyanakkor végtelenül sokrétű festői nyelvezete a figurálistól az absztraktig, az életlen-elmosódott képektől az éles-fényes felületekig, a szürke fotófestményektől a kolorisztikus színskálákig, a portréktól a tájképekig, a vászontól az üvegablakokig, a manuálistól a digitálisig terjed. 1960-as években készített úgynevezett fotófestményeivel elsőként reflektált a fotográfia és a festészet sajátos viszonyára, s oldotta fel a kettő közötti korábbi ellentmondást. Mesterien és tudatosan használ mindent a modern festészet és régebbi korok művészetének eszközeiből (elsősorban Tiziano, Vermeer, Caspar David Friedrich festészetéből), kipróbálja az elődök témáit és formáit, miközben úgy teremt folyamatosan újabb és újabb, egymástól a végtelenségig különböző festői univerzumokat, hogy eltávolodik minden előzőtől, megfosztja a témákat, az előzményeket és saját jelenét is a szubjektivitástól.