Itt a vége, fuss el véle! Frissítve 2015. szeptember 29. 21:44 Publikálva 2015. 15:12 A Dragon Age: Inquisition eddigi kiegészítői, a Jaws of Hakkon, illetve a The Descent tulajdonképpen semmit nem adtak hozzá a játékhoz. Persze, mindkettő 8-9 órányi extra hentelést kínált, a Hakkon ráadásul egy igen szépen megalkotott terepen, de történet és karakterek terén egyik sem volt előrelépés. Az inkvizíció útjának végét jelentő Tresspasser viszont más indíttatásból készült: ez egy epilógus, amely lezárja a harmadik Dragon Age történetét, és felvillantja a negyedik rész alapvető konfliktusait. És ha csak ezt nézzük, sikeres is lett. A Tresspasser két évvel indul az alapjáték vége, Corypheus démonkirály legyőzése után. Amennyiben a kastélyunkban levő térképen a küldetés ikonjára kattintunk, meg is kapjuk a figyelmeztetést: ezt követően máshová már nem tudunk ellátogatni, azaz véget ér az utazásunk. Két év alatt mindenesetre nem sok változás történt életünkben, hacsak azt nem tekintjük, hogy egykori társaink – romantikus partnerünket néhány esetben leszámítva – szétszéledtek a világban.
A Tresspasserből azonban jószerivel hiányzik a lendület és az érzelem, így hiába a rendkívüli fontosságú információk, illetve a végén hozott döntésünk az Inkvizíció sorsáról, végeredményben egy csalódás. Korrekt Sem epikus lezárásnak, sem vidám szórakozásnak nem megfelelő a Tresspasser – de legalább az biztossá vált, hogy a Dragon Age 4 miről is fog szólni.
Egy óriási tartalommal és széles körű lehetőségekkel megáldott, minden részletében finomhangolt alkotással gazdagodhatunk, ha beszerezzük a játékot, amellyel a BioWare a szememben kiköszörülte a sorozat második részével ejtett csorbát. A régi szerepjátékokért rajongók viszont elővigyázatosan közelítsenek, hiszen ez már nem az a Dragon Age, amit az Origins szel megismertünk. Az azonban egyértelműen kijelenthető, hogy modernsége mellett egy tökéletes alkotás, amely az idei év legjobb RPG-i közé tartozik. ■ értékelés Dragon Age: Inquisition Pozitívumok Óriási, változatos játékvilág rengeteg tennivalóval Komoly hatással bíró döntések Jól kialakított crafting rendszer, akciódús harcok Kiváló grafikai megvalósítás Negatívumok Nagyon nehézkes irányítás billentyűzettel és egérrel Pár felbukkanó programhiba 9, 0 grafika 9 hangok 9 játszhatóság 8 hangulat 9 hozzászólások (7) subject17 2014. 04. 14:41 Második mondatodra +1, hiába akaszt ki időről időre pár hülye megoldással, képtelen vagyok abbahagyni, ha sikerül végre leülnöm elé.
Irány tehát a föld mélye, a réges-rég elhagyott törpe városkák, titkos járatok, elfeledett bányajáratok birodalma. A játék belső órája szerint az általam percre pontosan kilenc óra alatt teljesített DLC innentől kezdve jószerivel csak harcból, vég nélküli küzdelmekből áll. Ráadásul, ahogy a Hakkon kiegészítőben, úgy itt is pokoli nehéz összecsapásokról van szó (a szörnyeket a csapathoz skálázza a játék). Az ellenfelek nagy része minden varázslatra immunis, így a mágus karakterek – köztük az enyém is – szinte használhatatlanok. Gyakorlatilag csak a hihetetlen sebzésű rogue karakterekkel nem lesz idegtépő a DLC, velük a főellenfelek is könnyedén kivégezhetők – bárki mással viszont a játék közepén levő csata (végtelen számban újratermelődő lényekkel) vagy a végső, meglehetősen fantáziátlan küzdelem (a jó előre jelzett támadások elől magától el nem mozgó társakat egy csapással megölő lénnyel) szörnyű perceket fog hozni. Hiába tűnnek a térképek labirintusszerűnek, a valóságban a játék teljesen lineáris, ami a hatalmas, talán túlzottan is nagy Inquisition-helyszínek mellett legalább valami újdonságot jelent.
Ehhez kapcsolódóan az inventory megvalósítása szerintem jól sikerült, egy megfelelően átlátható felületet kaptunk, ahol könnyen el lehet igazodni. Az eddig felsorolt játékelemek egy rendkívül jól kiforrott rendszerben kelnek életre, amelyhez hozzájárulnak a nagyon változatos, akár lóháton is bejárható területek. Embertelen mennyiségű küldetést, mellékküldetést, egyéb tennivalókat lelhetünk fel a részletesen kidolgozott terepeken bandukolva, ezáltal rengeteg játékórát bele lehet ölni a játék világának felfedezésébe. Simán 100 órát is eltölthetünk úgy, hogy még mindig maradnak felfedezetlen érdekességek és megoldatlan küldetések. Ez az összetett játékvilág gyönyörű grafikai körítéssel került megvalósításra, magával ragadó hangulattal ajándékozza meg a csodaszépen megalkotott területeket. Az effektek, az animációk és a karaktermodellek egyaránt jól kidolgozottak, bár az arcoknál érezhető a már máshol is tapasztalt viaszbábu jelleg. Ugyan találkoztam pár programhibával, de a földbe és tereptárgyakba lógó végtagok a furcsa látványtól eltekintve nem akadályozták a játékélményt.
1549 őszén ideiglenesen Horváth Márk (Horvát Stancic Markó) lett Szigetvár parancsnoka, majd Kerecsényi László előző várkapitány lemondása után 1555. december 9-én az uralkodó Habsburg I. Ferdinánd véglegesen kinevezte gradeci Horváth Stančić Márkot Szigetvár élére, de a győri lovaskapitány csak 1556. február 13-án vonult be és vette át gondjaira bízott várat. Horváth Márk az 1556-os nagy török ostrom alatt maroknyi seregével sikeresen védte a tízszeres oszmán túlerővel szemben Sziget várát. 1558–60 között az erődítményt Pietro Ferrabosco itáliai hadmérnök irányításával a kornak megfelelően modernizálták. Horváth Stancic Marko halála után 1561-ben a vár élére főkapitányként Zrínyi Miklós került, aki vasszigorral próbálta behajtani a katonaság részére a földesúri járandóságokat, ugyanekkor kialakította a négy részből álló szigeti védőrendszert. Zrínyi miklós várkapitány. A már idős és beteges Szulejmán szultán 1566-ban indult utolsó hadjáratára, melynek végső célját Bécs elfoglalása jelentette, de előtte Sziget vára állt hatalmas seregének útjában.
Vándor László, a Zala megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója már az 1970-es évektől igyekezett azonosítani a helyszínt, a pontos leírást pedig az 1990-es évekre sikerült megadnia. Ennek nyomán a Hadtörténeti Intézettel és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel az utóbbi években térképészetileg is felmérték az erődöt, és ekkor végezték el a szondázó ásatást is. Az akkor e területen talált tárgyi emlékekről elmondta, hogy rengeteg kilőtt golyóra leltek, továbbá néhány kerámia és kályhacsempe is előkerült. Most leginkább a vár kútját szeretnék megtalálni, mert az a korabeli leírásokból ismert, hogy ennek különös jelentősége volt. - Amikor a törökök elfoglalták a várat, az oda beszorult és menekülni nem tudó őrséget lemészárolták, a holttesteket pedig a kútba szórták. Zrínyi miklós var 83. Ez bosszú volt, ugyanis a kúton állt az a kupola, amelyet Szulejmán szultán szigetvári síremlékéről hozott el Zrínyi. A törökök ezt vissza is vitték - idézte fel. Ha sikerül feltárni a várat, nem titkolt cél, hogy valamiképpen bemutathatóvá tegyék a történelmet kedvelő turisták számára.
Így aztán, egy hónapos kitartó és véres küzdelem után (szeptember 7 vagy 8-án), végül Zrínyi megmaradt vitézei élén kitört a rommá lőtt, égő várból; és harcosaival együtt, mind egy szálig hősi halált haltak. Az örök dicsőség Szulejmán szultán sem érte el soha többé célját, azaz Bécset, sőt, Zrínyi hősi halálát sem érhette meg, ugyanis az ostrom alatt, alig két nappal Zrínyiék hőstette előtt, a legnagyobb török szultán – természetes halállal – elhunyt. Halálát a harc alatt a török vezetők eltitkolták katonáik elől. V. Molnár László: Kanizsa vára (Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, 1987) - antikvarium.hu. Azonban a nagyvezír is tudta ellenfelében tisztelni a vitézt, ezért Zrínyi testét hőshöz illően temettette el, fejét pedig bársonyba takarva küldte el Miksa császárnak, azzal az üzenettel, hogy: "A legjobb magyar vezér fejét küldöm, akire pedig ezután is nagy szükséged lett volna! " Szigetvár védelmének dicsőséges történetét Zrínyi dédunokája, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós örökítette meg, "Szigeti veszedelem" című eposzában. Az elmúlt évszázadok alatt azonban – szerencsére, hiszen ő igazán méltó rá, hogy nevét soha ne feledjék el – számos más irodalmi művel, festményekkel, szobrokkal, emlékművekkel és egyéb módokon emlékeztek/emlékeztünk meg Zrínyi Miklósról, a szigetvári hősről, aki a becsület, a magyar vitézség és önfeláldozás mintaképévé vált.
Jancsecz Lajos, Belezna polgármestere felfedte, hogy a tervek megvalósítása érdekében a környékbeli településekkel is összefogtak, hogy együtt pályázzanak. Zrínyi Vár | szigetvar.hu. Úgy fogalmazott, hogy ha Horvátország is belép az Európai Unióba, "akár fürdőnadrágban is jöhetnének" szomszédjaink, akik talán még nagyobb becsben tartják a Zrínyieket. Azt már Padányi József tette hozzá, hogy a közelben húzódó, még az 1950-es években épült erődvonallal, vagyis a magyar Maginot-vonallal kiegészítve egyfajta történelmi tanösvényt is létrehozhatnának a térségben. Ezzel nemcsak a szinte elfeledett történelmi örökség válik megismerhetővé, hanem turisztikai szempontból kitörési lehetőséget is biztosítana a vadregényes határ menti vidéknek.