Philippe Claudel: Il y a longtemps que je t'aime / Oly sokáig szerettelek 2009. április 27. 9:00 Írta: A diákok Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés e kapcsán az egyes szám első személyű elbeszélőmódról vitatkoznak. A tanárnő kifakad: honnan tudhatná az író, milyen a gyilkosság, milyen a bűnhődés, hisz minden hipotézis, amíg saját magunk át nem éljük. A jelenet az elismert francia író, Philippe Claudel Oly sokáig szerettelek című filmjében látható, s talán kulcsjelenetnek tekinthetjük. Kulcsjelenet, mert pontosan ez tárul azon néző szeme elé, aki bizalmat szavaz a mozinak, és jegyet vált egy kicsinyke, lassan hömpölygő, csendes, ízig-vérig francia drámára. Juliette (Kristin Scott Thomas) 15 év után szabadul a börtönből, ahova gyilkosság miatt került. Húga, Léa (Elsa Zylberstein) veszi magához, aki mindent elkövet, hogy a magába fordult, megkeseredett asszony a család részévé váljon. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. A nő letöltötte a társadalom álal kirótt büntetést, de a társadalom szemében mindig bűnös marad, és ami a legfontosabb: önmaga előtt is bűnhődnie kell, amiért megölte saját gyermekét.
Nyerőszámunk a 15-ös. A jutalom: pont ennyi év börtön. Bűn-bűnhődés: logikus. Vagy mégsem? Kezdjük azzal, hogy az Oly sokáig szerettelek egy gyerekdalról kapta a címét – ennek megfelelően ugyanolyan védtelen és törékeny is, mint egy csecsemő. Nem lehet hibáztatni, mikor csak úgy, spontán belebarnít "makulátlan" igazságérzetünkbe. Akkor sem tudunk rá haragudni, mikor magatehetetlenül, vétlen lendülettel, kártyavárként semmisíti meg jól felépített önérzetünket. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy általa mégsem moralizáló filmre hív a saját történetét kétórányi mozgóképpé tükröző Philippe Claudel. A szépíró – elsőfilmes rendezőként – gyengéd erőszaktételt követett el magán: mozivásznon való járatlansága óvatoskodó, indokolatlanul visszafogott eredményre vezetett. Gyaníthatóan ez az oka a homogén, már-már ijesztően steril, sőt egyhangú, fakó képi világnak, nem kevésbé a vérszegény dramaturgiának. Ez az eszköztelenség a kifejezhetetlent igyekszik kifejezni, épp ez a "semmi" tartja össze a képkockákat – egy konzervált hazugság, mely elleplezi az abszurdnak tetsző igazságot.
Aki a leírtak alapján egy megható, nagyjelenetekkel tarkított filmre számít, az csalódni fog. Az Oly sokáig szerettelek az apró pillanatok és az emberi kapcsolatok filmje, és mint ilyen, a színészeire helyezi a hangsúlyt. Nekik kell elhitetniük, hogy amit látunk az valós, az hiteles. És a két csodálatos színésznő, Kristin Scott Thomas és Elsa Zylberstein pontosan ezt teszi. Az első pillanattól fogva megragadják a nézőt és a film végéig nem eresztik el. Gesztusaik természetesek, arcuk minden rezdülése többet mond a kimondott szavaknál. Ez a kapcsolat a film főszereplője, minden más csak statisztál ehhez. A történet epizodikusan építkezik, egy-egy életképen keresztül mutatja be a fent felvázolt folyamatot. Claudel szép lassan bontja ki Juliette és a körülötte élők viszonyát, az utolsó pillanatra hagyva a nagy leleplezést, amikor kiderül a dolgok miértje. Ám a legnagyobb rendezői fogás az, hogy nem is a végső titokra várunk, hanem a film nézése közben megértjük ezt a két nőt – és ez a legfontosabb.
Főoldal Film Úgy a film közepén csendül fel zongorán a címbe foglalt gyermekdal. Soha el nem felejtelek, satöbbi, satöbbi - milyen szép szerelmi vallomás is lehetne, ha az volna. Vallomás persze, csak épp a testvéri szeretetrõl. Mert az milyen is? Hogyan szeretjük azt, akinek léte a magunkéhoz hasonlatosan evidens, s magától értetõdõ, hogy mióta van, velem van, hozzám tartozik. Persze néha szívás; ha te vagy a nagyobb, azért, mert mindig engedned kell, ha meg a kisebb, sokat kell tûrnöd. Például jó párszor betörik a fejed, játszásiból kifúrják a füled. Az Oly sokáig szerettelek egy finom és szívbemarkolóan tiszta történet a testvéri szeretetrõl, a szavak nélküli megértésrõl és elfogadásról. De azért leginkább szívbemarkolóan... Hisz' arról szól, hogyan bocsátunk meg, ha a másik megbocsáthatatlant tesz - orvosként megöli hatéves gyermekét. És hogyan bocsátjuk meg a másiknak, ha a börtönben 15 évig úgy érezzük, hogy cserben hagyott. Kristin Scott Thomas és Elsa Zylberstein azért (a kedvünkért) megpróbálja a lehetetlent.
Vagyis annak a folyamatnak a következetes érzékeltetése, mely során Juliette szemével látva az eseményeket, fokozatosan értjük meg, hogy a felszíni kerettörténet csupán illusztráció a lényegi folyamatok mögött. Ezért az Oly sokáig szerettelek gyermekdala egy sérülékeny viszonyrendszer háttérzenéjévé növi ki magát, melyben az igazság hazugság, az emlékezés feledés, a bűn pedig: ártatlanság. Oly sokáig szerettelek (Il y a longtemps que je t'aime) színes feliratos francia-német filmdráma, 117 perc, 2008 rendező: Philippe Claudel forgatókönyvíró: Philippe Claudel operatőr: Jérôme Alméras producer: Yves Marmion vágó: Virginie Bruant szereplők: Kristin Scott Thomas (Juliette Fontaine) Elsa Zylberstein (Léa) Serge Hazanavicius (Luc) Laurent Grévill (Michel) Frédéric Pierrot (Fauré kapitány) Képek forrása:
Log in or sign up to leave a comment level 1 · 2 yr. ago Ausztrál-Magyar Monarchia Mostmár világos miért boomer a boomer level 1 OMFG. Ilyen retardáltak élnek közöttünk... level 2 Szerintem ez ugyanaz a mentalitás aminek az orosz dashcam videókat is köszönhetjük. level 2 Hát lehet nem véletlen van Vácon pszichiátriai intézet. level 1 Az dobja rá az első követ (gránátot), aki nem evett még reggelire egy jó rántott-gránátot. level 1 Mégis elkezdett fémkeresőzni a srác /r hungeriről? level 1 A lefoglalt eszközöket a két gyűjtőszenvedélyű férfi előzőleg hatástalanítottként szerezte be, vásárolta meg, majd azokból különböző emléktárgyakat készített. különböző emléktárgyakat! Ii világháború végétal. level 2 A Darwin-díj mindig posztumusz jár. Aki túléli a hülyeségét, az diszkvalifikálja magát a díjért zajló küzdelemből. level 1 "Ugyan mi baj lehet belőle...? " level 2 · 2 yr. ago a fasiszta kispolgárság haszontalan concern-trollja "Tudom én, mit csinálok! " level 1 Nem támogatom a szervkereskedelmet, de ezeknek simán leszüretelném a belső szerveit, és rászoruló embereknek adományoznám.
Aztán az élettörténetét adta elő. Öt évig volt katona, az Isonzónál is harcolt - hogy mikor? Tizenhét elején, pár hónapig. Madonna, bizony az pokol volt! A léha újságíró-kíváncsiság piszkálni kezdett - meginterjúvolni egy "ismeretlen katonát", aki ellenünk harcolt a világháborúban. Néhány kérdést kockáztattam meg, köztük egy gyermekesen cinikusat. - Mondja... ölt embert? Vállat vont. - Mi lövöldöztünk... hogy talált-e a golyóm, azt én nem tudhatom. Csak egy katonáról tudom biztosan, hogy én öltem meg. Véletlenül ott is maradtunk akkor, és nagyon sajnáltam szegényt. - Hogy volt az? - Kavernát csináltunk éccaka. Kilesték. A zöld parolis vadászok rajtunk ütöttek. Szétszaladtunk. Hajnalban, egy szikla mögött kuksolva, a tetőn távcsöves magyar tisztet vettem észre. A káplárom intett mögöttem. Belelőttem. Legurult, de függve maradt egy kiálló gyökéren. Másnap visszafoglaltuk az állást... ott nagy dolog volt az! Megtaláltuk a tiszt hulláját, leszedtük onnan. Okostankönyv. A kapszliját átadtam a szakaszparancsnoknak - őtőle hallottam, hogy híres zenész volt odahaza.
Külső hivatkozások [ szerkesztés]
Csongrád-Csanád megyei hírek automatikus összegyűjtése. A műsorvezető u/SzegedNewsBotka fáradhatatlanul végignézi a napi híreket 5 percenként és megpróbálja megtalálni a megyéhez köthetőeket és ezeket csoportosítani. I. és II. világháborús hősökre emlékeztek Hódmezővásárhelyen – Galéria : hirok. Csak egy címkét lehet egy linkhez társítani, ezért először a nagyobb településeket keresi és ha van találat, akkor azt használja hiába van másik kisebb település is a szövegben. A 10 ezer felletti települések kaptak saját címkét, minden más találat a megye címke alatt csoportosul.
Igyekezzék rájönni, milyen gyermekkori emlékét idézi fel szabadon ez a találkozás - ha rájön, azonnal el fog múlni a rossz hangulat. Udvariasan végighallgatott, de nem látszott meg rajta, hogy meggyőztem. Ettől magam is kedvetlen lettem. Darabig még beszélgettünk, közönséges dolgokról, aztán elváltunk. Akkor beszéltem vele utoljára. Egy hónap múlva kitört a világháború, és ő az első csapatokkal elment. II. Múlt nyáron Padovában, korán érkezve az állomásra, egy óráig kellett várnom. A közeli utcákon barangolva, betértem egy osteriába. Halat ettem, chiantit ittam rá, és unalmamban beszélgetni kezdtem a pincérrel, egy fekete szicíliai emberrel, aki valami oknál fogva emlékeztetett egy ismerősömre. Ii világháború végétarienne. Rossz olaszságom sajátos karakterén hamar észrevette, hogy magyar vagyok, néhány magyar szót mondott, s efölött való meglepetésemre bőbeszédűen dicsekedni kezdett, hogy tizennégyben fél évig Pesten dolgozott, mint fagylaltárus. "Ujjé, a lizsében nagyszerű" - dalolta ragyogó arccal, és biztosított, hogy Pest nagyon szép város.
A professzor nem szónokol a katedrán, hanem a hallgatók kérésére magyarázza, kiegészíti a javasolt közleményeknek homályos, esetleg tévesnek tűnt részleteit, megállapításait. Ez a fajta brain-storming állítólag a professzornak is hasznos. És jaj neki, ha – a magas tandíj fejében jogosan követelő hallgatók – nem tartják eléggé "korszerűnek". (1993) Amennyiben legalább száz Bük-fürdőhöz hasonló létesülhetne néhány évtizeden belül, valószínűleg százezrek élhetnének meg kerti termékek előállításából, helyi eladásból. A vendégek milliói győződhetnének meg arról, hogy a világ kevés helyén ízesebb, zamatosabb a zöldség, a gyümölcs, a bor mint hazánkban. Tórát avat a Szegedi Zsidó Hitközség – a II. világháború előtt volt utoljára ilyen avatás Szegeden : hirok. (1996) A mai feladatokat tekintve Magyarországon lassan ott tartunk, hogy ennek a 93 ezer négyzetkilométeres területnek az 50%-án sem fogunk termeszteni. Mégis a fejlett világban e csökkentett termesztő területeken is túltermelésről beszélünk, ami például Hollandiában és Belgiumban a legnagyobb gondot jelenti. Nálunk is túltermelési problémák vannak.
Én kitüntetést kaptam. De sajnáltam szegényt, olyan kedves arca volt. Magam temettem el, keresztet is tettem a sírjára. Ii világháború végétales. Mire a végére ért a történetnek, már tudtam, honnan ismerős nekem ez a volt fagylaltárus. Elszoruló torokkal és ökölbe szoruló kezekkel kérdeztem meg tőle, nem emlékszik-e a nevére? És a pincér hosszas gondolkodás után képtelenül torz módon ejtve, de felismerhetően nevezte meg B. -t, aki ezerkilencszáztizenhét elején esett el az Isonzónál.