2019. május 14. "Ember lenni mindig, minden körülményben" – Arany János gondolatait idézve kezdte beszédét dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke a 2018-as évet értékelő összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón. A törvényszék elnöke hangsúlyozta, hogy a bíróságok elsődleges feladata az ítélkezés, s ezzel összefüggésben kimagasló eredményekről számolt be. Az elmúlt évben mintegy 68 ezer ügy érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye bíróságaira, s 2018 végére – a korábbi évekről fennmaradt ügyek feldolgozásával – mintegy 70 ezer ügy nyert befejezést. Az év végén összesen 10. 363 ügy maradt folyamatban a megyében. Ember lenni mindig, minden körülményben (Arany János). Fehérgyarmaton és Kisvárdán 50 százalékkal haladta meg a befejezés az ügyérkezést. Az elnök kiemelte, hogy a Vásárosnaményi Járásbíróság kiemelkedő színvonalú teljesítménye eredményeként egyetlen alkalommal sem került sor hatályon kívül helyezésre, s e bíróságon az ügyek 90 százaléka egy éven belül befejeződött. Az elmúlt évben hatályba lépett polgári perrendtartás, közigazgatási perrendtartás, majd az új büntetőeljárási törvény gyakorlati alkalmazásának előkészülete a folyamatos, új képzési formáknak köszönhetően sikeresen megtörtént, s a bírák az új gondolkodásmódot igénylő kódexek alkalmazására felkészültek.
A diákba az évek során a "Legnagyobb cél pedig itt e földi létben / Ember lenni mindig, minden körülményben" intés helyett belesulykolták, hogy az egyetemi diploma megszerzése a legnagyobb cél. Erre lesz/lett beprogramozva a szerencsétlen nebuló – nem gond az sem, ha végigbugdácsolja a 9-12 osztályt. Csak a végén sikerüljön az érettségi, elég az átmenő hatos is. Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben: ember lenni mindig, minden | Idézet.zin.hu. Amúgy sem lesz nagy verseny az egyetemi "felvételin", így biztosra vehető, hogy aki érettnek bizonyul, megkapja a (nagy)városi éjszakai élethez való hozzáférés lehetőségét. És a státust, amivel majd henceghetnek a szülők/nagyszülők a lépcsőházban. Diákszájból hallottam már nemegyszer: "a szüleim miatt végzem el az egyetemet, de majd szerzek négy év után valami pénzes szakmát". Jómagam is tíz évig hallgattam jóapám, mindenkinek ismerősen csengő felszólítását: "Tanulj fiam, hogy ne kelljen nézd minden este a mocskot a körmöd alatt, mint én. " (A történethez az hozzátartozik, hogy igen, egyetemre iratkoztam, aztán az élet a diplomától igencsak távoli vizekre sodort – tehát nem légből kapott, amit mondok. )
S nem középiskolás fokon... No, és azok a latinórák... Ciceróról, Ovidiusról vagy Senecáról éppúgy órákon át tudott volna beszélni – nagy kedvvel –, mint Arany Jánosról. Volt egy játékos – ám nagyon is komoly – szokása: elkezdett latinul egy idézetet, majd rámutatott valamelyik diákra, akinek azt folytatnia kellett. Ha nem tudta, bizony hitvány diáknak minősült. A tanár úr kedvence talán Cicero volt, s ezt a bölcseletét gyakran "bedobta": " Consuetudo laborum perpessionem... Emberek vagyunk – s maradunk mindig?. (és a kiszemelt diáknak vágnia kellett rá), hogy " dolorum efficit faciliorem". Azaz: " a küzdelmek megszokása könnyebbé teszi a szenvedések elviselését". Akkoriban csak sejtettük, ma már talán tudjuk is, miért éppen ez és ehhez hasonlóak voltak a tanár úr kedvenc idézetei. Csapó Gyula, Pápa legendás tanára 100 éve született (1916. február 5-én). És 25 éve halt meg. Olyan tanáregyéniség volt, aki EMBER tudott lenni "mindég, minden körülményben". Józsa Benő forrás:
Az alapvető kérdés, amibe mindig újra és újra belebotlom, a "ki alkalmazkodjon a másikhoz" kérdése. Számomra... Az ember hiába igyekszik rátalálni a pillanatra, amikor a katasztrófák sora kezdetét vette, rá kell döbbennie:... Piszkos nagy, pocsék háború lesz. A lángba boruló Balkán felperzseli Európát, az iszlám Ázsiát, és akkor a... A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz... A jó könyv arról ismerszik meg, hogy akárhányszor olvassuk, mindig más. Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról... Ha hagyod, bármelyik szó nevetségessé válhat.
- Nőj eléggé nagyra - betölteni helyed!
Hinni a szépet, lehetetlent, Hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell hát bízni halálig. Csak egy osztály voltunk, Egy osztály, amelyről néhányan túl sok jót hittek, Később sokan azt gondolták, tévedtek...... Hitték, gondolták... És talán senki sem tudta, kik voltunk valójában. Legyen az életed utazás, haladj afelé, amire vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz. Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ah, vége, vége! Vagy ki tudja? Diák marad az ember, amig él. Leczkéjét a sirig tanulja, Nehezebbet folyvást a réginél. Mi volt, emlékben él, S új vár, mint utad tova léped, S éretten az évek fényeinél, Sokat tehetsz még, annyi szépet. A szárny megnőtt, üresen áll a fészek, Csak álom volt a régi jó világ, És mint a fecske alkonyati szélnek, Ma szárnyat bontott egy sereg diák. Előre csak önhitten útadon, Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.
A Via Novával a fiatalok körében úgy hirdettük meg a gyűjtést, hogy megkérünk mindenkit áldozza be a hétvégi sörének/üdítőjének az árát. Megvallom őszintén valóban nem könnyű többet kérni a mai fiataloktól, pedig a cipőjük ára vagy a havi telefonszámlájuk is több, mint jelenleg egy kárpátaljai nyugdíj. Sajnos be kell látni, ezt nagyon kevesek tudatosítják. E óvatos kérésen egy lelkész szavai gondolkodtattak el a minap. Szép dolog, ha valaki a feleslegéből, a többletéből ad, tehát ha pl. egy 20 éves fiatal felajánl pár eurót, de a felelősségteljes áldozatvállalás, ettől többet feltételez. A sorsközösséget vállaló áldozat ott kezdődik, ha abból és annyit tudunk adni, amiből nekünk is kevés van és nekünk is hiányozni fog. Ez az igazi emberi nagyság, amire manapság csak kevesen képesek. Miközben a kárpátaljaiaknak igyekeztünk adományokat gyűjteni, egy ismerős megszólított, hogy nekik is szükségük lenne segítségre. Egy zselízi fiú, Gyuri 26 évesen, még egyetemistaként tüdőgyulladással kórházba került (ahová saját lábán ment be), onnan viszont már nagyon súlyos állapotban került haza.