-t. Megtettem, és helyre is állt bennem minden - mindenkinek melegen ajánlhatom ezt a duplázást. A bőr, amelyben élek ugyan nem lett tőle jobb film, de a végkicsengés mégis csak az, hogy Almodóvar már réges rég bizonyított, nem kell minden egyes alkalommal számon kérni rajta a zsenialitást.
A színésznő természetes szépsége sem vonja el a figyelmet arról a ragyogásról, amit a karakter megformálásával kelt. Elena Anaya A bőr, amelyben élek c. A bőr amelyben élek teljes film magyarul. filmben Meghökkentő, tabutémákkal rendesen felvértezett, erős film ez, ami nem egy könnyű vasárnap délutáni mozizásra való, de egyszer mindenképp javasolt megnézni. A titkos szálak lassú felfedésének izgalma, a bizarr elemek, és a filmes eszközök páratlan esztétikája együtt felejthetetlen élményt nyújtanak. A bőr, amelyben élek (La piel que habito) spanyol dráma, 120 perc, 2011 PG: 16 rendező: Pedro Almodóvar forgatókönyv: Thierry Jonquet regénye alapján Pedro Almodóvar zene: Alberto Iglesias operatőr: José Luis Alcaine vágó: José Salcedo főszereplők: Antonio Banderas Elena Anaya Marisa Paredes Jan Cornet Blanca Suárez Bárbara Lennie
"Nem vagyok elefánt! Nem vagyok állat! Emberi lény vagyok! Éé! " – Minden évben ugyanaz a nóta: kicibálják a patkányt, pofáznak hozzá, az visszapofázik, a végén az egészet megmagyarázzák. – De az emberek szeretik! – Az emberek a véres hurkát is szeretik. Az emberek barmok. "A második világhború az egyszerű közkatonáknak volt talán a legborzasztóbb. Menetelni hóban, esében, vagy épp tikkasztó napsütésben, számos helyzetben élet-halál harcot vívni és elviselni a tisztek folytonos parancsolgatását, mikor azok nem egyszer a front veszélyeitől, több száz kilóméterről érkeznek... Vita:A bőr, amelyben élek (film) – Wikipédia. " "Törpapa ott van már a film a mozikban? Sajnos igen... Hát ezt is megéltük. Sokunk kedvenc törpjei eddig soha nem látott változatban kalandoznak a nézők szeme előtt. Azonban bár ne tennék, ugyanis ez a hupikék rémálom, amit próbálnak lenyomni a torkunkon, a 2011-es év egyik legnagyobb blődsége, ami szinte percenként tartogat erőteljes pofonokkal felérő "élményeket"... " Most pedig, 2011-ben egy szárnyait bontogató rendező, Rupert Wyatt végre megtörte a kudarcsorozatot, és egy olyan művel rukkolt elő, mely méltó a remek első részhez, és hűsítő balzsamként enyhíti a sokszor borzalmas elődök okozta sebeket.
Lehet értelme egy olyan filmnek, amiben vállaltan nincs semmi eredetiség? Teljesen idegenek francia s inequality. Nyilván könnyű rávágni, hogy nincs: minek magyar színészekkel újra leforgatni ugyanazt a történetet, amit két évvel ezelőtt mutattak be Magyarországon, és meg is nézte nyolcvanezer ember, plusz a torrenthasználók? Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmje nem érdemtelenül lett a legnagyobb meglepetéssiker abban az évben: mindent kihozott egy nagyon egyszerű alapötletből, még többet is, mint elsőre bárki gondolta volna, ráadásul egyáltalán nem csak a viccfaktorra ment rá, hanem megindító és szép is tudott lenni. A Teljesen idegenek alapötlete szerint egy baráti társaság minden tagja kiteszi az asztalra a mobilját, és kihangosítva fogad minden hívást, az sms-eket és a csetüzeneteket pedig felolvassa – mondván, ilyen régi jó barátoknak úgy sincsenek titkai egymás előtt. De persze, hogy vannak, sokkal több és sokkal súlyosabb, mint bárki gondolta volna, kezdve a nyilvánvalóval, a szerető bejelentkezésével, egészen az olyan sokkal összetettebb érzelmekig, mint hogy egy gyerek miért nem tudja megbeszélni az anyukájával élete fontos eseményeit.
Különös játékot talál ki egy baráti társaság: bárkinek megszólal a telefonja, képes vagy szöveges üzenetet kap, együtt hallgatják, olvassák, nézik... A hétköznapi estén váratlan titkok pattannak föl, évtizedes szövetségek kapcsai kezdenek kilazulni... Pedig eddig úgy gondolták, jól ismerik egymást – ám lassanként elszabadul a pokol... Paolo Genovese 2016-os filmje szinte percek alatt hódította meg Európa mozijait, sőt több országban a helyi remake-jét is leforgatták. Fidelio.hu. A görög, spanyol, török, francia, mexikói, koreai, kínai változat mellett a magyar is elkészült. Most pedig végre színpadon is látható ez a furcsa, egyszerre vicces és drámai történet, Magyarországon először a Játékszínben.
És épp ez az, ami elfeledtet minden ellenérzést a remake-ekkel és azok feleslegességével kapcsolatban. A közhely szerint az igazán fontos dolgokat nem lehet elégszer elmondani. Ez ezúttal szó szerint igazzá vált: ha egy film ennyi gondolatot tud ébreszteni az emberi lélekkel és a társadalommal kapcsolatban, akkor sose legyen nagyobb bajunk, mint hogy ez két éven belül kétszer is megtörténik.
Láthatjuk nap, mint nap, hogy még nálunk is milyen indulatokat tud szítani egy-egy tartalom, az ott pedig a Közel-Kelet. Míg egyesek úgy vélik, a film bemutatásával végre megváltozik valami, én nem mennék ennyire előre, és még ebből a földrajzi távolságból is óvatosabb lennék. Bár Libanon valóban sokkal liberálisabb, mint a többi arab ország, a film szereplői európai szemmel nézve is jómódúak, akik szép házban laknak, szép ruhákat hordanak és szép autókkal járnak. A maguk módján elfogadóak, bort isznak és szabadon beszélnek, gondolkodnak, élik az életüket. Mivel tulajdonképpen mindenük megvan, egyáltalán nem fogékonyak szélsőséges eszmékre, de a térségben bizony ők vannak kevesebben. Index - Kultúr - Nagyon jó lett a magyarok hazugságfilmje is. Remélhetőleg ezt a Netflixnél is tudják. Hujber Ádám
Miközben azért a poénok is működnek. Bár akadnak bőven változtatások az eredetihez képest a filmben, azért az nem lehet mondani, hogy bármi is gyökeresen más lenne. A képlet ugyanaz: egy régi baráti társaság összeül egy vacsorára, egy hirtelen ötlettől vezérelve kiteszik az asztalra a telefonokat, és az első hívásokkal együtt meg is jelennek a fejük fölött az első gomolyfelhők, hogy a végén menetrend szerint kitörjön a vihar is, gyilkos villámokkal és baljós égzengéssel. Csak a film vége más teljesen, mint az olasz verzióé: itt elmarad az a csavar, amely rákérdezett arra, vajon ilyen végletesen őszintének lenni jobb, vagy inkább továbbra is elhallgatni, amiket el szoktunk. Teljesen idegenek francis cabrel. A BÚÉK vége, ha más eszközökkel és egy kicsit túl szirupos jelenettel is, de fel tudja tenni ugyanezt a kérdést. Hogy Godáék mindezt áttették szilveszterre, az sem számít olyan sokat: való igaz, hogy így valamivel indokoltabbnak tűnik, hogy ennyi fontos telefonhívás érkezik be egy este alatt, de azért a drámai sűrítés épp annyira feltűnő, amennyire szilveszter nélkül is az lenne; akit zavar, ha egy film nem a valóság tarrbélás ritmusában vánszorog, azt ez itt is épp úgy zavarni fogja.