Alapproblémája az én versbeli helyzete és önszemlélete. A lírikus epilógja lényegében az alanyiság megrendülésének egyik alapverse, amely az énen túllépő költészetfelfogás felé nyit utat. A költemény egy ismeretelméleti, filozófiai problémát jár körül. Az "én" és a "nem én" egymáshoz való viszonya ugyanis az egyik legfontosabb alapkérdés a filozófiában. A vers központi kérdése az, hogy megismerhető-e a világ, megismerhető-e a világ sokszínűsége. A világ megismerhetőségéről különféle filozófiai elméletek születtek, ezek közül az ismeretelméletek közül az agnoszticizmus irányzata adta azt a választ erre a kérdésre, hogy a világ nem megismerhető. A lírikus epilógja is ezt a választ adja: Babits szerint a megismerés mindig szubjektív, nem lehet az egyéntől elválasztva kezelni. A "nem én" (= a rajtunk kívül álló világ, a "más") megismerése valójában nem terjed túl az "én" (a szubjektum), azaz önmagunk megismerésén. Az emberi tudat a másságot is csak önmagán keresztül tudja megtapasztalni, a másságban is mindig önmagát ismeri fel.
Szerkezetileg 4 egységre tagolható. Az 1. egység (1. versszak) a tehetetlenség érzését fejti ki. A vers beszélője a költő, aki saját költészetének eredményeit vizsgálja, és megállapítja, hogy a teljességet akarja versbe foglalni, de egyelőre még nem jutott tovább önmagánál mint témánál, azaz csak magáról tud írni. A 2. egység (2. versszak) megkérdőjelezi a mindenség létezését, az "én" kerül előtérbe. A 3. egység (3. versszak) kifejti, hogy a költőnek csak a vágya tud kitörni ebből a helyzetből, ő maga nem. A 4. egység (4. versszak) rögzíti, hogy a költő magára maradt személyiségével, így versei nem fognak értő fülekre találni. A beszélő tehát itt saját korlátait méri fel. A versben található kifejezőeszközök: jellemzően ellentét, metafora (bűvös köröm), szimbólum (alfa és omega), alliteráció (vágyom versbe venni), költői kérdés (de hogyha van is, Isten tudja hogy' van? ), figura etymologica (dióként dióban). A lírikus epilógja időmértékes verselésű, jambikus sorokat találunk benne. Rímképlete: a b a b c d e c d e. Ez a rímképlet eltér a szonett hagyományos rímképletétől.
A lírikus epilógja 2. Jónás imája 3. Mint különös hírmondó 4. Ősz és tavasz között 5. Esti kérdés 6. Fortissimo... Tartalom: Osztályos elérhetőség Telefon: +36 1 438 8425 Cím: 1027 Budapest, Frankel Leó út 17-19. II. emelet Dr. Klára Tamás Phd. megbízott osztályvezető főorvos Dr. Egyed Kálmán Ferenc főorvos Dr. Danka László főorvos Dr. Török B... Itt a vakáció, s bizony érdemes változatosabbá tenni a gyermekekkel töltött időt egy-egy új helyszín vagy program kipróbálásával. Erre lehetőség pedig bőven adódik gyönyörű fővárosunkban, Budapesten is, akár ingye... 6 km megnézem Tépe távolság légvonvalban: 23. 7 km megnézem Szentpéterszeg távolság légvonvalban: 32. 4 km megnézem Sárrétudvari távolság légvonvalban: 46. 9 km megnézem Sáránd távolság... Szia! Nekem is volt hasonló leletem, nem kell aggódni! Az első gyerköcömmel is hasonló szuper értékeim voltak mindig a vizeletben és most a kistesóval is. Volt, hogy kaptam kezelést volt ho... És azonnal észreveszem, hogyan emelkedik a hangulat, élni és alkotni akarok, sőt dolgozni is.
A címnek két értelmezése is lehetséges. A lírikus a költőt jelenti, az "epilóg" pedig epilógust, befejezést, lezárást. A határozott névelő miatt az epilógus (= utóhang) jelentheti a beszélő saját záró gondolatait, jelezheti, hogy ez amolyan búcsúzó, utolsó vers a kötetben, de vonatkozhat általánosságban is a költőkre. Mindenesetre a "kint" és a "bent" játéka már a címben elkezdődik. Az epilógus szó, ha műfajként értjük, akkor a vers különállását sugallja, viszont az, hogy az epilógus is egy vers, mégis a kötethez tartozását jelzi. A cím lényegében egy külső látószöget nyit a versre (egy harmadik személyű megszólaló is következhetne), ezért általánosságban is értelmezhető. Felfogható általában a költő vagy a megismerés problémájaként. A vers fő motívuma az Énbe való bezártság, vagyis az énnek önmagába való bezártsága. Ezt olyan képek, motívumok jelenítik meg, mint a vak dió, a bűvös kör, a feltörhetetlenség, a börtön. Fontos motívum a költő mindenség-vágya is, és a költői szerep, amit elfoglal.
Az első személyű megnyilatkozás hangsúlyos, mivel a probléma, amit a költő felvet, személy szerint az ő probémája. Erősen valószínű ebben a versben, hogy a lírai én azonos a valóságos énnel, azaz a vers beszélője maga Babits Mihály. A versben felvetett probléma mélyen érinti őt, ezért a vers hangneme nyugtalan, szinte már kétségbeesett. Az a feszítő paradoxon, ami a vers lényege, feloldhatatlan, és ez kínt jelent a költőnek. A paradoxon lényege az, hogy a vers beszélője túl akar lépni a személyességen, hogy megismerhesse a világot. Viszont ez a beszélő egy költő, márpedig a költőnek elve alapmagatartása, alapvető szemléletformája a személyesség. (Maga a líra műneme is hagyományosan személyességre épül, a vers egy magánbeszéd jellegű szöveg, amely a költő érzelmeit, hangulatát, gondolatait adja vissza. ) Ezért egy költő hiába akar, nem léphet túl a személyességen. Ebből viszont az következik, hogy nem ismerheti meg világot, nem veheti birtokba a mindenséget. A vers szerkezete is a kint és a bent ellentétére épül.