Szent Biblia (letölthető) Életem legfontosabb könyve. Isten Beszéde, amely megváltoztatta gondolkodásomat, életemet. A mai napig a legfontosabb olvasmányom, belőle t...
És úgy lõn. 12 Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. 13 És lõn este és lõn reggel, harmadik nap. 14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek. 15 És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn. 16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. 17 És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; 18 És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó. Ószövetség - Mózes első könyve / Genesis 1:. 19 És lõn este és lõn reggel, negyedik nap. 20 És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21 És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. 22 És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. 23 És lõn este és lõn reggel, ötödik nap. 24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. 25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatotokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. Hangoskönyv, hangoskönyv letöltés, hangoskönyvek ingyen, hangoskönyv mp3 letöltés. 26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. 27 Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.
Beállítások Nincs ékezet Ékezet nélküli találatok elfogadása. Szó kezdete Csak szó eleji egyezés elfogadása. Fókusz Betöltéskor fókusz a keresésre.
A dajka sírján egyszerű halom, Csekély fatörzsök áll emlékjelül; Fekszik külön, temető-oldalon, Virágzó tüske, zöld pázsit, körül. Felette a lágy szél suhogva jár, Szines pillangó, beszédes madár. Megszáll az alkony; áttetsző homálya, Mint könnyü fátyol, leng a sírokon; Borulni az agg nő fejoszlopára Eljő unoka, gyermek, vagy rokon; Nem rokon az, nem magzat, unoka: Két úri hölgy a sír zarándoka. Két úri szép hölgy. Onnan jöttek el, Hol legvirítóbb az élettavasz, S örömmadár víg füttye énekel, S zöld lomb között még nem sárgul panasz... Hogy emlegetnék s megkönyeznék, sírván, A hű cselédet rideg, puszta sírján. Mijök volt nékiek az agg cseléd? Miért emelnek ily élő emléket? Adott-e az mást, mint béres tejét? Talán még azt se, csak hitvány meséket. Felejtve régen játék, dal, mese: Hű szive az, mi nem lesz sohase. Arany János: „A tölgyek alatt” : hungarianliterature. Oh szép, mikor feledség-nyomta földbül Kisarjad a szív, az elporhadott, Mint rom felett a repkény ha kizöldül - És kegyelet sír rája harmatot! Oly szép, de ritka...! Pedig a szivér' Nem jutalom a hitvány szolgabér.
Csöndesebb halál van ott.
A világ egy kopott szekér, Haladna, de nem messze ér; Itt is törik, ott is szakad: Sose féljünk, hogy elragad. A világ egy régi mente, Moly, penész, por összeette, Folt sem állja, foldani kár: Cérna után szakad mindjár'. A világ egy tói malom, Néha tenger vize vagyon, Néha csepp sincs, úgy kiszárad; Amint kéne, sosem járhat. A rab gólya arany jános általános iskola. A világ egy vén muzsikás, Nem tud ő már kezdeni mást; Minden hangból húz csak felet, Minden nap egy nótát feled. A világ egy rozzant csárda, Rossz menedék télbe', nyárba'; Télbe' fázol, nyárban ázol: Mégis benne éjszakázol. Részeg ember ez a világ: Ötször, hatszor egy nyomba hág; Kész ugorni hegyen völgyön S felbukik a síma földön.
Vagy jőjön a tenger. Az örvény Tegye lábát csontjaikra Körtáncot lejtve fölöttük... S hahotázzon rá a szikla. Mindent, mit e nemzet Tőn, gondola, érzett, Mit róla az ősz hír Évkönyvibe jegyzett, Törüljön el onnan Örökre a nemlét; És ne legyen emlék, Melyből az utókor Sejdítse, gyanítsa, Hogy itt magyar élt...! 5 Szörnyü, szörnyü...! szűnj meg, átok; Várakozz' még, elsiettél; Míg aludt, nem halt meg e nép: Hát most veszne, mikor eszmél? Nem! - Az ősök lelke lengjen Köztük, és buzdítsa őket; Az lehellje új életre A csatában elesőket. Börtön a sír: börtönünkbe Mért sietnénk többé vissza? Várjuk el, míg a szabad lég Könnyü testünket felissza. Akkor ők mibennünk élnek: Mi leszünk az a lehellet, Mely győzhetlenül kitartja A tusát a zászló mellett. És a nemzet, e derék faj, Dicsőségünk gondos őre, Multja kincs-aknái felett Élni fog örök időkre. A rab gólya arany janis joplin. Ekkép énekeltek a sír jövevényi S délcegen lejték a kisérteti táncot. Dalukat az égnek morgása kiséri; És mire a végső hang is elhullámzott, Szétfoszolnak, mint a völgyi szőke pára, Melyre rátekintett a nap egy sugára.
/arlóság, asszony a neved! Csak egy rövid hó: még a gyász cipő sem Szakadt el, melyben könnyé olvadott Niobeként kísérte ki szegény Atyám holttestét: s ím ő, éppen ő Férjhez megyen... Hamlet/ Csatába ment az ifju honvéd, Kemény, véres volt a csata; Tengernyi néppel küzdve, megtört A felkelők kicsiny hada; De megtartá a tért, hol aznap Élet-halálra ütközött: Mert ott esett el mind, a téren!... A honvéd is azok között. Ottan feküdt a haldoklók közt, Nehéz két sebbel kebelén; Két seb... mind a kettő halálos - Egyik jobb, másik bal felén; Nyílt, éktelen, mély, iszonyú, de Már fájdalom nélkül amaz; A másik, ámbár láthatatlan, Gyötrőbb... mert a szívben van az! "Nem volna énnekem siralmas" Az ifju felnyög, felkiált - "Rövid éltemre koszorúnak Föltenni e dicső halált; S panasz nélkül fetrengenék itt, Ha eltiport testemen át Diadalra száguldanának A harci fújó paripák. A rab gólya arany jános gimnázium. Ha buzgó vérem hullatása Éretted, óh te drága hon, Nem esett volna ily hiába... Múló jegy, összedőlt romon! Ha áldozat gyanánt esém el, De nem mint síri áldozat, Mely vérrel önti bár meg a sírt, Beléje életet nem ad.
Pál azonban bosszut forral, És ahogy van, véres orral Megy panaszra, bírót búsit, S melyet a vérszenny tanúsit A bántalmat előadja. Jogát, úgymond, ő nem hagyja. Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófárul jött, Nem engedi, nem! halálig. Nyomatékul egy tallért dob Az igazság mérlegébe, Mit a bíró csúsztat a jobb Oldalon levő zsebébe. Pétert sem hagyá pihenni A nagy ártatlan igazság: Nem rest a biróhoz menni Hogy panaszát meghallgassák. Ez meg…? Székek a fa tetején, az Arany János utcában : hirok. Így s úgy történt, - elbeszéli, Övé a fütty, ő azt véli: Nincs vármegye, Ki elvegye, Nincsen törvény, nem lehet per. Hisz azt látja Isten, ember! - De, hogy a beszédet össze Annál jobb rendben illessze, Az ütlegből sokat elvesz És a joghoz egy tallért tesz, Mely is a birói zsebben Bal felől, a szív iránt, Meghuzódik a legszebben. Felderüle a kivánt Nap, mely a vitát eldöntse, Hogy a fülemile-pörben Kinek szolgál a szerencse. Ámde a birót most cserben Hagyja minden tudománya, És ámbátor Két prókátor Minden könyvét összehányja, S minden írást széjjeltúr is: Ilyen ügyről, Madárfüttyről, Mit sem tud a corpus juris; Mignem a biró, haraggal Ráütvén a két zsebére S rámutatván a két félre, Törvényt monda e szavakkal A szegény fülemilére: Hallja kendtek!