83 éves volt. Évek óta egyedül és elfeledve élt egy pap házában Róma külvárosában Kapcsolódó hírek Gyász a mozi világában. Meghalt Anita Ekberg, a "La Dolce Vita" gyönyörű színésznői szimbóluma. 83 éves és súlyos beteg volt, hosszú ideig őrizetben tartották a San Raffaele di Roca di papa klinikán, Róma külvárosában. Malmöben, 1931. szeptember 29-én született Miss Sweden volt volt egyetemes mozi ikonra köszönhetően Sylvia szerepének a «La Dolce Vita» (1960) filmben, amellyel Federico Fellini Oscart nyert. Felejthetetlen a jelenete Anita Ekbergnek, hosszú ruhában, aki éjszakai fürdőt improvizál a Fontana di Trevi, felkérve, hogy kövesse őt a Marcello mastroianni eksztatikus ezzel a látomással, a világmozi jelenet-szimbólumával, egy megismételhetetlen idővel gyönyörű csillagokkal és remekművekkel. A szőke svéd színésznő válna szex szimbólum egy egész generáció. Miss Svédországtól Hollywoodig Szabad és független gyermekkorot élt, mint sok svéd családban szokás volt. Számos volt: hét testvér.
A lehetőséget 1960-ban Federico Fellini től kapta meg, aki vele játszatta el Az édes élet ( La Dolce Vita) Rómába látogató amerikai filmsztárját. Ekberg a nevét örökre beírta a filmtörténelembe, amikor káprázatos fekete ruhájában éjszaka megmártózik a Trevi-kút hűs vizében Marcello Mastroianni színésszel. Marcello Mastroianni és Anita Ekberg Az édes élet (La Dolce Vita) 1960-as Fellini-filmben / Fotó: Koch-Lorber Films A sikeren felbuzdulva egy évtizedig Olaszországban forgatott. Fellini szerepeltette a Boccaccio '70 című alkotásában, a Vittorio De Sica által rendezett A nő hétszer című vígjátékban pedig Shirley MacLaine oldalán domborított. A hetvenes évektől már csak epizódszerepeket vállalt, azt is ritkán, Fellini 1987-es önéletrajzi ihletésű Interjú című filmjében már alaposan megváltozott külsővel, hajdani nagy szerepére emlékezve tűnt fel. Érdekesség, hogy hazájában csak egyszer, 1964-ben állt kamera elé, de mivel összeveszett a rendezővel, ebből a filmből is kivágták. Mozgalmas magánélete során kapcsolatba hozták Gary Cooper rel, Frank Sinatrá val, Marcello Mastroianni val és a Fiat-vezér Gianni Agnelli vel is.
Az édes élet (La dolce vita) 1960-as francia–olasz film Marcello Mastroianni és Anita Ekberg Rendező Federico Fellini Producer Giuseppe Amato Angelo Rizzoli Műfaj dráma Forgatókönyvíró Federico Fellini Ennio Flaiano Tullio Pinelli Brunello Rondi Főszerepben Marcello Mastroianni Anita Ekberg Zene Nino Rota Operatőr Otello Martelli Vágó Leo Cattozzo Jelmeztervező Piero Gherardi Díszlettervező Piero Gherardi Gyártás Gyártó Riama Film Pathé Consortium Cinéma Gray-Film Ország Olaszország Franciaország Nyelv olasz francia angol Forgatási helyszín Róma Trevi-kút Játékidő 174 perc Képarány 2. 35:1 Forgalmazás Forgalmazó Koch-Lorber Films Bemutató 1960. február 4. 1960. május 11. ( Cannes) 1961. április 19. Díj(ak) Oscar-díj Arany Pálma Korhatár II. kategória (F/2655/J) További információk IMDb A Wikimédia Commons tartalmaz Az édes élet témájú médiaállományokat. Az édes élet (eredeti cím: La dolce vita, ejtsd: lá dolcse vitá) egy 1960 -ban bemutatott olasz - francia film Federico Fellini rendezésében, Marcello Mastroianni és Anita Ekberg főszereplésével.
Anita Ekberg, Fellini több mint fél évszázada készült Az édes élet ( La Dolce Vita) című mozijának feledhetetlen Sylviája egy korszak szexszimbóluma volt. Hazájában csak egyszer, 1964-ben állt kamera elé, de mivel összeveszett a rendezővel, ebből a filmből is kivágták. Külsejét hajlandó volt megváltoztatni Anita Ekberg, nevét nem 1931. szeptember 29-én Malmöben született, majd itt is nőtt fel, népes családja nem dúskált az anyagi javakban. Anita Ekberg előnyös külső adottságait kamatoztatva próbált kitörni a szegénységből: már tizenévesen keresett fotómodell volt, húszévesen pedig Svédország szépévé választották. A győzelem nyomán részt vehetett Amerikában a világszépe választáson is, ahol nem győzött, de mégis nyert: bár egy szót sem beszélt angolul, filmszerződést kapott. Anita Ekberg svéd-olasz modell-színész / Fotó: Getty Images Először az excentrikus milliárdos, Howard Hughes vette pártfogásába, aki azt ajánlotta neki, változtassa meg orrát, fogait és fura nevét. Ekberg az utolsó kérésre nemet mondott, érvelése szerint vagy híres lesz, és akkor az emberek megtanulják nevének kiejtését, vagy nem lesz az, akkor pedig az egész nem számít.
fejezet – Abdellatif Kechiche · 2014: Téli álom – Nuri Bilge Ceylan · 2015: Dheepan – Egy menekült története – Jacques Audiard · 2016: Én, Daniel Blake – Ken Loach · 2017: A négyzet – Ruben Östlund · 2018: Bolti tolvajok – Koreeda Hirokazu · 2019: Élősködők – Pong Dzsunho 2020-as évek 2020: –– · 2021: Titane – Julia Ducournau Különleges Arany Pálma 2018: Le livre d'image – Jean-Luc Godard Cannes-i fesztivál Nemzetközi katalógusok WorldCat VIAF: 1332159035158701380006 LCCN: n81015538 GND: 4291676-8 SUDOC: 103178961 BNF: cb15064701b
Értékelés: 92 szavazatból Marcello írói álmokat dédelgetett, végül újságíró lett. Egy bulvárlapnál dolgozik, és a felső tízezer fényűző társasági életének ismert figurája és krónikása. Élvezi a hamis csillogását, tudja mit takar ez, mégis eladja lelkét az ördögnek. Forgalmazó: Örökmozgó Stáblista: Díjak és jelölések Cannes-i fesztivál 1960 David di Donatello Díj Oscar-díj 1962 BAFTA-díj 1961 1962
Különleges lesz a szegedi dóm előtt tartott bemutató, hiszen első alkalommal adják elő olyan környezetben, melynek hangulata megidézi a világhírű francia katedrálist is. Az eredeti darab alapjául a Disney-rajzfilm szolgált, melynek dalait szintén jelölték Hollywood híres aranyszobrára. Rádió 88 Szeged. Csodálatos történet tárul a nézők szeme elé, melyben a csúf, púpos, ám csupaszív Quasimodo csak arra vágyik, hogy a Notre Dame tornyaiból a párizsi emberek színes forgatagába kerülhessen, legalább egy napra. Megszökik fogvatartójától, az esperes Frollótól, de a tömegbe leérve végül mindenki kegyetlenül bánik vele. Kivéve a gyönyörű cigánylányt, Esmeraldát, akibe Quasimodo, Frollo és Phoebus is beleszeret. A bonyodalmakból csak a hős púpos képes megtalálni a kiutat. Alkotók szerző: Alan Menken Stephen Schwartz Peter Parnell
De ez véletlenül sem az Operettszínház hibája, annál inkább az alkotóké. A Disney ezúttal – véleményem szerint – eléggé mellényúlt a téma választása kapcsán. Míg a rajzfilmnél indokolt volt a címváltoztatás (az eredeti regény címe A párizsi Notre Dame), de a musicalnél semmi nem indokolja, különösen azért, mert Quasimodo egy idő után szépen háttérbe húzódik, és a nézőnek olyan érzése van, hogy a darab nem is róla szól. Amivel nem is lenne teljesen baj, ha az alkotók megtalálták volna azt az egyensúlyt, amely Victor Hugo művében gyönyörűen megjelenik. Sajnálatos módon ez a musical nem tudja olyan intenzitással átadni az hugói eszmeiséget, éppen ezért fájó pont számomra, hogy inkább a Disney-féle adaptációt választották az 1998-as francia változat (Richard Cocciante zenéjével) helyett. Budapesti Operettszínház. Megjegyzés: Az alábbi gondolatok nem az előadáshoz kapcsolódnak, ugyanakkor nem tudom megkerülni, hogy ne illessem egy kis kritikával a szervezőket. Döbbenten tapasztaltam, hogy a nézőtérre sokan pattogatott kukoricával és sörrel (! )
a kezükben ültek be. Értem én, hogy szabadtér meg meleg van, de ez valahol mégis csak egy színházi előadás, amelynek vannak íratlan szabályai is, így ezen termékek árusítását át kellene gondolni a szervezőknek. A másik, ami miatt én éreztem magam kellemetlenül: az előadás végén, a tapsrend előtt és közben nézők tucatjai keltek fel a székből és indultak meg. Ez nem csak a színészek felé tiszteletlenség, de a többi nézővel szemben is az. Notre Dame-i toronyőr és Tosca a 2017-es Szegedi Szabadtérin | Szeged Ma. Én személy szerint nagyon szeretem a tapsrendeket, mert a színészek munkáját ezzel becsüljük meg leginkább, még ha nem is tetszett az előadás, akkor is ülve maradok, és tapsolok a közönséggel együtt, mert ilyenkor (is) katartikus élmény száll meg, amelyet az idő előtt távozó nézőtársak igen csak a földig tudnak rombolni. Higgyük el, az az öt perc már nem oszt, nem szoroz. Victor Hugo regénye alapján a Disney dalait felhasználva írta: Peter Parnell Zeneszerző: Alan Menken Dalszövegíró: Stephen Schwartz Fordította: Kerényi M. G. és Somogyi Szilárd Dramaturg: Mátrai Diána Eszter Díszlettervező: Khell Csörsz Jelmeztervező: Horváth Kata Koreográfus: Duda Éva Rendező: Kerényi Miklós Gábor - KERO A bemutató időpontja: 2017. augusztus 11.
A Szegedi Szabadtéri Játékok utolsó idei bemutatójának, A Notre Dame-i toronyőr című musicalnek második hétvégéjén 4 palotasétára is várjuk a látogatókat a REÖK-ben. Szabadtéri-jeggyel a részvétel ingyenes. Palotasétára invitálja A Notre Dame-i toronyőr közönségét, a turistákat és a szegedieket Csikós Ildikó. Az esemény különlegessége, hogy ezen alkalommal olyan épületrészeket is bejárhatunk, amelyek hétköznap, a képtár látogatásakor nincsenek nyitva. Hol közlekedtek a cselédek? Milyen alacsony a cselédlépcső? A séta résztvevői ezt is megtapasztalhatják. Ismerd meg kívül-belül Szeged legszebb szecessziós palotáját, a Reök-palotát! Időpontok: Augusztus 18., péntek: 19:00-20:00 - Palotaséta a Szabadtéri vendégeinek Gyülekező: 18. 45-19. 00-ig, a REÖK átriumban Augusztus 19., szombat: 10:00-11:00 - Családi palotaséta Gyülekező: 9. Szeged notre dame i toronyőr mese 1998ű. 45-10. 00-ig, a REÖK átriumban 11:00-12:00 - Felnőtt palotaséta Gyülekező: 10. 45-11. 00-ig, a REÖK átriumban 19. 00-20. 00 - Palotaséta a Szabadttéri vendégeinek Gyülekező: 18.
A párizsi Notre Dame gyönyörű, romantikus történet egy régmúlt korról, de aktualitása mégis tagadhatatlan. Akárcsak az életben, itt is mindenki kénytelen eljátszani a rárótt szerepet, de nem mindegy, kinek mi jut. Nem mindegy, ki lesz az szánalomra méltóan csúnya Quasimodo, ki az ellenállhatatlanul szép és jószívű táncoslány, vagyis Esmeralda, s ki Phoebus, a jóképű, szerelmes ifjú. Meglehet, mindez csupán a véletlen műve, de a sors és a szerelem vihara senkit sem kímél: se csúnyát, se szépet, sőt még a legszigorúbb erkölcsöt hirdető papot sem. Victor Hugo regényéből, Disney rajzfilmje alapján, Alan Menken nagyvonalúan lenyűgöző zenéjével egy lendületes, szellemes és magával ragadó musical készült. A látványos effektusokban gazdag jelenetek, a szélsőséges érzelmi kitörések nyomán a nézők úgy érezhetik majd, hogy nemcsak a színpadon, hanem az ő lelkükben is katartikus erővel elevenedik meg a kitartásnak és önfeláldozásnak ez a gyönyörű példázata. Az előadást legelőször Szegedi Szabadtéri Játékok során állítottuk színpadra, majd az évad kezdetétől itt Budapesten, színházunk Nagyszínpadán játszottuk tovább.