A beszámolók szerint mindent becsomagolnak, amit csak tudnak. Ebből készül az új "napraforgó-olaj" Ha nincs napraforgó, nem lesz mag se, amiből olajat sajtoljanak. Salma Hayek egy szépségikon bőrébe bújt,méghozzá smink nélkül. De már kész a haditerv. A brit gyártók már ki is találták, hogyan változtatják meg a recepteket. Elvették a Szardínia szigetén bujkáló orosz oligarcha 200 milliós luxus Mercedesét Elvették a Szardínia szigetén bujkáló orosz oligarcha 200 milliós luxus Mercedesét.
A színésznő felszólalt a menopauza tabusítása ellen, és azt is elárulta, hogy a mellei is a klimax hatására nőttek meg, nem pedig a plasztikának köszönhetően, mint amivel sokan gyanúsítják. Az 54 éves Salma őszintén mesélt a klimaxról Jada Pinkett Smith talk show-jában, a Red Table Talk ban Adrienne Banfield-Norris és Willow Smith társaságában, mert véleménye szerint még mindig nagyon kevés szó esik a menopauzáról, megnehezítve ezzel nők millióinak életét. Hollywoodban ugyanúgy nem létező fogalom a menopauza, mint az öregedés, a ráncok, a súlyfelesleg. Vagyis tabutéma, amiről nem ildomos beszélni, hiszen az örök fiatalság látszatába sehogy sem férnek bele ezek a kifejezések. Ezt a falat igyekszik most ledönteni a mexikói származású híresség, akinek "útját" korábban már néhány kolléganője kitaposta. Pontosabban megmutatták, merre van az az út, amelyre minden híres nőnek rá kellene állni, hogy sorstársaik ne érezzék rosszul magukat, ha a klimax mellékhatásai megkeserítik a mindennapjaikat.
Minden barátom ostromol a receptért Horoszkóp: van 4 csillagjegy, akiknek költözést ígér a tavasz. Te is köztük vagy? Sokkot kapott a menyasszony: Az esküvő előtt derült fény a vőlegény szörnyű titkára Ezzel a módszerrel még megmentheted a zsíros, bepiszkolódott tapétát. Mutatjuk, mit tegyél! Kiskegyed - AKCIÓK Megjelent a legújabb Kiskegyed Konyhája (X) Megjelent a Kiskegyed Extra Tavasz(X) Megjelent a Kiskegyed Konyhája legújabb különszáma: egyszerű, változatos, gyors fogások (X) FRISS HÍREK 21:27 20:30 20:01 19:32 19:03
Arról nem is beszélve, hogy szembenézhetünk általuk az ember legnagyobb félelmével, a halállal. Létünk végességének tudata mindennap ott motoszkál bennünk; erre a mi mozink címe is elég nyíltan utal. Vagyis a horror jó lehetőség rá, hogy foglalkozzunk magunkkal, a tudattalanunkkal, az életünkkel és a halálunkkal. Akik pedig különösen szeretik ezt a műfajt, kicsit olyanok, mint az ejtőernyősök: jellemzően inkább kaland- és veszélykereső személyiségek. Egyetlen különbség, hogy az ejtőernyős valóban kiugrik a repülőből, a horrorfilmnéző meg a biztonságos négy fal közt, kockázatok nélkül stimulálja magát. – Azt mondta, hogy itthon évtizedig parkolópályán volt a műfaj. Vannak azért előzmények, amihez a Post Mortemmel csatlakozni tudtak? – Nagyon kevés. A némafilmes időszakban készült ugyan két magyar horrorfilm, ám az egyik elveszett, így alig tudunk róla valamit, a másikat pedig inkább a sci-fi kategóriába sorolnám. Később volt néhány független filmes próbálkozás, és az amerikaiak is gyakran járnak magyar helyszínekre forgatni, de fősodorbeli magyar gyártású horrorra még nem akadt példa.
A Post Mortem az első magyar horrorfilmként szeretne bemutatkozni, ám a törekvés sajnos csak kísérlet marad. Az idén Oscarra jelölt alkotás bizonyos pontig jól is működne, ha nem akarna annyi látványelemet kipróbálni. Az egész sokkal inkább kísérletezésnek tűnik, mint kísértethistóriának. A film a 20. század elején játszódik, az első világháború után, amikor a spanyolnátha is szedte áldozatait. Főhősünk Tomás (Klem Viktor), akinek a munkája a halottak fotózása. Mai szemmel ez a "hivatás" már önmagában is kellő félelemfaktort adhat. A 19. századi viktoriánus korban viszont nem volt szokatlan az ilyen fotók készítése, hiszen nagyon nagy volt gyermekhalandóság, az oltások hiánya miatt gyorsan terjedtek a betegségek, és sokan vesztették el szeretteiket. Bizonyos esetekben pedig épp a tetemről készült fotográfia volt az első és utolsó kép is az elvesztett rokonról, ami emlékként maradt meg a gyászoló családnak. A fényképész célja pedig az volt, hogy minél életszerűbben állítsa be a halottat.
Mítosz és valóság Egyik, a viktoriánus idők gyásszal kapcsolatos szokásairól szóló posztom írása közben egy különös szokásra bukkantam, amely egyszerre érdekes (vagy mai szemmel inkább bizarr) emléke mind a fényképészet történetének, mind Európa és Észak-Amerika halálról alkotott felfogásának: ezek a 19. század úgy nevezett post mortem fotográfiái, amikor is az eltávozottat halála után örökítették meg. Ennek egyszerűbb változatában a halottról koporsóban vagy otthonában felravatalozva készítették az utolsó felvételt, ám olykor egészen meghökkentő módon úgy megörökítették az elhunytat, mintha még mindig a gyászolók között élne, sőt színpadra illő beállításokkal is találkozhatunk. Maga, a halottak utolsó, végső búcsú előtti megörökítésének hagyománya jóval mélyebben gyökerezik a történelemben, mint a 19. század; évezredes múltra tekint vissza. Ennek legősibb és legelterjedtebb módja a halotti maszkok készítése volt, számos történelmi személyiség vonásai maradt ily módon ránk Tutanhamontól, Napóleonon keresztül Nicola Tesláig.
Forrás: Wikimedia Commons Sokszor előfordult, hogy ágyba, székbe fektették őket, mintha aludnának. Általában kedvenc tárgyaikkal pakolták körbe a testeket, ami a hétköznapi környezetüket idézi, így még élethűbbnek tűntek. A testet a legszebb ruhákba öltöztették, és gyakran ülő pozícióba helyezték és pirosítóval kisminkelték az arcukat, hogy élethűbbnek tűnjenek. Volt, hogy a fotósok túl sokat dolgoztak azon, hogy élőbbé varázsolják az elhunytakat. Az utolsó családi fotón például a középen álló halott lány szemgolyóit sötétre színezték. Elég félelmetes, nem? Ezzel a hagyománnyal kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Furcsának és morbidnak gondolom, miközben értem az szeretteinkkel való utolsó örök emlék fontosságát is. Ti mit gondoltok erről? Szavazzatok! Forrás: Múlt-kor, Wikipedia, BBC