Marketing célú sütik Ezen sütik a webáruház felhasználói szintű viselkedési adatainak összegyűjtésével segítenek, hogy látogatóink számára releváns reklámokat, ajánlatokat tudjunk adni.
Szigetelő szögelhető Ára: 31 HUF Szöggel vagy facsavarral rögzíthető a karóhoz. Csak vezetékhez ajánlott, szalag rögzítéséhez nem elég széles a kiképzése. Mennyiség: – 1 +
Adatvédelmi áttekintés E cookie-k közül számos elengedhetetlen fontosságú honlapunk zavartalan működésének biztosítása érdekében, további sütijeink pedig információkat szolgáltatnak számunkra Felhasználóink oldallátogatási szokásairól, ezáltal elősegítve szolgáltatásaink színvonalának folyamatos emelkedését. További információkat az általunk használt cookie-król Adatkezelési Tájékoztatónkban olvashatsz.
A Hol sírjaink domborulnak címmel frissen megjelent, átdolgozott, bővített kiadású kötetnek kedd este (április 8-án) a Pozsonyi Casinóban volt az első bemutatója. A Görföl Jenő – Kovács László szerzőpáros a Szlovákiában még fellelhető 1848-as honvédsírokat és emlékhelyeket dokumentálta és szedte csokorba. "Hol sírjaink domborulnak" - mohácsi konferencia | Történelemoktatók Szakmai Egyesülete. A Pro Patria Honismereti Szövetség, melynek Görföl Jenő a titkára, felvidéki virtuális temetőt létrehozását is tervezi. Felvidéki barangolásai során ébredt rá, mennyi 48-as honvéd emlékhely, síremlék található az országban, s mennyi van elhanyagolt állapotban, sőt lassan már feledésbe is merül, de ugyanúgy az első világháborús és egyéb kulturális, történelmi emlékeink is. A kilencvenes években formálódó Pro Patria Honimsereti Szövetség egyik fő feladatának épp ezért az emlékhelyek felkutatását és ápolását, a helyreállítás megszervezését, a sírok rendbe tételét határozta meg. A Szövetség szerette volna elérni, hogy nagy számban iskolák, önkormányzatok vállaljanak védnökséget egy-egy emlékhely fölött, mint ahogyan az meg is történt például Mednyánszky László pozsonyi vértanú beckói sírja esetében, melyet jelenleg is az alsóbodoki és szombathelyi középiskolások közösen tartanak rendben, legutóbb pedig Szelezsényben (Slažany, község Nyitra és Aranyosmarót között) Bodó Lipót nemzetőr bozóttal benőtt sírját takarították le.
Értékelés: 33 szavazatból A világ valamennyi, magára adó hadserege kegyeleti okokból mindent megtesz elesett katonáinak felkutatására. Így van ez Magyarországon is, noha 60 év telt el a II. világháború befejeződése óta. Sajnos az orosz levéltárak csak most kezdenek feltárulni, ezért még ma is több tízezer magyar család nem tudja, hol veszett el hozzátartozója. Hadifogságban? Hol sírjaink domborulnak - Püski Könyv Kiadó. Harcmezőn? A hátországban visszavonulás közben? A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a HM Központi Irattára és a Hadisírgondozó Iroda valamint a Magyar Vöröskereszt hosszú évek óta próbál nyomára bukkanni az eltűnt katonáknak. Egyéb epizódok: Stáblista:
Majd Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész megemlékező beszéde hangzott el. A KÉSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a kereszténység kétezer éve a haza szeretetére nevelt és nevel ma is, hiszen ebben a közösségben élhetjük meg hitünket: "ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük". Mint mondta: – Nekünk, magyaroknak ékes példa a hazaszeretetre Mindszenty József bíboros, egykori veszprémi püspök, aki hazájától való kényszerű távollétben is fáradhatatlanul látogatta a szórvány magyar közösségeket szerte a világon, miközben óriási fájdalom lehetett szívében, hogy soha nem térhetett vissza hazájába. Ma itt emlékezzünk azokra, akik szerették a hazájukat, de hozzá hasonlóan nem térhettek haza. Hol sírjaink domborulnak. Ma itt imádkozunk azok lelki üdvéért, akik máshol hunytak el: kényszerű emigrációban, menekülés közben, kényszertáborokban, vagy jeltelen katonasírokban nyugszanak, távol az anyaföldtől. Az egybegyűltek meghatottan és feszült figyelemmel követték Makláry Ákos ünnepi szavait, aki a következő gondolatokkal zárta felszólalását: – Ma is történelmi időket élünk, amikor a Krisztus-hitet cserépedényben kell őriznünk és hitvallóként kell megélnünk a népvándorlás és a keresztény-ellenesség idején.
Elég a baja a mindennapi felvidéki magyar polgárnak. Tisztelet a kivételnek. S mindamellett várja a csodát! Olykor még beszól: le kell váltani, meg kell szüntetni, új pártot kell alapítani. S mit sem gondol arra, hogy saját népének, gyermekeinek, unokáinak sírját ássa, amikor az állam adta jogokat nem ismeri, nem érdekli, nem éli meg. Továbbra is a magát magyarnak valló értelmiségi (hogy már ne menjek alább), – ovával, lágyítójelekkel, szlovák helyesírással írja a nevét, beadja szlovák oviba, iskolába gyermekét, hogy érvényesüljön (ezt szajkózza 30-40 éve). A többségében magyarok lakta községek hangszóróiban nem szól a magyar zene, mert valaki szóvá tette, és sértő az ott lakó más ajkú, de kisebb létszámú lakosnak, az önkormányzati iratok, jegyzőkönyvek, válaszlevelek nem íródnak magyarul, a magyar irodistákat foglalkoztató hivatalokban, egészségügyben, üzletben, intézményekben. Sorolhatnám a végtelenségig az önmaguk sírját megásó felvidéki magyarság mindennapi cselekedeteit, amellyel naponta egy-egy hanttal mélyítik a majdani sírok fenekét.
Volt néhány kudarca a felvidéki magyarságnak lent is, fönt is. Hacsak az utolsó tíz év önkormányzati, parlamenti, EU-választásait vesszük figyelembe. A számok ugyan olykor mást mutatnak, de lassan már nem is hiszünk nekik. Jogosan. Hiszen fogyunk, nemcsak demográfiai okokból, de az önfeladás mindennapi eszközeivel, módszereivel is. S persze ekkor jönnek a szidalmazások minden társadalmi rétegben, minden korosztályban. A "legbátrabb szégyenpad" a névtelen, arctalan, ismerős és ismeretlen facebookosoknál (most éppen ez a legegyszerűbb módszer), aztán a bulikon, összejöveteleken, gyűléseken, és még ki tudja hol, elsírjuk, hogy mindenki csalódott mindenkiben. Leginkább persze a pártokban, és vezéreikben. Bugárt is elküldtük már a legmélyebb gödörbe, onnan is kimászik, vagy inkább túléli, de Menyhártot, Csákyt, meg a többit is. Csak azért nem sorolom, mert nem szeretnék kihagyni valakit, na meg, van, akit én le sem írnék, neve nyomtatásra sem érdemes. Tehát mindenki bűnös, a szlovák, a magyar politikus is, és az egyszerű nép odalent már nagyon csalódott a politikában, a kultúrából is elege van, legföljebb a falunapon megeszi a gulyást, meghallgatja a Lagzi Lajcsit, a templomba sem megy, mert az meg nem az "ő asztala", talán meg sem érti mi zajlik ott, mit mond a pap, na meg neki dolga van vasárnap, bevásárlás, főzés, kocsimosás.
Ökumenikus imaórát és koszorúzási ünnepséget szervezett az "Europa"-Club az ausztriai Németóváron november 17-én. A programon részt vettek a szomszédos országokban élő magyar közösségek képviselői. A bécsi magyarság egyik meghatározó civil szervezete, az "Europa"-Club több mint tíz évvel ezelőtt felvállalta a németóvári (németül Bad Deutsch-Altenburg) Mária-templom melletti temetőben található ausztriai magyarok szimbolikus sírjának gondozását. A bécsi magyar egyesület minden évben megemlékezést tart magyarországi és felvidéki magyarokkal közösen az idegenben nyugvó, szomorú és drámai körülmények közt meghalt magyarokról. Ez alkalommal a rendezvény egyik szónoka Makláry Ákos parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke volt. Az ünnepségen részt vett a KÉSZ soproni csoportja is. A Mária-templomban az ökumenikus imaórát Karvanszky Mónika bécsi református lelkésznő és Makláry Ákos atya tartotta. Üdvözlő szavakat mondott Smuk András, az "Europa"-Club elnöke, Nagy Andor Magyarország bécsi nagykövete, Hans Wallowitsch Németóvár polgármestere, valamint Balint Pavel helyi katolikus esperes is.
A kis számú leszármazott anyagiak hiányában nem tudta, és nem tudja a temetők rendben tartásának feladatát ellátni, a kivételektől eltekintve a települések sem tettek ennek érdekében. Az elődök kiszolgáltatott nyugvóhelyét az eltelt évtizedek alatt sajnos nemcsak a természet pusztította. Remélem, e könyv felhívja a figyelmet múltunk ezen értékeinek megóvására.