A CSALÁDFA MINDEN ALKALOMRA KÜLÖNLEGES AJÁNDÉK! Születésnapra, Évfordulóra, Esküvői ajándéknak, minden Ünnepnapra, hogy megtudjuk KIK VAGYUNK, HONNAN EREDÜNK Családfakutatás - családtörténeti kutatás - Teljes, egyenesági kutatás - Ősfa az 1700-as évek elejéig 1 fő részére 548. 000 Ft helyett kiemelkedő kedvezménnyel 210. 000 Ft Bárdossy Péter profi szakembertől, 25 éve családfakutató, történész-levéltáros a Magyar Levéltárosok Egyesülete, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, a Magyar Történelmi Társulat és az Association of Professional Genealogist (USA) tagja. A "KLASSZIKUS" CSALÁDFA - ŐSFA - ELKÉSZÍTÉSE AZ 1700-AS ÉVEK ELEJÉIG: (Nemes családoknál akár az Árpád-korig) Generációnként a felmenők száma duplázódik, azaz mindenkinek 4 nagyszülője, 8 dédszülője, 16 ükszülője, 32 szépszülője van. 1700 as évek v. A sor természetesen folytatódik tovább. A legjobb módszer hozzáértő szakértő segítségével, hogy a lehető legtöbb felmenőt felkutassuk. Bárdossy Péter sokoldalú tapasztalattal, évtizedes szakmai múlttal rendelkező, elismert CSALÁDFAKUTATÓ - genealógus, levéltáros, történész - aki mögött számos publikáció és eredményes kutatási munka áll.
És hogy a vigyázatlanokat annál könnyebben behálózzák, maguk közül olyan embert küldtek előre, aki ruhájával és külső megjelenésével MISSZIONÁRIUSNAK hazudta magát. " Szondi Miklós, tanár, rovásoktató, a szerzője A magyar nemzet őstörténetének kutatása eredményeként ismeretterjesztő előadásokat tart és ilyen témájú könyveket ad ki. Ezek olyan ismeretek, amiket vagy nem tanítanak iskoláinkban vagy másként tanítják azokat…
A Mausoleum metszetei nyomán az egész alakos ábrázolások rendkívül népszerűvé váltak Magyarországon a 17. század második felétől. A Nádasdy Mausoleum egészen a 19. század végéig az uralkodóábrázolások leggyakrabban használt mintaképének számított. 1700 as évek g. A benne szereplő képek legkülönbözőbb művészi színvonalú, nagy méretű másolatai kastélyokat díszítettek, a nemesi családok ősgalériáinak részeivé váltak. Egyes főurak saját magukat is a Mausoleum alakjainak mintájára örökítették meg. A portrésorozat ábrázolási előképeit szintén itt, a Nádasdy Mausoleum ban találjuk meg. A festmények egyértelműen az 1700 körüli években, tehát néhány évtizeddel a metszetes kiadvány megjelenése után készülhettek. Ezt a datálást megerősítik az ábrázolások alatt olvasható latin feliratokban elrejtett, vörös festékkel kiemelt évszámok is. A kronosztikonok a teljes, hiánytalan felirattal ellátott képek esetében (Árpád, Attila, Gyula, Kadocsa, Kond és Örs) kivétel nélkül az 1700-as évszámot adják meg, míg a két, némileg hiányos felirattal fennmaradt kép esetében (Lehel és Mátyás) nyilvánvalóan téves évszámokat (1580 és 1427).
Egy régi levél szökkentette szárnyra a pletykát a Balatonszemes szomszédságában fekvő Karád és Kötcse közötti területen elásott kincsről. A némi kalandvággyal átszőtt szóbeszédnek pedig még egy médium látomása is hitelt adott annak idején – olvasható a -n. Létezik egy legenda, egy hatalmas, elásott kincsről, mely valahol Balatonszemestől nem messze, Karád és Kötcse települések környékén rejtőzik. Noha a mendemondákra sokan csak legyintenek, ebben az esetben azért napvilágra került néhány olyan bizonyíték, melyek a legszkeptikusabbakat is elbizonytalaníthatják. Nem új hóbort, közel 100 éves a meztelen ruhák trendje: igencsak kiverte a biztosítékot az első darab - Retikül.hu. A Tó-retró cikke fáradságot nem kímélve rendezte csokorba a tényeket és a fikciókat. Ritkán fordul elő, hogy egy legenda esetében a születés körülményeinek dátumáról is rendelkezünk információkkal. Azonban a karádi/kötcsei kincs esetében a Vasárnapi Újság zsurnalisztája lejegyezte a történet kezdetét, mely szerint 1847-ben, Székesfehérváron indult el a szóbeszéd. Ekkor ugyanis fiatal nőt vett le a lábáról egy hirtelen jött betegség, mely (akkori szóhasználattal) delejes álommá, mai kifejezéssel eksztázissá fokozódott.
A sztori annyira életszagú, hogy akár még igaz is lehetne. A regényt mégis átitatja a gyermeki képzelőerő és őszinte ártatlanság. Ez a kettősség adja meg az Akvárium igazi ízét. Anyám fáradt volt aznap este. A kanapéra feküdt, én melléje fészkeltem magam, néztük a tévét, leginkább a reklámokat. A saját akváriumunkban, a saját terepünkön, éppen olyan kiszolgáltatottan, mint bármelyik hal. A mi tartályunkban négy rejtekhely volt: a kanapé, az ágy, az asztal és a fürdőszoba. A négy hely valamelyikén bárki megtalálhatott. A csupasz fehér falak kékbe borultak a tévétől, alig különböztek az üvegfaltól. A mennyezet szorosan zárt, nem tudtunk volna kiugrani és elmenekülni. Szűrő és szivattyú hangja, surrogott a fűtőtest, hogy a megfelelő hőfokon tartson minket. Az egyedüli kérdés, ki van odakint, ki figyel minket. A regény elolvasása után két kérdés ötlött fel bennem. Az egyik egy költői kérdés: miért is nem ismertem én eddig ezt a David Vann nevű fickót? A másik: mikor forgatnak filmet az Akváriumból?
A profi messze nem mindenható, viszont ha teheti, válogat. Ez a könyv a szívemhez nőtt, olvasom a magyarországi kritikákat és olvasói véleményeket is, de ez már puszta kíváncsiság, nem a munka része. Örülnék, ha sokan felfedeznék a maguk "akváriumát". A külföldi sajtó pozitív kritikákkal illette a könyvet. Vajon mi lehet a siker titka? Nem tudom. Az első komoly fordításom Sylvia Plath naplója volt. Akkori szerkesztőm és mesterem, Géher István szerint az olvasókat ebben a naplóban a "ki a gyilkos? " kérdés vonzotta, hiszen Plath öngyilkos lett, ráadásul fiatalon, szerelmesen és nagyon tehetségesen. David Vann könyvében nem a "gyilkos" személye, hanem az indíték és a bűn utóélete a fontos. Egy biztos, a könyv letehetetlen és nagyon ravasz. Úgy kezdődik, mint egy kedves mese, színes halakkal, egy kislány és egy öregember barátságával, aztán minden előjelzés nélkül átfordul, kíméletlenül realista és szürrealista elemeket ötvözve mutat be egy családi drámát, mely bármelyikünké lehetne, és szürkít el egy várost, melyet nem sokkal előbb csillogónak mutatott.
Nem törekszem ilyesmire. Jó könyveket szeretek fordítani. Kik azok a szerzők, akiknek műveit legszívesebben fordítaná a jövőben? Lásd mint fent. Mégis: több mint húsz éve tervezek egy balladáskötetet. Boldogan fordítanék indián meséket és indián szerzőket. Alexie-t például, akinek csak egy novelláján dolgoztam eddig. Ha lenne időm, csinálnék egy Plath-Hughes "beszélgetős" kötetet, egymás mellé rendezett versekből. Lefordítanám Tolkien alliteratív verselésben írt Sigfried és Gudrunját, amire egy kiadónak annak idején nem volt pénze, pedig 400 sort már megcsináltam belőle. Olyasmi, mint az Edda-dalok, 4000 sor, gyönyörű. Örömmel fordítanék még David Vann-től és Aline Ohanesiantól, akinek egy regényén most dolgozom. A lista – szerencsére – végtelen. Hogy József Attilát idézzem: "Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe / beléfogóznom. " fotó: Hollósy Bálint
Egyszerre könyörtelen és szívbemarkoló, megváltó erejű történet. David Vann Alaszkában született, és mivel első regényét (Legend of a Suicide) nem tudta kiadatni, hajóépítő és kapitány lett belőle. Azóta ez az ominózus kötet már 10 díjat nyert, és 20 nyelvre fordították le. Az Akvárium a legutóbbi könyve. Nem csak regényeket, hanem memoárokat, novellákat és különböző lapokba cikkeket is ír. Nemzetközileg sikeres könyvei 15 díjat nyertek már, köztük a legjobb külföldi regénynek járó elismerést Franciaországban és Spanyolországban, valamint 75 különféle sikerlistán tűntek föl egy tucatnyi országban. "A szerző belebújt egy 12 éves kislány bőrébe, s ez rendkívüli eredményre vezetett. Az Akvárium éppolyan gazdag, mint egy költemény, és éppolyan addiktív, mint egy első osztályú detektívregény. " The Spectator "Filmszerű... Az Akvárium valódi újrakezdés Vann számára, egy teljesen új, autentikus irány kezdete... Kifinomult, benne a felnőtté válás érzékenysége és a ragyogó, sósvízi állatsereglet. "
Be tudja-e építeni a saját irodalmába, nyelvébe egy más kultúra elemeit. Ha idegenül hat is a másság, érdekes-e. Kiderül-e, hogy nem is olyan idegen. Hogy a jó könyv mindig rólunk szól. Ennek tudatában különösen vigyáznia kell a műfordítónak arra, hogy nem önmagát fejezi ki, hanem szerepet játszik. Egy másik szerző bőrébe bújik. Amihez bizony kell egy jó adag alázat. És hogy valami személyeset is mondjak, nem szabad türelmetlennek lenni: én az vagyok. Ha elsodor a szöveg, nem mindig nézek elég alaposan utána annak, aminek pedig kellene. Ilyenkor áldás egy jó szerkesztő, aki az ember fejére koppint. Egy jó könyvet el tud rontani egy rossz fordítás, de működik ez visszafelé is? Egy műfordító képes lehet többet kihozni egy olyan műből, amit esetleg nem érez olyan erősnek? Emelni mindig lehet a szövegen, a kérdés, hogy szabad-e. Meddig terjed a hatáskörünk, és mikor hamisítunk. Ha kortárs szerzőt fordítok, és hibát találok, igyekszem kapcsolatba lépni a szerzővel, és megkérdezni, mi volt a szándéka.