Brug Frigyes: De La Salle Szent János, az iskolatestvérek rendalapítója (Keresztény Iskolatestvérek-Szent István Társulat, 1994) - Róla szól Lektor Kiadó: Keresztény Iskolatestvérek-Szent István Társulat Kiadás helye: Bécs-Budapest Kiadás éve: 1994 Kötés típusa: Tűzött kötés Oldalszám: 74 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 20 cm x 14 cm ISBN: 963-360-796-5 Megjegyzés: Fekete-fehér, színes reprodukciókkal. Értesítőt kérek a kiadóról A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról Fülszöveg A mai magyar ifjúságnak nagy szüksége van keresztény tanítókra és nevelőkre, akik őket Jézushoz vezetik. A Keresztény Iskolatestvérek alapítója, De La Salle Szent János ugyan pap volt, de azt akarta, hogy társulata tagjai teljes erejükkel csak az ifjúságnak szenteljék életüket, mint tanítók, tanárok és nevelők. Ezért nem papi rendet alapított, melynek tagjai testvérnek szólítják egymást. 300 éves fennállása óta a rend az egész világon elterjedt, és ma kb. 8000 tagja van... 1950-ben a kommunista kormány feloszlatta hazánkban a szerzetesrendeket, a rendházakat államosították.
(Institutum Fratrum Scholarum Christianarum, Fréres des Écoles Chrétiennes) Keresztény Iskolatestvérek címere De la Salle szent János (1651-1719) 1680-ban Reimsben hozta létre kizárólag testvérekből álló kongregációját azzal a céllal, hogy tagjai az iskolában és az élet más területén magukat egészen az ifjú nemzedék nevelésének szenteljék. A testvéreknek magas színvonalú oktató munkával kellett fölkészíteniük a fiatalokat arra, hogy mindegyikük megállja helyét a maga élethivatásában. Az intézményt a szentszék 1725-ben hagyta jóvá. A szent alapító elsősorban a szegén gyermekek nevelését tartotta hivatásának, előszeretettel foglalkozott ő maga is munkások, kézművesek és parasztok gyermekeivel. Szükség esetén külön is bajlódott egy-egy gyermekkel, hogy az alkalmassá váljék az iskolai oktatásban való részvételre. Tanítóképzőket létesített, hogy megfelelő oktató és nevelő gárdát biztosítson, maga pedig számos írásában fejtegette a keresztény nevelés örökérvényű alapelveit. Tanonciskolákat és továbbképző tanfolyamokat szervezett, árva, elhagyatott gyermekeket gyűjtött össze, as adott nekik otthont, tudást és világnézetet.
Néhányan közülük többé-kevésbé nyíltan áskálódtak ellene. Az 1690. és 1691. év különösen nehéz volt. Egy súlyos betegség szinte a sír szélére sodorta, kevéssel később pedig meghalt legjobb munkatársa, L'Heureux testvér. A plébánia papságának közönye miatt úgy döntött, hogy a novíciátust másutt állítja föl. Vaugirard-ban sikerült erre a célra egy szerény házat bérelnie. Mivel több tagja elment, társulata ekkoriban igen meggyengült. Ennek ellenére 1691. november 21-én Vuyart és Drolin testvérekkel együtt fogadalmat tett, hogy egészen és visszavonhatatlanul művének szenteli magát. A következő évek viszonylagos nyugalomban teltek. Némi támogatást tudott szerezni a plébániától, 1692. november 1-én pedig hat új tag lépett be a kongregációba. 1693 és 1694 éhínséges évei arra kényszerítették a testvéreket, hogy Vaugirard-t egy időre adják föl, és Párizsban keressenek menedéket. 1694. június 6-án az első tagok letették örök fogadalmukat, s János átvette az intézmény vezetését. Ügyelt rá, hogy a társaság laikus jellege megmaradjon.
Magas szinten elsajátított tudománya a biztos alapokat jelentette számára; annak fölismerését, hogy a pedagógia "szép házát" csak biztos ismerettel, lelki elmélyüléssel lehetséges fölépíteni. Tanítókból kis közösséget szervezett, létrehozta az ingyenes keresztény oktatás testvéreinek társulatát, az iskolatestvéreket. Búcsút intett kanonoki állásának, családi örökségét szétosztotta a rászorulóknak, és teljesen a társulatnak élt. Champagne környékén néhány iskolát nyitott, ez lett a szervezeti fölépítés kezdete. Megírta a társulati szabályzatot. Tizenketten tettek ideiglenes fogadalmat, és képezték a tanítókat a falusi iskoláknak. A tanítók civilek voltak, mintegy előjelzésül, hogy a társadalmi vállalkozások egyre sürgetőbbé teszik az oktatáslemaradás pótlását. Nem egészen száz esztendővel korábban Rómában, a hírhedt Trastevere szegénynegyedében José Calasanza, vagyis Kalazanci József létrehozta az első, hétköznap is működő ingyenes iskolát. A gyermekségről és a gyermekről alkotott fogalom XVII.
1696-ban megfelelőbb helyen tudta berendezni a novíciátust. Nem sokáig örülhetett azonban ennek, mert hamarosan új nehézségek támadtak. A dokumentumokat még nem dolgozták föl annyira, hogy minden részletet tisztán lássunk, de annyi bizonyos, hogy a Saint-Sulpice plébánosának része volt a dologban: el akarta ugyanis távolítani az alapítót, s a testvérek vezetését magának igényelte. Sikerült megtévesztenie a párizsi érseket, mire az letette Jánost, és más vezetőt nevezett ki. A testvérek azonban ellenálltak, mire a kardinális kénytelen volt Jánost visszahelyezni. Ez 1702 decemberében történt. Valamivel később a testvéreknek el kellett hagyniuk a Grand Maisont, ahol a novíciátus volt, s Faubourg Saint-Antoine-ba költöztek át. János tanítóképzőt akart alapítani, de terve egykori társa, Vuyart szégyenletes árulása következtében meghiúsult. 1706-ban még csak egyetlen kicsiny iskolája volt a testvéreknek Párizsban, 1711-ig azonban vidéken 17 iskolát sikerült alapítaniuk, Rómában pedig egyet. Ezek irányítása nem kis gonddal járt.