Az utóbbi időben egyre jobban megismerem Apát is. Nem tudom, szívesen aludt-e velem a kezdet kezdetén. Ő olyan nagy, én meg egész apró vagyok. Mindketten tartottunk egymástól egy kicsit. Azonkívül pár hónapja még elég nagy zajt csaptam éjszakánként. Egyszer Apa még azt is mondta Anyának, hogy ideje lenne átvinni engem abba az iszonyatos kiságyba. Én igazán szeretek Apával aludni, és most már ő is szeret velem aludni. Napközben alig látom. Roni olvas: S. J. Watson: Mielőtt elalszom. Nagyon sokat dolgozik. Éjjel meg úgy élvezem, ha vele lehetek! Együtt alszunk Apával, és ez mindkettőnknek nagyon jó. Sosem kell teli torokból sírnom, hogy idejöjjön valaki, ha szükségem van valamire, néha csak arra vágyom, hogy ölbe vegyenek és beszélgessünk. A nap nagy részét Anya ölében vagy a hordozókendőben töltöm. Tudja, hogy akkor vagyok elégedett, ha azok között lehetek, akik szeretnek. Ha Anya nem venne fel, amikor sírok, nem is tudom, mihez kezdenék. Magamon kívül lennék, azt hiszem. De tudom, hogy annál azért jobb a világ. Hogyan is érezhetném jól magam, ha Anya magamra hagyna a sötétben?
A lánya hívja, és sürgetőn szegezi neki a kérdést: – Apa, te tudod, hány óra van? – Szevasz, lányom. Tán olyan tíz fele járhat. – Nem, apa, nekem pontosan kell! Mondd meg, mennyi az idő! Hány óra, hány perc! Béla bácsi akkor a kakukkos órára néz, de rögtön eszébe jut, hogy már reggel sem volt mutatója. Alvási apnoé kérdőív. – Nem tudom, kislányom. Valami baj van a faliórával, szólok is a Pistának, hogy nézze meg. Tán a Mirci játszotta el a mutatóját. A lánya nagyot sóhajt, és megadóan közli: – Nem, apa, nem a Mirci volt. Mindenhol ez van. Senki sem tudja, hány óra. – Aztán újra pánik költözik a hangjába: – Én nem tudom, apa, mi történik! Nem szólt reggel az ébresztő, azt hittem, csak a telefonom merült le, de egyik óra sem mutatott semmit! A gyerekeknek iskolába kellett volna menni, én meg nem találom azt a rohadt határidőnaplómat, tudom, hogy lett volna valami tárgyalásom, de fogalmam sincs, hova kell mennem és mikorra, és az már teljesen biztos, hogy ki fognak rúgni! – A végén már sírva kiabál, Béla bácsi hirtelen nem is tudja, hogyan fékezhetné meg.
Amikor vágyjuk és várjuk első gyermekünket, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy milyen is lesz vele az élet. Amikor megszületik, hirtelen csöppenünk a kisbabás lét valóságába, ami minden gyönyörűsége mellett nagyon fárasztó tud lenni. A nagy boldogsággal, nagy adag elvárás is érkezik. Így van ez az altatás, alvás kapcsán is. Szerinted hányadik vagy a sorban a saját életedben?. Sokan sokfélét tanácsolnak és friss anyukaként csak kapkodjuk a fejünket, hogy kire hallgassunk. Ma már tudom, hogy a képlet nagyon egyszerű. Teljesen mindegy, hogy együtt vagy külön alszunk, mellettük van a babánk vagy kiságyban, az a lényeg, hogy őt és magunkat figyeljük és döntsünk aszerint, amit az érzéseink hoznak elénk. Hálás vagyok, mert olyan baráti környezet van körülöttem, aki elfogadó és támogató így nem kellett szégyenkeznem amiatt, hogy mi "együttalvós" család lettünk és vagyunk. Hetekkel ezelőtt pedig, miközben az alvás témában olvasgattam a mamami fórumon, elém jött egy könyvajánló. Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás könyvét ha tehetném, minden első babásnak ajándékba adnám.
Figyelem! A cikk esetleges tanácsai nem helyettesítik az orvosi tanácsadást, céljuk a figyelem felkeltése! "Mindig jó ágyat és jó cipőt vegyél, mert ha nem az egyikben vagy, akkor a másikban. "– Maugham
1/8 anonim válasza: 2013. jan. 31. 16:27 Hasznos számodra ez a válasz? 2/8 A kérdező kommentje: Várom a további válaszokat olyanoktól, akiknek egyértelmű a kérdésem! 3/8 anonim válasza: Várjuk a gondolatolvasók válaszait... 2013. 18:09 Hasznos számodra ez a válasz? 4/8 cathilina válasza: 100% Ha arra vagy kíváncsi, hogy én melyiket preferálom, akkor nyomtatott. Egyszerűbb visszalapozni vagy átugrani valamit, tudom befolyásolni a sebességet és kisebb eséllyel hagyom menni, mikor elalszom. 22:32 Hasznos számodra ez a válasz? 5/8 Mirk válasza: A nyomtatott hangulatosabb, jobb kézbe venni, az "igazi". Sosem próbáltam a hangoskönyvet, nem is fogom. Én olvasni akarok. Teljesen más az ha egy narrátor elmondja a történetet, mint ha te olvasod. Egyébként pedig ebook mindenekfelett. Megveszel 10 könyv árából egy ebook olvasót és bármit letölthetsz rá a netről ingyen. febr. 6. 22:21 Hasznos számodra ez a válasz? 6/8 anonim válasza: Nyomtatott. Amíg nem tudtam olvasni, a szüleim mindig felolvastak nekem, de aztán megtanultam, azóta magam olvasok.
Arra, aki ezzel a problémával küszködik, jellemző a nyomott hangulat, a türelmetlenség és az értéktelenség érzése, valamint a nagyfokú figyelmetlenség, és az alacsony teljesítőképesség. Ráadásul a nappali aluszékonyság gyakran hajlamosít más kísérő betegségekre – ezt vizsgálatok is igazolták. Épp ezért a sikeres kezeléshez elsőként az okokat kell pontosan tisztázni, mert a legtöbb, ilyen panasszal járó betegség jól kezelhető, de legalábbis karbantartható. Mi állhat a háttérben? 1. A leggyakoribb ok a "modern" élet átka, a kialvatlanság. Manapság 25%-kal alszunk kevesebbet, mint száz éve, ám nem azért, mert szervezetünk ennyivel is beéri. Rengeteget tévézünk, számítógépezünk, és mindezt az alvásidőnk kárára, önként. Aztán ott vannak az éjszakai műszakban dolgozók, akik egy hét alatt körülbelül nyolc óra alváshiányt halmoznak fel, ami aztán összeadódik. Az egyéni tűrésképességtől függően aztán, akár 2-3 év alatt jelentkezhet az álmatlanság, majd az aluszékonyság és a kimerültség testi-lelki jelei.
Amikor pedig azt is megtudtam, hogy egy fizika szakot végzett, hallássérült gyerekek gyógyítására szakosodott specialista első regényével állok szemben, amely mellesleg egy írókurzus elvégzésének végeredményeként született, igencsak furdalt a kíváncsiság. Nem csalódtam. A szerző kiválóan szövi az egyébként három részre tagolt történet fonalát: előbb egy nem túl hosszú, a jelenben játszódó részben beavat a legfontosabb részletekbe, aztán egy hosszabb, több száz oldalas részben Christine naplóján keresztül tárja fel az elmúlt két hét történéseit, végül pedig visszatér a jelenbe, és az addig nagyjából egyszemélyes drámaként zajló történetből átvált egy idegborzoló thrillerbe. Egyfajta ellentmondásként éltem meg az olvasást: miközben a középső és egyben leghosszabb rész alatt többször is éreztem, hogy számomra nem eléggé pörgős a sztori, mégis meglepődtem, hogy milyen gyorsan fogynak az oldalak és nem kívánom letenni. Ez kétségkívül a szerző érdeme: amikor az olvasó érzi, hogy most már egy picit többre volna szüksége, akkor felbukkan egy-egy új információ vagy emlék Christine életéből, ami felpörgeti az eseményeket.