A Hyundai Santa Fe olyan jól mutat majd a jachtkikötők és golfpályák parkolójában, hogy akkor sem lepődne meg az ember, ha a stilizált H betű helyett négy karikát viselne az orrán. Annyira bíznak a koreaiak az új szabadidő-autójukban, hogy kivételesen a nevén sem változtattak a generációváltáskor. Az első Hyundai, amelyben aktív a motorháztető, tehát felpattan gyalogosgázoláskor Még több fotó a galériában. Kattintson a képre! Európában a Hyundai egy ideje már következetesen i-vel jelöli személyautóit, ix-szel pedig a kategóriák összemosásából született öszvérautóit, csak pár kivétel maradt: az Elantra, az aszimmetrikus ajtajú Veloster, az imidzsnövelőnek szánt Genesis Coupé, no meg a Santa Fe. Utóbbi mérete alapján simán kaphatta volna az ix45 elnevezést, de mégis úgy döntöttek, hogy marad a régi, bejáratott név. 2000 óta már a harmadik generációt mutatták be, és mindegyik elég jól fogyott. Talán még egyik Hyundai formája sem lett olyan egységes és markáns, mint ezé a típusé. Nemcsak az arányok, de a részletek is stimmelnek, a forma megteszi a hatását, mert az autó drágának látszik.
Pickupban még selymesnek is nevezném, de itt kilóg a csapatból. Főleg, hogy van hozzá egy nem túl jól programozott stop/start rendszer, ahol nem is tudom, a váltóval van inkább a gebasz, vagy a programozással, de álló motorról kínosan hosszú lesz a folyamat, mire végül elindul. A legnagyobb extra talán, hogy rugózik – ekkora testnél, ilyen magasságnál kellenek a kemény rugók, hogy ne boruljon fel egy autó. És minél nagyobb, annál kevésbé fut finoman, legalábbis ebben a két tonna alatti súlycsoportban. Mert kettőfél fölött már épp a nagy tömeg vasalja ki az úthibákat, mint a Cadillac Escalade -ben, vagy Rolls-Royce Cullinan -ben. Na ebben az értelmezési zónában a Santa Fé átkozottul jól sikerült. Lehetne ügyesebb, de szerintem inkább ne legyen. Jó ez így. Városban tökéletes, ha nem kell napi szinten parkolóhelyet keresgélni vele. Autópályás utazásra világbajnok. Kanyargós országútra speciel nem ezt ajánlanám, viszont úgy, hogy az előző tesztautóm a gyilkosan szar rugózással megvert Nissan Qashqai volt, végképp meg tudom becsülni az effajta kényelmet.
Sokféle szín és felület keveredik, de jó a minőségi benyomás. A kormányzás erőssége állítható Nem ment a dizájn a használhatóság rovására, minden ott van, ahol elsőre keresnénk, csak pár bakit követtek el a tervezők. Elsőre nehézkes a menü kezelése, óra nincs alaphelyzetben, ha tudni akarjuk az időt, bizony be kell menni a beállítások menüpontba. Látványos, de fárasztó a szemnek a kék műszervilágítás, nem véletlen, hogy a Volkswagen pár éve leszokott róla. Az ECO-gomb ellenére start-stop rendszer nincs, a sávtartó csak csipog, nem kormányoz vissza, mint az i40 -ben. A tükör állítóját-behajtóját nem világították meg, ezt is mindig keresni kellett a sötétben, és az is fura, hogy a kormányzás rásegítését szabályozó gomb a kormányra került, holott ezt elég egyszer beállítani, aztán évekig nem kell hozzá nyúlni. Egyébként a három állás közül a normál illik a Santa Féhez. Komfortban túl könnyűvé válik a tekerés, sportban pedig csak az erőszükséglet nő meg, a kerekektől érkező visszajelzések száma nem.
(Fun Fact: most, hogy elolvastam, mit írtam az elődmodellről 2008-ban, láttam, hogy az embléma miatt akkor is károgtam egy bekezdést. ) A belsejében is a kormányon terpeszkedő embléma az, amitől minden jó szándékú megközelítés mellett is nehéz elvonatkoztatni. A formák véleményesek, szerintem egy terepjáró, pickup vagy suv belül is a szögletességre törekedjen. Ebben viszont a legtöbb vonalat körzővel húzták. Szép vonalak, nem mondom, de egyszer volt Budán kutyavásár, és Mitsubishi Tojás L200... Az anyagok finomak és minőségiek, egészen a műszerfal szellőzőinek alsó vonaláig. Ott egy olyan fekete rondaság következik, amire még egy i10-ben is húznám a szám. Amúgy ha eltüntetnénk az emblémát, tényleg szinte bármi lehetne, németesen kicsi az illesztési hézag a gombok között, ami síkban kell, hogy legyen, az síkban van, jók a kapcsolási érzetek. A biztonsági extrák közül a sávelhagyás-figyelő elég idegesítő, a keresztirányú forgalomfigyelés viszont jó. A Safety Exit Assist pedig megakadályozza, hogy rányissuk az ajtót egy hátulról közeledő járműre, de ezt nem mertem tesztelni, pedig mekkora móka lenne valami forgalmas helyen biciklisekre nyitogatni az ajtót.
Állítólag kategóriaelső az 585 literes csomagtartó, az biztos, hogy nagy és igényesen burkolt, vannak kihajtható kampók, 220 V-os konnektor, gumis háló és alsó titkos rekeszek is. Azért egy 13 milliós autótól már elvárható lenne az elektromos csomagtérnyitás, még akkor is, ha meglepően kis erővel lehet mozgatni. A külső miatti kellemes csalódás akkor is folytatódik, ha beülünk, az avantgárd formák jól rímelnek a külsőre, több benne a fantázia, mint a japánokban. Apró figyelmességekkel is szolgál a Hyundai: az ajtók csukódáskor az egész küszöböt befedik, ezért akkor sem lesz sáros az ember nadrágja, és hátul is van ülésfűtés, igaz, több perc is eltelik, mire érezni lehet a hatását. Kellemesek, ha nem is mindenhol prémiumminőségűek az anyagok, az ülések kifejezetten kényelmesek, a kidolgozás és az összeszerelés is jónak tűnik. Hatalmas a hely mindkét sorban, a 6. és 7. pótülésről nem tudok nyilatkozni, mivel azok nem voltak benne a tesztautóban. Feláruk 400 ezer forint, ezért a pénzért nem csak két ülés, hanem szintszabályozós hátsó futómű is jár.
Nem ad sok élményt a kissé indirekt, ütközéstől ütközésig hármat forduló kormány tekergetése, de ez nem is egy sportkocsi, ahol ez szempont lenne. Hasonló az egész autó: ugyan a külső dinamikus vezetési élményt sugall, az első métereken kiderül, hogy a Santa Fe továbbra is egy mackós mozgású, kényelemes, könnyen vezethető családi kocsi, amely távolabb van a sportosságtól, mint Woody Allen. Igaz, futóművét az elődjéhez képest leheletnyivel felkeményítették, hogy nagy tempónál stabilabb legyen a bódé, de azért így is dől rendesen kanyarban, a feszesebb hangolás és a nagy kerekek pedig azt eredményezték, hogy az úthibákon nem suhan át olyan fölényes kényelemmel, mint várnánk. Érződik, hogy nagyok a rugózatlan tömegek, a nehéz kerekek hajlamosak beremegni az úthibákon. Persze a tempó növelésével, vagy a terhelés növelésével a rugózás is komfortossá válik, de valószínűleg a kisebb felnikkel, nagyobb oldalfalú gumikkal is javulna a helyzet. Az adaptív xenonfényszórók igazodnak a sebességhez és elfordulnak kanyarban Utazni kiváló a Santa Fében, mivel olyan csendes, mint egy prémiumautó, üvegteteje hatalmas, és a négyhengeres dízelmotorja is jó erőben van.
Nem csak fűzéssel lehet ilyen karkötőt készíteni, hanem dróttal is. Sőt remek lehetőség maradék gyöngyök, apró ásványok felhasználására. Elkészítése nagyon egyszerű, kezdőknek is ajánlom. Szükséges anyagok, eszközök karkötő készítéshez: - 1-es lágy vagy félkemény drót - 0, 4-es vagy 0, 3-as lágy drót - maradék gyöngyök, ásványok (itt: rózsakvarc, ametiszt, selenit, akvamarin) - apró kásagyöngy - kapocs - szükség esetén hosszabbító lánc Karkötő elkészítése: Az 1-es drótból levágunk egy kb 20-22 cm-s darabot, karikát hajlítunk a végére, majd a karika mellett a vékony dróttal tekerünk 2-3 menetet, hogy rögzítsük a végét. Felfűzünk a vékony drótra egy szem ásványt és egy pici gyöngyöt, majd a szálat visszafűzzük az ásványba, ekkor a pici gyöngybe már nem vezetjük be. Utána tekerünk kettőt az 1-es drótra, és jöhet a következő szem ásvány. Ilyen módon betekerjük az egész szálat, a színeket tetszés szerint váltogatva. Süni kreatív ötletek házilag. Ha a szál végére értünk, oda is egy karikát hajlítunk, mint az elejé után rövidebb szálakat vágunk, 3db 15-16cm-t. Ezek végeit csigába hajlítjuk, ugyanúgy feltekerjük rájuk az ásványokat.
Ha elkészültek a rövid szálak, a hosszú elejétől kezdve összetekerjük őket. Először egy rövidet, ha az elfogyott, ott folytatjuk a következő röviddel, majd a harmadikkal. Megformázzuk a karkötőt, kapcsot és szükség esetén kis láncot teszünk a végeire. Sok sikert! Jó szórakozást! Készítette: Cleo-design (Schneider Erika)