Szép Rokon Értelmű Szavai

Wednesday, 26-Jun-24 04:57:42 UTC

Tudjátok, hogy írt? Mint a vízfolyás. II. Tulajdonképpen - de lassan jön rá az ember! - oktalanság mindenféle irodalmi félelem egy író vagy írógeneráció körül. Egy írót érheti az a veszély, hogy nincsen lakása, hogy fölakasztják vagy meghal tüdőbajban. De nem igaz, hogy meggátolja a munkájában, ha nincs sok jövedelme, ha nem él szépen és jól, ha nem ismerik el fórumok és szerkesztők, mit tudom én, ha az utódállamokban él, vagy odahaza, vagy külföldön. Ez mind nem veszély. Rokon értelmű szavak (szinonimák). Jó régen Párizsban Déry Tiborral, akit egészen elsőrangú írónak tartok, beszélgettünk erről, s említette, hogy az emigrációban négy esztendő alatt voltak napjai, amikor éhezett és nem volt lakása, de soha olyan napja nem volt, hogy ezért, ha akart, dolgozni nem tudott volna. Ő is csak kettőt hangsúlyozott, mint a munkának feltételét: egészség és szabadság. Persze el tudom képzelni, hogy valaki jó író legyen akkor is, ha pénze van a takarékban, szép lakásban lakik, kényelmesen él, és szép ruhákban járkál; de nem tudom elképzelni, hogy valaki ne mondja el a mondanivalóját, ha mindez hiányzik.

Márai Sándor: Író És Élmény : Hungarianliterature

Jó író az is, aki az élményt, ezt a nagy semmit, úgy éli meg, mint az élő ember a valóságos élményt; de a nagy író, a zseni csak az, aki az irodalmi élményt meg tudja életni az olvasójával. Ignotus írta egyszer, hogy már nem fiatal ember, nem fél semmitől és le meri írni, hogy csak a zseninek van létjogosultsága, a tehetségnek nem. Ez a vérengző igazság fájdalmas, szükséges, nagy igazság. A szerencse csak az, hogy az élet - az irodalmi élet csakúgy, mint a másik - automatikusan födi be hamuval és porral a tucatélményt, a tucatembert, a tucatkönyvet és a tucatéletet. A zseni, a zseni... ki találkozott már, úgy értem, szemtől szembe, ki találkozott közülünk vele? Milyen az arca, milyenek a kezei? Márai Sándor: Író és élmény : hungarianliterature. Van-e atmoszférája, amit megérez, aki körébe lép, erő áramlik-e belőle, ami gyógyít és megüt, ha a kezét fogod? Még nem találkoztam zsenivel. De néha megütött valami, és néha erőt éreztem, ami gyógyított: ha találkoztam, itt-ott, egy-két, nagyon ritka, tisztességes emberrel. Az egyik talán még író is volt közülük.

Rokon Értelmű Szavak (Szinonimák)

Ahogy az ember beszélni megtanul, úgy "tanul meg" az író írni: önmagából, mint mindent az emberek között. Itt aztán helyet engedek minden kombinációnak: elismerem, hogy a francia franciául tanul meg, s a magyar magyarul, és azt is, hogy a Duna-Tisza közi ember másféle tájszólást beszél, mint az erdélyi, más temperamentummal gondolkodik az alföldi, mint a tenger menti, vagy városi, vagy hegyi ember. De akárhogy és akármilyen feltételek mellett is: ahogy egyszerűen beszélni megtanul, úgy tud, ha megvan a hozzávalósága, "egyszerűen" írni. És csak tud úgy. Ez az egyszerűség persze mit sem ér, ha frivol, ha trükk, ha csinált és tanult. Olyan érdekes ez, hogy hajlandó vagyok még nevekkel is magyarázni. Hát például Szomory Dezső (akit én nem szeretek) igen-igen nagy író, pedig nyakatekertebb, felhőben fetrengőbb, 40 lázfokosabb mondatokat magyar nyelven talán nem is írtak, mint ő. De ez a felhőkben fetrengés az övé: ez nála olyan "egyszerű", olyan magától értetődő, becsületes és egyedül lehetséges, hogy egy pillanatig nincs kényelmetlen érzésem vele szemben, nem érzem azt, hogy hazudna.

Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban Őseink is megmozdúljanak, És az unokákba a halhatatlan Lelkeikkel visszaszálljanak. Hozva áldást a magyar hazára, Szégyent, átkot áruló fiára. És ha meglep bús idők homálya, Lengjen fátyol a vont húrokon; Legyen hangod szellők fuvolája, Mely keserg az őszi lombokon, Melynek andalító zengzetére Fölmerűl a gyásznak régi tére; S férfi karján a meggondolásnak Kél a halvány hölgy, a méla bú, S újra látjuk vészeit Mohácsnak, Újra dúl a honfiháború, S míg könyekbe vész a szem sugára, Enyh jön a szív késő bánatára. És ha honszerelmet költenél fel, Mely ölelve tartja a jelent, Mely a hűség szép emlékzetével Csügg a múlton és jövőt teremt, Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal, Hogy szivekbe menjen által a dal; S a felébredt tiszta szenvedélyen Nagy fiakban tettek érjenek, És a gyenge és erős serényen Tenni tűrni egyesűljenek; És a nemzet, mint egy férfi, álljon Érc karokkal győzni a viszályon. S még a kő is, mintha csontunk volna, Szent örömtől rengedezzen át, És a hullám, mintha vérünk folyna, Áthevűlve járja a Dunát; S ahol annyi jó és rosz napunk tölt, Lelkesedve feldobogjon e föld.