Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja. Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Felröpűlök ekkor gondolatban Túl a földön felhők közelébe, S mosolyogva néz rám a Dunától A Tiszáig nyúló róna képe. Délibábos ég alatt kolompol Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; Deleléskor hosszu gémü kútnál Széles vályu kettős ága várja. Méneseknek nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobognak, S a csikósok kurjantása hallik S pattogása hangos ostoroknak. A tanyáknál szellők lágy ölében Ringatózik a kalászos búza, S a smaragdnak eleven szinével A környéket vígan koszorúzza. Idejárnak szomszéd nádasokból A vadlúdak esti szürkületben, És ijedve kelnek légi útra, Hogyha a nád a széltől meglebben. A tanyákon túl a puszta mélyén Áll magányos, dőlt kéményü csárda; Látogatják a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárra. A csárdánál törpe nyárfaerdő Sárgul a királydinnyés homokban; Odafészkel a visító vércse, Gyermekektől nem háborgatottan.
Nem csupán azt érezzük rendjénvalónak, hogy a sasmadár (a lírai én metaforikus madara) magasból is ilyen jól láthatja a legkisebb részleteket (a sas köztudottan igen élesen és messzire ellát), hanem azt is, hogy emberi érzelmek, kötődések kapcsolódnak a leírásokhoz. Termése 2-3, 5 cm átmérőjű, gömb alakú, 10-25 részből áll. Mindegyik részben 1-2 mag található. Fáját különösen megbecsülik, mivel rothadás ellenálló. Magyarországon Szarvas mellett Hévízen és Vácrátóton található szép mocsárciprus állomány. Gyökere különleges, ugyanis mocsaras, nedves talajokon a szétterülő gyökérzet néha 1 m magasságig is térdszerűen kiemelkedik a talajból (légzőgyökér). Puha, lapos tűlevelei a levelekkel együtt lehulló rövidhajtásokon fésűsen helyezkednek el. Lombja ősszel érdekes barnásvörösre színeződik. Betelepítésük Szarvas hírnevét megalapozó arisztokratánkhoz, Bolza Pálhoz kapcsolódik, aki hatalmas és tartalmas életműve egyik legfontosabb lépéseként vitte véghez a mocsárciprusok elterjesztését. Egyik legszebb példánya szintén Szarvason, a Bolza kastélyban található, amellyel korábban a helyi városgazdálkodási Kft.
Számára a róna az ideális táj. A vers fő motívumai a címben is megjelölt alföldi táj, különösen a Duna-Tisza köze, valamint a Kárpátok, amellyel ellentétbe állítja Petőfi a rónát. Fontos még a sas motívuma is. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A tanyáknál szellők lágy ölében Ringatózik a kalászos búza, S a smaragdnak eleven szinével A környéket vígan koszorúzza. A rímképlet az élőbeszéd-imitációt erősíti, mert a négysoros strófákban mindig csak az utolsó sor végén derül ki, hogy van rímválasz a második sor rímhívó szavára, pl. tája, járja; világom, látom; közelébe, képe…) Az alföldi vidékeken parasztszekérrel -- vagy gyalog -- kóborló Petőfi olyan képeket lát és láttat lírai gondolatmeneteiben, amelyekkel egy évszázadra az otthonosság, a szabadság és a nemzeti identitás jelképévé avatja a pusztát. (Majd Ady Endre bírálja felül ezt a képzetet 1905-ben, nála a Hortobágy és a puszta az elmaradottság és a műveletlenség szimbóluma lesz. ) Ha tájleíró alkotásként kezeljük az elemzett Petőfi-verset, akkor feltűnik, hogy milyen rendben halad a világ szemügyre-vétele. Először az Alföld határait "rajzolja meg" a költő egy nagy körben (hiszen arrafelé vannak hegyek és vadregényes tájak), majd mintegy madártávlatból, "repülés közben" szemlélteti az olvasóval a nagyobb, később egyre kisebb, majd ismét távoli, nagyobb tájrészleteket.