Nem nagyon tudtam ugyan erdélyit játszani, viszont érdekelt mindenkit a zsidó zene. Akkoriban a zsidó szellemiség ugyanis még tiltott téma, és ezért nagyon divatos volt. Később felkeresett Kőbányai János író, aki szerette volna a Hegedűs a háztetőn valamilyen folytatását elkészíteni. Volt nyolc-tíz kazettám, összejöttünk, és csináltunk belőle egy műsort. Ez lett a Budapest Klezmer Band. Amit otthagytál három év elteltével. Di Naye Kapelye – „Traktorist” | Szombat Online. Úgy érezted, más zenei terveid vannak? A legnagyobb probléma az volt, hogy itt - New Yorkkal ellentétben - nem volt klezmer közeg és nem voltak források. Egyedüliként Kányádi Sándor Erdélyi jiddis népdalok című könyve jelent meg a témában. Tulajdonképpen csak arra hagyatkozhattam, amit a hitközségek szeretetkórházaiban vagy Erdélyben az öregektől kérdezgettem és felkutattam. Meg voltak cigányok, akik még játszották ezt a zenét. 1990-ben aztán találkoztam Itzik Schwarz-cal, az utolsó jiddis színház vezetőjével, aki akkor kilencven éves volt. Ő lett a mentorom, és az ő útmutatásai nyomán állítottuk össze az első Di Naye Kapelye lemezt, hogy olyan legyen a hangzása, mint egy '20-as évekbeli moldvai zenekaré.
Mert a klezmer nemcsak egy repertoár, nemcsak az ünnepkör, hanem esztétika. A mi felelősségünk, hogy ezt ne hagyjuk sérülni. A legutóbbi koncertünkön is azért játszottunk együtt a Técsői bandával, hogy a hagyomány – majd egyórás zsidó repertoárjuk van – így élhessen tovább. Mert a hagyomány mögöttünk és előttünk áll.
Bob speciel appalachit húzott abban a kocsmában, ahová csütörtökönként jam session re jártak a népzenészek; közöttük Andy Statman és Hank Sapoznik. Kérdezték Bobtól, nincs-e valami kelet-európai hegedűs muzsika. Hogyne volna - így Bob -, és mutatott némi palatkait. Aztán az utolsó brooklyni zsidókra terelődött a szó, s hogy mégiscsak meg kéne tanulni a zenéjüket, mert már nagyon közel a késő. Valahogy így szökkent szárba a klezmer revival e. Bob Bostonba költözött, ahol a Klezmer Conservatory Band működött, ám ez a kifinomult, dzsesszes stílus kevésbé volt az ínyére való. Hiányoztak a kelet-európai népzenei gyökerei. Játszott inkább mindenféle mást, a klezmaticsos Frank Londonnal régi hippimuzsikát, aztán reggae-t, bolgár, görög és macedón dolgokat. Rádiózott, és etnográfusként az afrikai joruba és evegbe nyelveken tanult. Azokban az években készítette első lemezét a nigériai Demola Adepojo steel-gitárossal, ez állítólag még kapható Nigériában, bár Bob soha nem hallotta. Paul Simon is hívta őket a Graceland albumára, de épp akkor érkezett ki Ökrös Csabával az Újstílus, úgyhogy Bob egyedül küldte Demolát; hogy nézett volna ki, hogy épp Washingtonban ügyködik, miközben Bostonban egy magyar zenekar... Különben is, ki az a Paul Simon, mikor csinált utoljára valami jót?